Az éjszaka közepe van a Rhode Island állambeli Providence-ben, amikor megjelenik egy ajtó, ami nem volt ott korábban. Átlépsz az ajtón, és fogad Harris, a sövénymágus. Az ajtó bezárul, visszajutni nem tudsz. Ez itt az Álomföld. Harrisnek meg kell ígérned, hogy semmiképpen sem fordulsz a Tiltott Barlang felé, hanem inkább a Végtelen Berek felé veszed az irányt. Ha szerencséd van, akkor nem futsz bele a Retekláb családba. Ha szerencséd van, akkor a család éppen el van foglalva azzal, hogy harcol a Dursley fiúkkal, egy csapat szedett-vedett banditával azért, hogy ki irányítja Álomföld legsikeresebb üzleti vállalkozását, a bogárpor-kereskedelmet.
A bogárpor hallucinációkat okoz, mégis szörnyen addiktív, a földönkívüli kimérakridid nevű lények összezúzott testéből készülnek, és fogyasztják a kertvárosi Vista Springsben, az urbánus Pumpáló Vénák Városában, és valószínűleg a Hatalmas Jégmezők szélén is azok, akik oda merészkednek. Mindent felügyelnek a poliistenek: Triangulusz, a Szörnyű; Orro, az örökgömb, Pentaklész, a Rettentes, és a Dicsőséges Orbitális Kocka. Van, amelyik a nekromatákat felügyeli, van, amelyik a bohócokat. Van, amelyik egyszerűen azt szereti, ha rosszul írsz fel egy szót egy táblára.
Még nem kaptam agyvérzést, hanem csak rácsavarodtam arra, amit az Instagramon és TikTokon úgy neveznek, Dreamland. A Dreamland több minden egyszerre: egy alternatív univerzum, egy rövid részekből álló, összefüggő animációs sorozat az interneten, és egy kiterjedt világ, aminek a készítője egy bizonyos Elliot Truman. A Dreamland jelenleg több mint négyszáz részből áll, Truman pedig egy-két naponta jelentkezik új résszel, amik szinte mind ugyanúgy néznek ki: a kétezres évek videójátékainak grafikájára emlékeztető állóképek, nyugtató-meditatív zene, és egy brit hangon beszélő, szinte suttogó narrátor, aki az álomvilág lakóinak bizarr kalandjairól mesél.
A karakterek visszatérnek: ott van Mr. Joghurt, a paranoid szomszéd, aki nagyon szeretne egy fűnyírót venni, ott van Papa Krém, az embernagyságú tölcséres fagylalt, a halottkeltetőkre vadászó Gólem fivérek, Quenlin Gorse vámpírnagyúr, a középvezetőkre és bürokratákra vadászó Hasadtpofa, valamint Kezes Jack, akinek nincsenek karjai. És akkor még bele se kezdtem abba, hogy mi az a Látens Emlékek Irodája, és kicsoda az a Bőr úr.
Truman lassan, a semmiből építette fel a világát, amíg az algoritmus egyszerűen bepörgette emberek hírfolyamába. Ami azért érdekes, mert nem sok minden hasonlít ehhez az interneten. Megvan benne a nosztalgia a 20-30 évvel ezelőtti videojátékokért, de a zenével, a narrációval, a fekete humorral valami szörnyen nyugtalanító és balzsamosan nyugtató egyszerre. Pár kivétellel nincsenek meglepetések és sokkok akkor, ha a Dreamland-videókat nézzük, csak az érzés, hogy bele tudunk kukkantani egy olyan világba, ami egyszerre sci-fi, fantasy, szerepjáték, disztópia, internetes hülyéskedés, kozmikus horror, kertvárosi dilinyó, áhítozás valami régebbi technológia felé. Vannak olyan oldalak, amik hasonlítanak ehhez.
Ott van az alapvetően szintén „low-poly”, azaz alacsony poligonszámú (értsd: bénább grafikájú) horrorjátékokat készítő Puppet Combo Video, de ott szinte minden tartalom a saját termékeikből részlet, vagy annak a rekláma. Vagy ott van a nevében is beszédes Low Poly Shorts, ami vagy a világ történéseit, vagy Észkombájn-szerű sztorikat dolgoz fel, hasonló stílusban. Egyikben sincsen meg az az éteri, furcsa hangulat, ami Truman videóiban, és főleg: egyik sem annyira szórakoztató.
Miközben szörnyen ismerős is. Visszajönnek elemek a Mátrixból, William Burroughs szövegeiből, vagy a Kaland-Játék-Kockázat könyvekből. Vannak figurák, amik rémlenek mémekből, mások pedig filmekből. Bizonyos videók olyanok, mintha az első generációs Playstation-játékok stílusában készült volna, mások olyanok, mintha régebben, akár Amiga-számítógéppel renderelték volna. Vannak olyan videók, amiken minden ok nélkül látunk egy fegyvert, mintha a karakterünk tartaná azt egy régi videójátékban. A narrátor pedig pont olyan, mintha a brit változata lenne a Half-Life játékok rejtélyes kormányzati ügynöke.
Nagyon sokáig nem is voltam benne biztos, hogy ez egy ember munkája. Az Elliot Truman-profil fotóján egy fiatal fehér férfi látszódott, de az alkotóról semmit sem lehetett tudni, a képre pedig nem adtak ki más találatot a keresőmotorok. A videók először tavaly júniusban bukkantak fel, szinte napi rendszerességgel. Az elején még nem volt szó összefüggő világról, csak rémálomszerű helyzetekről, a zene is sokkal zaklatottabb, a vágásoknál pedig látszik pár képkocka fekete, amitől olyan a hatás, mintha belepislognánk a képbe.
„A korai videók sokkal zavarba ejtőbbek. Nem akartam tudatosan nyugisabbá tenni őket, de nagyrészt azért alakult ez így, mert megváltoztattam a zenéket. Zenész vagyok, és olyan zenét akartam csinálni, ami nyugtatóbb” – írta a Telexnek emailben Elliot Truman, a videók alkotója, aki különösebben nem tervezett előre akkor, amikor elkezdte ezt a sorozatot. „Jobban megy a munka, ha kevesebbet dolgozom” – írta.
Truman maga sem emlékszik pontosan mikor alakult ki az, hogy ez az egész mind egy világban játszódik. Ő úgy tekint erre, mint a Simpson-család sorozatra: létezik egy „homokozó”, ahol lehet különböző karakterekkel és sztorikkal dolgozni. Van egy jegyzetfüzete, ami állítása szerint „nagyon rendezetlen”, ebbe szokott történetszálakat írni, amelyekhez nyúlni tud. Néha megvariálja őket, megváltoztatja, rövidíti, kombinálja őket. Azt már észrevette magán, hogy minél több időt tölt egy-egy videóval, annál rosszabb számokat fog hozni. Az 1-2 napos tempót azért tudja tartani, mert egyszerűen szereti csinálni őket.
A négyszázadik Dreamland-résznél Truman készített egy videót a YouTube-ra, ahol egy több mint két óra hosszú videóban összefűzte őket, és vele párhuzamosan elkezdett magyarázóvideókat is készíteni. Ezekben a videókban az a férfi szerepelt, aki a profilképen is, de a magyarázóvideóknak volt egy furcsa tulajdonságuk: alig magyaráztak meg bármit. Truman ezekben elismételte azokat az információkat, amiket a videókból amúgy is lehet tudni, de pár személyes dolgot elpottyantott magáról is. Az egyik helyszínt a Blair Witch Project (magyarul: Ideglelés) című horrorfilm inspirálta, az egyik karaktert a South Park, a kedvenc videójátéka a földön pedig az Elder Scrolls: Oblivion. A Telexnek is elmondta, hogy „masszívan” nosztalgikus a régi játékok iránt, de a három, amivel felnőtt, az a The Elder Scrolls-sorozat, a Fallout: New Vegas és a Dark Souls.
Ugyan készít 2D és 3D videókat is, Truman jobban szereti az utóbbit, mert azok sokkal nyugtalanítóbbak tudnak lenni. A népszerűség fokozatosan jött neki, de emlékszik pontosan, hogy melyik videó volt az, ami először 1 millió megtekintés felé ment: ami egy útmutató ahhoz, hogyan vegyük észre, ha a kollégánk igazából egy manó.
Azt tudja, hogy a poliistenek és a Dursley banditák a legnépszerűbb figurák, velük tényleg nagyon sok videó készült már. Az viszont meglepte, hogy a biokémiai készülékeknek nevezett félig ember, félig gépek nem futottak akkorát. Truman maga rendszeresen felbukkan a kommentekben, és megkérdezi a nézőket, hogy melyik karakterekből szeretnének még többet látni, aztán néha folytatja is azoknak a történetét.
Azt nem mondta meg, hogy pontosan ki narrálja a videóit, ami talán a kommentelők első számú kérdése. Annyit elárult, hogy korábbi videóiban, amikor megszólaltak néha a szereplők, akkor ő adta a hangjukat, eltorzítva. Truman arra a kérdésre, hogy ki a narrátor, azt mondta, hogy egy „időn túli helyről” származó figura, és kérdés, hogy meg lehet-e bízni benne. Haladó Dreamland-fejeknek már feltűnhetett, hogy a négyszázadik videó után látjuk a hang képzeletbeli tulajdonosát, egy bizonyos Salazar szenátort beszélni pár másodpercre.
Az látszik az online jelenlétén, hogy a négyszázadik videó volt a vízválasztó, mert a kérdéseim elküldése után nem sokkal a Dreamland világának sebessége feljebb kapcsolt. Truman lecserélte a profilképét, most már nem a saját fotója, hanem egy kreációja látszik. Előfizetők számára elkezdett külön videókat készíteni, és megnyitotta a shopját, ahol „bogárpor” feliratú pólókat és sapkákat lehet venni. A világban hirtelen felbukkant egy csomó olyan karakter, aki addig nem, Truman pedig azt a bizonyos világot is elkezdte határozottabban felrajzolni, készített egy térképet is például. A rajongók pedig osztoznak ebben a fajta megszállottságban, nemrég létrejött egy Wikia-oldal, ahol rendszerezik az összes karaktert és helyszínt, ami a Dreamland-videókban megjelent.
Trumannak egyébként nem ez az elsődleges megélhetése, de célja az, hogy az idővel az legyen. Jelenleg tudományfilozófiából PhD-zik, és állítása szerint tényleg Elliot Trumannak hívják. „Elliot is indeed a true man” – azaz Elliot tényleg egy igaz ember, válaszolta a Telex kérdésére.
