Minek jöttek ezek ide?!

„Nem tudok olyan szereplőt mondani, akin nem hagytak mély lelki nyomokat a történtek” – mondta az Oltalomkeresők rendezője. Az előadás a 2015-ös menekültválságot idézi meg, amikor a szerb határon át érkezett menekültek tízezrei keresték Szegeden és a környékén a lehetőségeket és az utat, hogy Nyugat-Európába mehessenek tovább.

Fábián Péter rendező Romankovics Edit dramaturg segítségével a menekültválságban érintett egykori résztvevők visszaemlékezései alapján állította a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott darabot. A szöveg megírását kiterjedt kutatás és interjúk készítése előzte meg: Fábián megkereste azoknak az embereknek egy részét, akik 2015-ben Szegeden és a határon gyakran találkoztak az idegenekkel. Interjút készített tizenöt érintettel: embercsempésszel, rendőrökkel, (későbbi néven határvadászok) jogvédővel és a menekülteket segítő önkéntesekkel, a MigSzol Szeged csoport tagjaival. A résztvevőkkel együtt felkeresték az események helyszíneit.

Európai értékeket választunk?

A darab azonban nem csak az emlékeket mutatja be, a szerző tovább is gondolta az egykori eseményeket és azok hatásait, és majdnem napjainkig szövi tovább a történetek szálait. A visszaemlékezők történeteit a rendező leírta, több száz oldalnyi szöveg gyűlt össze, amiből elkészült a darab 60-70 oldalnyi szövegkönyve. Fábián Péter elmondta, hogy a darab egymással ellenpontozott jelenetei húsz mini-drámát adnak ki, amelyek bemutatják a menekültek és a velük hivatásosként, önkéntes segítőként vagy civil szegedi polgárként találkozó magyarok kapcsolatát, esetenként humorral, máskor megrázó módon.

A szegedi darabban a vörös jelmezben, eltakart arccal megjelenő kórus a menekültek csoportja, a szövegeik a Bibliából, a Koránból, a Tórából, görög idézetekből és nagy európai gondolkodók kijelentéseiből állnak. Ezek az alapjai az európai erkölcsnek és a kultúrának, a szövegrészletek pedig a könyörületességről, a rászorulók segítéséről szólnak. A rendező szerint ezen elvek szerint kell néznünk a mostani valóságot is, és fájó kérdés lehet, amivel nem a színházban kell találkoznunk, hanem naponta: milyen értékrend alapján éljük a saját hétköznapi életünket.

A rendező az ókori görög drámát, Aiszkhülosz azonos című tragédiáját is felhasználta az Oltalomkeresők mostani, szegedi változatához. A kérdés tehát már az ókorban is felmerült: be kell-e fogadni a menekülteket?

Önkéntesek százai próbáltak segíteni

2015-ben a határon önkéntesek, köztük jogvédők, orvosok és civil szervezetek tagjai is próbáltak segíteni a menekülteknek. A Migráns Szolidaritás (röviden: MigSzol) Szeged Csoportot 2015 júniusában hozták létre, és a menekültválság hónapjaiban, őszig mintegy háromszáz tevékenyen dolgozó tagja volt, főként szegediek és környékbeliek, jöttek messzebbről is segítők, és küldtek adományokat távolabb élők is.

A szegedi önkormányzat egy mobil faházat adott kölcsön, amit a szegedi vasútállomásnál, ahogyan a városban nevezik, a Nagyállomásnál állítottak fel, ez volt a MigSzol fő központja, a sok beérkező adományt pedig máshol is raktározták. Az önkéntesek étellel-itallal, ruhával, a telefontöltéshez árammal és tájékoztatással segítették az idegeneket, ügyeltek a rendre és a tisztaságra is. 2015 őszén a kormány szerb határon felállíttatta a drótkerítést, a jogszabályokat átalakították, azután a rendőrök zárt táborokban gyűjtötték össze, majd többé nem engedték be a határon a menekülteket. Ezt követően az önkénteseknek nem maradt feladata.

Amikor kerítés még nem állt ott a zöldhatáron, a tömegesen érkezett menekülteket a határvadászok és a rendőrök elfogták, Szegedre szállították, majd a hatóságok az akkori szabályok szerint hivatalosan regisztrálták a külföldieket, kaptak dokumentumokat és vonatjegyet, amivel tovább utazhattak. A tájékoztatás azonban gyakran hiányos volt, az iratok pedig magyar nyelvűek, így a főként Afganisztánból, Szíriából és afrikai országokból érkezett emberek többsége nem értette pontosan, mit tehet, mit nem, és hogyan juthat el a céljához.

Nagyon furcsa volt félig-meddig önmagamat látni a színpadon

Fábián Péternek a MigSzol Szeged egyik önkéntese, Zita (nem valódi név) is elmesélte az élményei egy részét, és a rendezővel együtt elmentek az események helyszínére is. Azután Zita kétszer is megnézte az Oltalomkeresőket, másodjára a családjával, a most tizenéves gyermekével együtt, mert fontos neki, hogy a gyereke tudja, mit tett akkoriban, ami persze nem titok a családja körében.

Szerinte nagyon jól sikerült a darabban a valóságos és az elképzelt jelenetek összeillesztése. Ez azonban nem tisztán dokumentarista darab, Zita úgy véli, hogy a színházban nem is lehet bemutatni a valóságot pontosan úgy, ahogyan megtörtént. Ezért Zita szerint az Oltalomkeresők szegedi előadása nem a 2015-ös menekültválság bemutatása, hanem a görög drámának a mai korba való beillesztése.

„Amikor először láttam a darabot, és amikor legelőször őszintén felnevettem, akkor a nézőtéren rajtam kívül szinte senki más nem nevetett. Az én emlékeimben volt ahhoz a jelenethez kapcsolódó vicces dolog, de lehet, hogy az másoknak komoly volt. Talán aznap kevesen voltunk a nézők között érintettek” – emlékezett vissza Zita.

„Arckifejezésekben és gesztusokban magamat láttam viszont, bár én nem vagyok olyan ember, mint akit a színpadon alakított a színész, ezért nekem először nagyon furcsa volt, de pár perc alatt ezen túltettem magam, és tudtam nézőként követni a darabot.”

Azt is elmondta, hogy amikor elkezdték a segítségnyújtást, számára meglepő volt az, hogy Szeged mennyire színes kultúrájú város: egy hét alatt jelentkezett segíteni afgán tolmács és az arab többféle nyelvjárását is beszélők, akik a városban éltek. Ők is beálltak önkéntesnek, felváltva, több műszakban igyekeztek a menekülteket tájékoztatni a fontos információkról. 2015-ben a MigSzol Szeged tagjai sok és sokféle emberi tragédiával, felzaklató esettel találkoztak, és mivel nem kiképzett szakemberekként, hanem önkéntesként dolgoztak a nehéz helyzetben lévő emberek között, ez sokuknak megterhelő volt lelkileg.

Emellett voltak olyan magyarok, akik a segítő munkájuk miatt vegzálták őket, amit szintén nem volt könnyű elviselni. A válsághelyzet zárulta után több szegedi önkéntes részt vehetett egy olyan programban, amelyben pszichológusok segítségével tudták feldolgozni a velük történteket, ez Zitának is segített abban, hogy enyhítse az átélt élmények hatásait, és letegye a terheket. Ezért az élményei elmesélése a rendezőnek, és aztán a darab megnézése már nem volt számára felzaklató.

Zita azt nem vállalta a saját nevével, hogy szerepel ebben a cikkben, mert lezárta magában az életének azon szakaszát, és amúgy is azt gondolja, hogy a segítőnek nem a neve a fontos, hanem a tettei. Emellett nem akar újra találkozni olyan fenyegetésekkel, amik korábban érték.

„Láttam a nevemet és fényképemet az interneten egy olyan listán, amin a »kiirtandók« szerepeltek.”

Zita szerint az egyik legfontosabb jelenet a darabban az, amikor az idegeneket hevesen szidalmazó idős férfihez odalép az egyik önkéntes, kávéval kínálja, és nyugodt beszélgetést kezd vele egy semleges, mindkettőjüket érdeklő témáról, aminek hatására csillapodnak a férfi indulatai. A két ellenkező oldalon álló ember megpróbálja megérteni és elfogadni, vagy legalább meghallgatni egymást.

A párbeszéd esélyére az Oltalomkeresők előadása is alkalmas, és továbbra is fontos, szükséges lesz ezeknek a kérdéseknek a megvitatása – véli Zita. Szerinte az ukrán háborús menekültek érkezése kapcsán 2022-ben már gyorsabban kezdődött meg a civil szerveződések segítő munkája, mint tíz éve. Azok az elvek és megfontolások, amelyeket az Oltalomkeresők kapcsán átgondolhatunk, újra és újra felmerülhetnek mindenkiben, és hasonló válsághelyzet előállhat ezután is.

Sokan kerestek nagy pénzt a válságon

Fábián Péter Budapesten kijárt a Keleti pályaudvarhoz a menekültválság idején. A darabhoz készített interjúk hatására utóbb az ő nézetei is alakultak, mivel azt kellett látnia, hogy mindenkinek megvolt a saját maga igazsága abban, ahogyan a menekültekhez viszonyult. Mindez árnyaltabbá teszi a történtek felidézését.

A rendezőnek előzetesen nem volt szándékában, hogy bemutassa, amiről eddig nem szólt az események „hivatalos” ismertetése: nagyon sokan élvezték az előnyeit a menekültválságnak. A darabban ez is megjelenik.

Szegeden később sokat lehetett hallani arról, hogy mekkora házakat vásároltak, akik Budapestre vagy máshova nagyon drágán fuvarozták el a tájékozatlan külföldieket, és sok pénzt kerestek az embercsempészek, meg az ételt-italt többszörös áron eladó kereskedők is. Politikusok pedig népszerűséget szerezhettek azzal, hogy annak idején a menekültek mellett, vagy velük szemben foglaltak állást. Aki csak tehette, kihasználta a lehetőségeket. Az is nyilvánvaló, hogy az állami szervezetek sokáig képtelenek voltak a menekültválság megfelelő kezelésére, ezért a segítő civil önkéntesek vettek át és teljesítettek állami feladatokat.

Mindenkit megviseltek az átélt élményei

A darab azonban nem csak a szegediekről és a környékbeliekről szól, hanem az egész magyar társadalomról. Az elfogultság nélküli szemlélődést megnehezíti, hogy gyűlöletpropaganda az elmúlt tíz évben rátelepedett a menekültek ügyére. Fábián Péter azonban úgy vélte, az emberi történetek fontosságával szemben a propagandával nem kell túl sokat foglalkozni a darabban, de az mégis megjelenik, hiszen az események megítélésére is erősen hatott. A színészi munkára pedig az volt nagy hatással, hogy a szereplők tudták: jönni fognak az interjúalanyok, és megnézik majd az előadásban, hogy milyenek voltak a saját tetteik.

A rendező az elkészült szövegkönyvet átadta az interjúalanyoknak, és meghívta őket a munkabemutatóra is, így mindenki láthatta, miként jelennek meg a színpadon az ő élményei. Voltak, akik kisebb kiegészítéseket javasoltak, de érdemi módosítást nem kértek az érintettek, elfogadták a színházi feldolgozást.

„Nem tudok olyat mondani, akin nem hagytak mély lelki nyomokat a történtek.”

A rendező szerint minden érintettre nagy hatással volt a menekültválság, és volt, akinek az egész élete megváltozott amiatt, amit tapasztalt. Bár a 2015-ben a déli határon érkezettek nagy többsége már régen külföldre távozott, Fábián Péter megtalált olyan embereket is, akik Magyarországon élnek. Ők először vállalták, hogy mesélnek a rendezőnek az egykori élményeikről, aztán meggondolták magukat, és inkább nem mondtak semmit. Fábián Péter úgy véli, talán azért, mert nem akarták a saját egykori sebeiket újra feltépni azzal, hogy felidézik a menekült-sorsukat.

A nézők egy részét is mélyen érintette az Oltalomkeresők drámája, a rendező szerint ez jól látható az előadások után érkezett üzenetekből. Voltak ugyan néhányan, akik felháborodtak, és újra feldobták a politikai propaganda gyakran elismételt jelszavait az „átkozott migráns-simogatókról” és hasonlókról. Fábián azonban úgy látja, az Oltalomkeresők kapcsán érkezett nézői üzenetek többsége arról szólt, hogy a darab elgondolkodtató.