Bősze Ádám: A jó út az, ha van negatív visszajelzés

Bősze Ádám zenetörténész, zenekritikus, a Bartók Rádió egykori munkatársa volt Veiszer Alinda vendége.

Bősze rögtön azzal kezdi az interjút, hogy elmondja, hogyan találkozott először Grafitemberrel, azaz kollégánkkal, Merényi Dániellel, aki Dáma Özséb néven megrajzolta mint a Bőrtok Rádió műsorvezetőjét. Bősze 2008-ban került oda, mármint nem a Bőrtokhoz, hanem a Bartókhoz, ahol szerinte akkor volt egy „templomi áhítat”, ami körüllengte a komolyzenét, és szerinte azért kaphatott sok kritikát induláskor, mert nem azon a hangon szólalt meg, amit a rádió hallgatói elvártak. Ezt a hangot időbe telt megtalálnia.

Ferences szerzetes volt, de kilépett. Onnan a Magyar Nemzet kulturális rovatához került, majd Gát György meglátta benne a potenciált, és szerződtette a Magyar Televízióhoz, ahol aztán például a Família Kft. díszletében forgatott Familimpia című vetélkedőt vezette, majd később a frissen induló kereskedelmi tévékhez igazolt. Szerinte a televíziós munkái miatt volt az, hogy volt olyan zeneakadémiai tanára, aki a köszönését sem fogadta.

Bősze szerint amit csinál, az zenetudománynak számít, de akadémiai szempontból nem tudományos módszerek alapján, inkább a saját élményeiből kiindulva, népszerűsítő jelleggel, de tudja, hogy az előadásaiba néha pici hibák is csúszhatnak. Szerinte az üzenet a fontos: a klasszikus zene nem elefántcsonttorony, és csak figyelem kell hozzá. Attól távol tartja magát, hogy bármilyen zenetörténeti témát a mához igazítson, de a témaválasztás tekintetében már van egy ilyen szándéka.

A Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyvében a zenészeket a partnereiken keresztül közelítette meg, amit „rendkívül fontosnak” tartott abban a világban, ami még mindig férfiközpontú. Az is fontos volt neki, hogy legyen benne azonos neműek kapcsolata, így került bele Benjamin Britten is, akinek a szerelmes leveleiben egy különleges, európai finomságot lehet felfedezni, és ezért volt különösen lelkes a fejezet miatt.

Bősze még a Bartókon felolvasott egy részletet Britten és Peter Pears levelezéseiből, mire egy törzshallgatója hosszú levelet írt, hogy ez nem való, és tulajdonképpen egy gusztustalan dolog. Ekkor tudta, hogy jó úton jár. Szerinte ha van negatív visszajelzés vagy reakció az ember munkájára, az azt jelenti, hogy van annak üzenetérzéke, arcéle, nem pedig belesimul egy árba, ami jellemzi a mai komolyzenei életet.

A mai komolyzenei életből Bősze a „forradalmi létet” hiányolja, azt, hogyan lehetne kicsit betokosodott komolyzenei világot emberivé tenni. Szerinte ezt csak kisebb közösségek tudják meglépni, nem pedig a nagy intézmények. Példának a pécsi Kodály Központot hozza fel, ahol szerinte távol van a közönségtől a zenei produkció, és inkább arról van szó, hogy az állami pénz meglegyen, vagy arról, hogy a már meglévő közönséget nem akarják elveszíteni valami kortárs darabbal. Lehet, hogy a kisebb, kísérletezőbb eseményeken a virágkorban is csak harminc ember lesz, de friss dolog lesz, „aminek lesz erjedése”. Szerinte „régi tömlőben van az új bor”, a kortárs zenét is régi közé rejtve mutatják be a közönségnek.

Bősze az interjúban Bartók Béla és Wagner említésével is beszél a hatalomhoz való viszonyról, a fiatal éveiről, az édesapjáról, akiről alig van emlékképe, pedig már tízéves volt, amikor elhunyt. Az egyik könyvében ír arról, hogy nem érezte jól magát a köztévés munkája közben, és ezt meg is erősíti, hogy 2014-ben „nehézkes dolog volt” vezetni a Balatoni nyárt. Ekkor mondott nemet a köztévé komolyzenei tehetségkutatójának műsorvezetésére is, erre nehéz időszakként emlékszik. A korán kelést is megelégelte, és hiányzott neki az élő közönség reakciója is.

Még a televíziós karrierje elején Gát György javasolta neki, hogy „valamit rá kell tenni”, azaz hordjon valami kiegészítőt, amiről emlékezetes lesz. Gát első ötlete egy folyton villogó biciklilámpa lett volna, de végül sikerült kompromisszumra jutni egy nulla dioptriás szemüveggel, amit néha az utcán is felvett, hátha felismerik. (Egyszer Gajdos Tamásnak nézték.) Azóta a személyes brandjének hasonló eleme lett a színes, a nadrág színétől elütő, mintás zokni, bár először díszzsebkendőt hordott sokáig ugyanilyen okból. A jellegzetes piros cipője inkább a kapuzárási pániknak köszönhető – Grafitember is ebben rajzolta meg, igaz, fekete-fehérben.

Veiszer Alinda beszélgetését havi díjért cserébeezen a felületen lehet megnézni.