Kálloy Molnár Péter: Szerintem az a jó, ha a színész a haláláig nem felejti el a gyermeki játék örömét

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Mivel érzékeny és bizonytalan vagyok, nekem pont az kell, hogy elismerjenek. Akkor szárnyakat kapok” – így jellemezte magát 2024 februárjában Kálloy Molnár Péter színművész Veiszer Alinda műsorában. A színművész halálhíre hétfőn jelent meg, és egykori társulata, a Vígszínház éppen ehhez kapcsolódó mondatokkal búcsúztatta őt.

Kálloy az akkori interjújában kérlelhetetlen bírálattal beszélt a saját érzékenységéről. Szerinte ez abból is fakadt, hogy a szakma nem ismerte őt el sem színészként, sem rendezőként, de még a versei és a dalai sem kaptak figyelmet. Külföldön is próbálkozott, és elmondása szerint ott sokkal támogatóbb a szakmai közösség. Az improvizációs színház ugyanakkor Kálloy Molnár számára tényleg felszabadító játék tudott maradni, lubickolt benne.

Arra is kitért, hogy miért meghatározó számára az édesapja elvesztése, valamint a vidéki származása és neveltetése. A beszélgetésben elhangzottakat akkor lapunk is szemlézte.

A teljes interjú Kálloy Molnár Péterrel most ingyenesen elérhető. Veiszer Alinda további interjúit teljes egészében, havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Kálloy Molnár Péter rövid lefolyású betegség után, 55 évesen halt meg. A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen vállalt szinkronszerepeket. Játszott többek között a Valami Amerikában, az Üvegtigris-trilógiában, az Állítsátok meg Terézanyut!-ban. Lemezeket adott ki, hét könyve is megjelent. Pályájáról bővebben itt írtunk.

Kövess minket Facebookon is!