Steven Tyler elvonóra megy

Steven Tyler elvonóra megy
Steven Tyler 2020-ban, Londonban – Fotó: Stefan Rousseau / PA Images / Getty Images
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az Aerosmith zenekar Twitterén jelentették be, hogy a frontember Steven Tyler 74 éves korában elvonóra kényszerült.

A zenekar közleménye szerint Tylernél megint előjött a függősége, amikor egy nemrégi lábműtéte után fájdalomcsillapítókat kezdett szedni. Az Aerosmith idén nyáron júniusban és júliusban is az MGM kaszinóban lépett volna fel Las Vegasban, ezeket a koncerteket eltolják szeptemberre.

Tyler először a nyolcvanas években ment elvonóra, a zenekar többi tagja és a menedzsment nyomására. Az énekes később erről úgy beszélt, hogy évekig dühös volt azért, mert amíg ő elvonón volt, addig a többiek nyaraltak, de aztán hálás volt, amiért sikerült kijózanodnia.

Tyler elvonói ebben az évszázadban általában a fájdalomcsillapítókhoz köthetőek. Az énekesnek többször is műtötték a lábát. Tyler ugyanis Morton-neurómától szenved, gyakorlatilag egy idegburjánzástól, amitől a lába hajlamos fájni és bedagadni. 2009-ben azért kellett rehabra mennie, mert rászokott a receptre kapható fájdalomcsillapítókra. Tyler akkor azt mondta, hogy a lábsérülései miatt szüksége volt több műtétre, amik pedig hatalmas fájdalommal jártak.

(Variety)

Kövess minket Facebookon is!