Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Báthory Gábor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmekről szól Móricz Zsigmond Tündérkert című regénye, amiből most nyolcrészes történelmi thrillersorozat készül 2,149 milliárd forintos támogatással – jelentette be szerdán a Nemzeti Filmintézet (NFI).
A sorozatot a Megafilm gyártja, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével készül, akiknek a két, legutóbb magyar mozikban bemutatott filmje az El a kezekkel a papámtól! és az Elk*rtuk volt. A nyolc részt Madarász Isti (Hurok, Átjáróház) rendezi majd.

A közlemény szerint a sorozat epizódonként 48–52 perc hosszúságú lesz, és a tervek szerint 2023 őszén láthatja a közönség. A 95 napos forgatás 2022. július végén kezdődik, és december végéig tart több mint 70 szereplővel, műtermi díszletekben és Erdélyben eredeti helyszíneken egyaránt. A sorozatot többek között Bereményi Géza, Tasnádi István és Horváth András Dezső írják majd.