Meghalt John le Carré

Meghalt John le Carré
Fotó: Getty Images
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

89 éves korában meghalt John le Carré, angol író, aki számos ismert kémregény szerzője volt. Halálát tüdőgyulladás okozta, írja a BBC.

1931-ben született az angliai Dorsetben, majd az ötvenes években a brit hírszerzés, az MI5 tagja lett. Első regénye, az Ébresztő a halottaknak 1961-ben jelent meg, de az igazi áttörést A Kém, aki bejött a hidegről című műve hozta meg. Ez végül akkora siker lett, hogy később elhagyta a hírszerzést, és az írásra koncentrált, egészen 2017-ig volt aktív. Több műve is kapott filmadaptációt, ezek közül Az elszánt diplomata Golden Globe- és Oscar-díjat is nyert, de szintén ismert filmes feldolgozás volt a Suszter, szabó, baka, kém.

88 éves volt, amikor megkapta a százezer dolláros díjazással járó Olof Palme-díjat a regényeiben felmutatott véleményformálásért az emberiség alapvető kérdéseiről és az egyén szabadságáról. „Az egész világ figyelmét felhívta a világ vezető hatalmainak cinikus játékaira, a multinacionális cégek kapzsiságára és arra, hogy a korrupt politikusok milyen felelőtlenül játszanak a jólétünkkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fasizmus milyen riasztó mértékben került előtérbe Európában és az Egyesült Államokban” – állt az indoklásban akkor. Az író a pénzdíjat az Orvosok Határok Nélkül szervezetnek ajánlotta fel. Egyébként néhány évvel korábban jelölték a Man Booker irodalmi díjra is, de mikor ezt megtudta, ő maga kérte, hogy vegyék ki a jelöltek listájáról, mert bár nagy megtiszteltetésként élte meg a jelölést, de nem érezte úgy, hogy versenyezni tudna irodalmi díjakért.

Az író ügyeit az elmúlt évtizedekben képviselő Jonny Geller közleményében azt írta, hogy a brit irodalom egyik nagy alakja távozott, akinek regényei és félelmet nem ismerő stílusa meghatározta a hidegháborús korszakot.

Kövess minket Facebookon is!