Gárdos Péter: A 20. századi magyar irodalom csúcsteljesítménye egy ideig Andy Vajna Beverly Hills-i házában pihent

Gárdos Péter: A 20. századi magyar irodalom csúcsteljesítménye egy ideig Andy Vajna Beverly Hills-i házában pihent
Gárdos Péter – Fotó: Mohai Balázs

Sorozatunkban olyan könyvekről kérdezünk alkotókat, gondolkodókat, véleményformálókat, amik valami miatt fontosak, meghatározók, szemléletformálók, inspiratívak lettek nekik. Amiket jó pillanatban olvastak (újra). Amik hatást gyakoroltak az életükre, vagy akár meg is változtatták azt.

Ezúttal Gárdos Péter filmrendező, író válaszolt nekünk.

„Fáradtszürke vászonkötés.

A borító belső oldalára feleségem anyja golyóstollal belevéste a nevét. Ennek a szignónak a későbbiekben roppant jelentősége lesz. A könyvet egyébként a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg, 1972-ben. Belül, 246 oldalon a 20. századi magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, Az őz, Szabó Magda regénye. Ennek a történetünk szempontjából ezúttal csekélyebb a jelentősége.

1993 decemberében járunk.

Az öcsém Los Angelesből üzeni, hogy keressek neki egy olvasható regényt a lábadozás egyelőre kiszámíthatatlanul hosszú, kórházi napjaira. Olvashatót, ezt külön is kihangsúlyozza, mintha a szépirodalomban lenne efféle megkülönböztetés.

Az öcsémre műtét vár Amerikában. Nem áll szándékomban túldramatizálni, de hát a tét valóban az élete.

Így tehát december 26-án elindulok az angyalok városába, bőröndömben a regénnyel, Az őzzel, amely esetünkben nem pusztán egy nagyon is olvasható remekmű, de ráadásul feleségem ritka becsben tartott könyve, amelyet 16. születésnapjára kapott tragikusan elhunyt édesanyjától. Mondhatjuk, kultikus darab. Ezért is esett rá a választásunk.

Kilenc nap múlva, 1994 januárjában donor leszek egy csontvelő-átültetési műtétben. Az öcsémet szándékoznak ily módon megmenteni, akinél másfél évvel korábban leukémiát diagnosztizáltak az orvosok.

Megérkezem az Egyesült Államokba, elvégzik rajtam az ilyenkor kötelező vizsgálatokat, minden rendben találtatik, kezdődhet az irgalmatlan harc. Az öcsém befekszik a pasadenai kórház steril szobájába, éjjeliszekrényén ott a regény, Az őz, de még nem lapozott bele. Nem árulok el túl nagy titkot, soha nem is fog.

Előreszaladtam.

A csontvelő-átültetés sikerül, az öcsém lábadozik ott kinn, Amerikában. Én hazautazom. Feleségem kérdezi, hogy tetszett Istvánnak a regény. Nem olvasta, iszonyú szenvedéseken ment át, magyarázom, még éppen csak visszakapta az életét, nagyobb gondja is volt az olvasásnál. Akkor hazahoztad a könyvet, kérdezi a feleségem, jogosan, hiszen neki ez több mint vászonkötéses olvasnivaló, számára becses emlék, egyszeri mementó, megőrzendő kincs. Pironkodom, szabadkozom, nem hoztam magammal, künn felejtettem, de a testvérem nyilván hazahozza majd, ha vége a kezelésének.

István május végén tér vissza Budapestre, a könyv nélkül.

Megnyugtat minket, hogy még a nyáron kimegy újra Amerikába, emlékszik, hova tette, megvan, meglesz, szavát adja.

Nem tartozik szorosan e különös históriához, ám meg kell említenem, hogy az öcsém Andy Vajna Beverly Hills-i házában lábadozott a pasadenai, kórházi hetek után. Igen, ez az a bizonyos Andy Vajna. István szoros munkakapcsolatban állt vele, sőt ez több volt ennél, tulajdonképpen barátság, vagy annál is több, Andy úgy viszonyult az öcsém betegségéhez, mint egy aggódó, minden áldozatra kész családtag. Szóval István holmijának egy része e pillanatban Vajnánál dekkol, Az őz, kacsint az öcsém, a díszhelyen, a pakk tetején pihen, el fogja olvasni, haza fogja szállítmányozni.

Júliusban a testvérem állapota hirtelen válságosra fordul, azonnal vissza kell utaznia a pasadenai kórházba. Én októberben csatlakozom, vért kellene adnom, bár már a helyzet reménytelen.

Decemberben ér véget a csata.

Vesztettünk.

A tragédia közepette persze a könyv elfelejtődik, kinn marad örökre, soha nem tudjuk meg már, hogy a kórház visszaszolgáltatta-e testvérem személyes holmijával együtt, vagy Andy Vajna házában veszett nyoma, igazság szerint nem is nyomozunk utána. Feleségem Istvánnal együtt elsiratja ezt a relikviáját is.

Elérkezünk 1995 májusához, négy és fél hónappal vagyunk a temetés után. A história, amelyet el szeretnék mesélni, tulajdonképpen most kezdődik, eddig csupán a körülményeket ismertettem szárazon.

Éjszaka van, annak is a közepe, kétszintes érdi házunk emeleti részén alszunk. A feleségem rázogat, ébredj, suttog, betörő van a földszinten!

Fülelünk. Alulról valóban gyanús zaj hallatszik, de ami igazán különös, hogy a hálószobánk mattüveg ajtaján éles, szinte nappali fény vág be a helyiségbe. A fénysugár a lépcsőház felől tör utat magának, ami fizikai képtelenség, hacsak valaki nem helyezett el egy irdatlan méretű izzót éppen szemközt az emeleti ajtónkkal. De ez akkor, féléber rémületünkben el sem jut a tudatunkig. A feleségem nógat, nézzek utána a dolognak, azaz óvakodjak ki a szobából, és – talán – csípjem fülön a betolakodót. Rövid tépelődés után győz a gyávaságom. Vigye az egész hóbelevancot, legyintek nagyvonalúan, amit lenn talál, az legyen az övé. Összebújunk, vacogunk, álomba féljük magunkat.

Reggel szinte egyszerre ébredünk.

Felkészülünk a legrosszabbra, lerohanunk a földszintre, számba venni a veszteségeket. De ott nyoma nincs betörésnek. Viszont a konyhai pultra helyezett fajansz cukortartó két darabra repedt, a fehér kristályok szerteszét szóródtak, akár egy szabálytalan Rorschach-teszt.

Homlokomra csapok! Gömbvillám! Nem is olyan régen olvastam a jelenségről, most sebtében megpróbálom összegereblyézni magamban azt, amire emlékszem. Semmi kétség, gömbvillám, magyarázom a feleségemnek, jött, körbejárt, letarolta a cukortartót, őt hallottuk, ő világított! Vihogunk egy sort. Kifejezetten megkönnyebbülünk, hogy a tudományos elmélettel magunk mögött hagyhatjuk az éjjeli ijedelmet, főként az én pipogyaságomat.

Húsz perccel később sikoltás, felvágtatok az emeletre. A feleségem kezében egy könyv, most húzta elő a polcról.

Fáradtszürke vászonkötés.

A borító belső oldalán zsinórírással a név, tragikusan elhunyt anyósom neve, hogy még véletlenül se lehessen összetéveszteni. Nincs kétség, ez az Amerikában elhagyott, elvesztett regény, Szabó Magda Az őze, az ebek harmincadjára juttatott könyv, vagyis maga a képtelenség. Hogyan került a könyv haza?

Miféle szellem szállítmányozta keresztül az óceánon?

És mi köze a lidérces éjszakának, a lentről felszűrődő hangoknak, a kettévált cukortartónak e felfoghatatlan teleportáláshoz?

Próbálunk jelentést adni a megmagyarázhatatlannak.

Egy idő után feladjuk. Az eseményt a tudat legmélyére száműzzük, mint megrögzött materialisták elhessegetjük a transzcendens válaszokat.

Nagy ritkán idézzük csak fel, borzongva, megsimogatva a könyv fakó, agyonfogdosott vásznát.”

A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.

Kövess minket Facebookon is!