A legfélelmetesebb dolgok a családon belül történnek

Paul Murray vaskos regényében egy átlagosnak tűnő, négytagú család története bontakozik ki, akik a gazdasági válság miatt nehéz pénzügyi helyzetbe kerülnek. Azonban ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy az anyagi probléma a legkevesebb, hiszen annyi fájó titokra, eltemetett emlékre derül fény, hogy a családi idill lassan felbomlik, és előkerülnek a múlt igencsak sötét árnyai. A méhcsípés számomra az idei év eddigi legkiemelkedőbb olvasmánya. Fordulatos történet, amely nemcsak szórakoztat, hanem mélyre is hatol – a családi drámán keresztül társadalmi kérdéseket és egyéni élethelyzetek sokaságát boncolgatja.

Az ír szerző első regénye 2003-ban jelent meg, majd a következő, 2010-es kötet (Skippy dies) már a Booker-díj hosszúlistáján szerepelt, a 2023-ban megjelent A méhcsípés pedig a rangos elismerés rövidlistáján is helyet kapott. Ez utóbbi Paul Murray első magyarul megjelent regénye, Bartók Imre fordításában. A több mint hatszáz oldalnyi szöveg első kétharmada egy ír család néhány hónapját mutatja be: a 2008-as gazdasági válság idején járunk, és a Barnes család megélhetését biztosító autókereskedés egyre kevésbé jövedelmező, a csőd szélére jut. A válság nemcsak a kamaszkor útvesztőiben járó, tizenhét éves lányukat, Casst viseli meg, hanem tizenkét éves fiukat, a magányos PJ-t, és természetesen a szülőket is.

Nem illusztrálni akar, hanem mesélni

A regényben mind a négy családtag kap egy-egy hosszú fejezetet, melyben saját szemszögéből meséli el, hogyan éli meg a szituációt. A lány elbeszéléseiből az útkeresés és egy mérgező barátság problémái rajzolódnak ki, a fiú mindent megtesz, hogy láthatatlanná váljon, ne zavarja a családot, de közben teljesen magára marad. A két felnőtt hosszabb szólamaiban pedig nemcsak a család jelene, hanem a szülők személyes múltja is kirajzolódik, sok erőszakkal, abúzussal, szerelmi bonyodalommal megspékelve. A férj, Dickie és a feleség, Imelda múltjába visszatekintő részek talán a legerősebb, legintenzívebb egységek, melyek a nagyszülők történeteivel együtt háromgenerációs családregénnyé tágítják a könyvet.

Ahogy halad előre a történet, úgy válik egyre gyorsabbá és töredékesebbé. A négy nézőpont megmarad, de mindenki egyre rövidebb fejezeteket kap, és megszólalásaik valamiféle önmegszólítássá válnak, hiszen egyes szám második személyben fogalmazódnak meg. Sok minden történik itt, barátságok, szerelmek, családi kapcsolatok alakulását, formálódását látjuk, miközben rejtegetett vonzalmak, eltitkolt érzelmek is feltárulnak, és a szöveget egyre inkább áthatja valamiféle nyugtalanító szorongás. A pénztelenség, a gazdasági válság hatásai csak a bonyodalom kezdetét jelentik, a kiindulópontot, ahol lehull az álca, a korábbi – talán csak látszólagos – családi idill darabokra hullik, és egyre élesebben rajzolódnak ki a családtagok közötti konfliktusok.

És miközben a hősök személyes nehézségekkel küzdenek (legyen szó hűtlenségről, társtalanságról, homoszexuális vágyakról, továbbtanulásról stb.), szélesebb társadalmi problémák is felszínre kerülnek. A gazdasági válság mellett például a klímaváltozás, az erre való felkészülés, de a családi kapcsolatok nehézségei, generációs ellentétek is láthatóvá válnak. Murray mindezt úgy szövi a történetbe, hogy a regény nem válik tézisregénnyé vagy puszta társadalmi látleletté. Köszönhető ez annak, hogy elképesztő írói fegyvertára van, ereje a karakterek árnyaltságában, az egyéni beszédmódok megteremtésében és a szinte filmszerűen eleven jelenetekben rejlik. A regény motívumrendszere is gazdag: a méhek és a címben megidézett méhcsípés, a vörös és szürke mókusok, valamint az egyre fontosabbá váló erdei ház egyaránt visszatérő elemek, melyek a történet előrehaladtával mindig újabb jelentésekkel gazdagodnak.

Murray regényében az a legmeggyőzőbb, hogy az olvasás közben nem érezzük azt, hogy a történet valamit illusztrálni akar (egyre több olyan regénnyel találkozunk, amelyben a történet mintha csupán hordozója lenne egy előre megfogalmazott társadalmi üzenetnek), hanem elsősorban emberek történeteit meséli el, azok minden komplexitásával együtt. Az emberi történetekben pedig szükségszerűen feltárul személyes és társadalmi problémák egész sora – mégsem mindegy, hogy a mondanivalóhoz írunk történetet vagy a történetet írjuk, ami majd kitermeli a maga mondanivalóját.

Nincs tanulság

A sokféle témához és szereplőhöz sokféle hangnem társul: humoros, patetikus, fájdalmas és egészen hétköznapi jelenetek váltják egymást. Minden történést négy ember szemszögéből látunk, és ezek a perspektívák nagyban különböznek, más ember áll mögöttük, másféle személyiség, temperamentum, más életkor, másféle tapasztalatok, és ez nagyon is érezhető azon, ahogy a helyzeteket értelmezik.

A négy ember legnagyobb tragédiája, hogy hiába élnek családban, mindannyian magányosak, nem tudnak kapcsolódni egymáshoz. Talán éppen azért nem, mert nem merik elengedni a rájuk ruházott szerepeket: nemcsak a szülők, hanem a lassan felnőtté váló lányuk sem. PJ talán igen, de arra, hogy rá figyeljen, senkinek nem marad energiája. A felnőtt élet alakoskodás és hazugság – legalábbis ez rajzolódik ki a szereplők történetéből: „Rájött, hogy az egész világot az ilyesféle élethez szabták. A világ egy gépezet, amelynek elsődleges célja, hogy fenntartsa és újratermelje ezt a típusú életet – a felnőtt, normális életet.”

De Murray nem von le tanulságokat, nem értelmez helyettünk semmit, meghagyja a csupasz történetet és tényleg ránk bízza, mit kezdünk vele.

Alapvető többszólamúsága miatt nem tartogat egyetlen igazságot, mert mindenkinek igaza van a maga módján. Még a kezdetben, a gyerekek szemszögéből nehezen érthető anyát, a háztartásbeli luxusfeleséget is megkedveljük, ahogyan megismerjük a történetét. A regény nem ítélkezik: a borzalmakat, a gyászt, a fájdalmat és az erőszakot megrázó, mégis hétköznapi természetességgel ábrázolja. Ettől az olvasó is közelebb kerül a szereplőkhöz, és olyanokat is megért, akiket korábban talán elítélt volna.

És hogy mi lesz a Barnes család sorsa, nem derül ki, nyitva marad a befejezés: egy iszonyatosan feszült, sötét és vészjósló tetőponti jelenetben engedi el a kezünket az író. A felgyülemlett feszültség nem oldódik, hanem napokkal az olvasás után is velünk marad. (Talán ezért is találgatják az olvasók a Redditen és különböző könyves fórumokon, mi történhetett a szereplőkkel.). A méhcsípés egy visszafogott, felső középosztálybeli család történetének indul, a végére azonban görög sorstragédiává válik (ahogy erre a szerző is utal több interjúban), melyben mindenki rohan az elkerülhetetlen végzete felé. A zárlatban sem kapunk választ arra a kérdésünkre, hogy képes lehet-e a szeretet az utolsó pillanatban megmenteni mindenkit, vagy talán épp a szeretet nevében követjük el a legnagyobb hibákat, és rontunk el mindent végérvényesen? De arra egész biztosan válaszol, hogy a család nemcsak menedék, biztonságos fészek, hanem sokszor a legsúlyosabb sérülések forrása is.

Paul Murray: A méhcsípés
Fordította: Bartók Imre
Jelenkor, 2026, 6999 Ft