Rutkai Bori: Biztonságot ad, hogy velem vannak a mesék

Sorozatunkban olyan könyvekről kérdezünk alkotókat, gondolkodókat, véleményformálókat, amik valami miatt fontosak, meghatározók, szemléletformálók, inspiratívak lettek nekik. Amiket jó pillanatban olvastak (újra). Amik hatást gyakoroltak az életükre vagy akár meg is változtatták azt.

Ezúttal Rutkai Bori képzőművész, énekes, zeneszerző és könyvkészítő válaszolt nekünk.

„Mosonyi Aliz és Háy Ágnes Mesék Budapestről című könyve 9–10 éves korom körül csapódhatott az életembe. Sajnos, arra nem emlékszem, hogy kinek köszönhetem. Legjobb lenne azt gondolni, hogy én láttam meg szép, rózsaszín borítóját mondjuk a Flórián Üzletközpont könyvesboltjában és azonnal beleszerettem, de nem tudom, így volt-e vagy pedig valaki jó érzékkel rátalált és megajándékozott vele.

Felnőtt koromra magam is könyvkészítő lettem, úgyhogy most már szakmai(bb) szemmel is nézegetem a kiadványokat. Ez a kötet belül fekete-fehér, benne laza firkás rajzok közé bravúrosan tördelt mesék.

Firkát írok, de minden lap műalkotás ezernyi apró részlettel, rajzi poénokkal, amik pompásan rímelnek Mosonyi (mesényi) iróniájára. Úgy össze volt nőve ez a duett, hogy kicsit olyan, mintha egy ember készítette volna a kötetet. A történetek Budapest reális helyszínéről spriccelnek szanaszét. Elszabadult csodák, szürreálék, vicces és néha kicsit melankolikus, szemtelen és bölcs mesék költészete. Gyerekek és felnőttek számára is működnek ezek a kortalan, nem porosodó sztorik, amik mégis őrzik a hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát, speciális toposzait. Például a Trabantokat.

Nézzük, kik a szereplők. Kedves, csendes szavú, sokat látott Duna egy nagyképű hajóval beszélget. Gellérthegyi Óriások siklanak a csúszdákon éjjelente. Egy Budapesti nevezetű sárkány az Alagútban lel otthonra. Néhány török (még a török időből itt maradva!!!) krémest rendel a Budai Vár cukrászdájában. Két öreg vonat nosztalgiázik a Déli pályaudvaron. Hüje Rádai, a falfirka elindul a Lukács uszoda faláról és egy óbudai lakótelepen köt ki, egy hajótörött pedig a Margitszigeten próbál új életet kezdeni. Petőfi Sándornak aranybetűkkel írják be az intőt, mert az iskolában rosszalkodott. Kovács úr ellopja az Operaházat, de a Szfinxek nyomra vezetik a detektívet. Komoly emberek egy pár percre gyerekké válnak a mozgólépcsőn, és nem hagyják abba a fel-le utazgatást. Tritello füttymester bűvös füttyökkel visszacsalogatja a Bábszínházba az Állatkertben randalírozó bábokat (Vitéz Lászlót és társait). A városligetben egy hamisan harmonikázó bácsi összegyűrt lufiszerűségekből fúj fel csodálatos léghajókat (darabja 5 forint, és kérhet bárki bármilyet). Persze vannak a fővárosban is lidércek, és mekkora öröm számomra, hogy az egyiknek Borbála a neve! Persze meg is kell ám találni őket Háy Ágnes aprólékosan megrajzolt Budapest-térképén. Az egyik kedvenc oldalamon, Petőfi Sándor ül egy metró táblán a Deák téren, ellenőrzőjét lóbálgatva a nézők felé. Reformkori szakállas nebulók verekednek a templom előtt, míg egy kálvinista lelkész próbálja őket csitítgatni, de közben 20. századi szerelmesek, házmester, koldus és svájci sapkás kiskutya is lófrálnak az utcán, a bal sarokban pedig, sílécekkel a vállán a Télapó is megjelenik.

Egyszóval kész őrület. De őrületesen jó és bátor ez a könyv. Biztos nagyon üdítő volt a nyolcvanas évek elején is, amikor megjelent, de a hatása most is bugyborékol (mint a Traubisoda).

Az ágyam közelében lévő polcocska mostanában úgy néz ki, hogy felül van egy kis szerény buddhista oltár, alatta hozzá illő szakirodalom, lejjebb egy CD-lejátszó a kedvenc lemezeimmel, majd az alsó polcokon a »felnőtt« olvasmányok, verseskötetek, képzőművészeti albumok és a kedvenc mesekönyveim. Valahogy biztonságot ad, hogy velem vannak a mesék. Karnyújtásnyira. Van köztük még több »életem könyve«, akár az Egy csupor tej (az ötvenes évekből) vagy Tor Åge Bringsværd szívbemarkoló és Thore Hansen által gyönyörűen illusztrált Mese utca 13. című könyve. Az utóbbira büszke is vagyok, mert a Dörmögő Dömötör szerkesztőségétől kaptam, valószínűleg valamely rajzpályázatra beküldött gyerekkori művemért cserébe.

Külföldön járva is vadászom a különleges és velem rezonáló illusztrációkat, sőt most jut eszembe egy másik fővárosos könyv, amit pedig egy itt élő brit művész készített.

Marcus Goldsontól a Budapest Safari. Goldson hiperrealista épületábrázolások közegébe helyezett szoci-karikatúrákat fest a városunkról, lakóiról és látogatóiról. Szöveg nélkül mesél. A Mosonyi–Háy könyv kortárs rokona, felnőtt tartalmakkal.

No, hát akkor ebből a két budapesti könyvből csináljunk egy finom szendvicset, közé bekenve a szép kis életünket.

Ps.: Mint hét könyv írója és festője nem beszéltem most saját »gyermekeimről«, de őket is nagyon szeretem, egyenlő anyai szeretettel. Bizonyára bennük is akkumulálódik az a rengeteg impulzus, amikről fentebb írtam, vagy épp tér-idő híján most kihagytam :)."