A Proust-fordító Jancsó Júlia rangos francia díjat kapott

Franciaország egyik legrangosabb állami művészeti elismerésében, a L’ordre des Arts et des Lettres (Művészeti és Irodalmi Rend) tiszti fokozatában részesült Jancsó Júlia, az Atlantisz Proust-összkiadásának fordítója – számolt be az Atlantisz Könyvsziget a Facebookon. A díjat Jonathan Lacôte, Franciaország budapesti nagykövete hétfőn adta át a műfordítónak.
Jancsó Júlia harminc évig dolgozott Marcel Proust monumentális, hétkötetes regényfolyamának fordításán. Az eltűnt idő nyomában első teljes és egységes magyar nyelvű kiadása végül 2024-ben jelent meg. A Telex 2025 januárjában interjúzott a műfordítóval, akit egyebek mellett arról kérdeztünk, hogy mennyire volt nehéz az első három kötetet már korábban lefordító Gyergyai Albert nyomába lépnie, és hogyan tudta összeegyeztetni a regény hangulatát a középiskolai tanári munkájával és a mindennapi teendőkkel.
Arra a kérdésre, hogy mit kapott a szövegtől, a műfordító azt válaszolta lapunknak: „Azt hiszem, hogy megváltoztatta az egész életemet. Több mint harminc évig napi kapcsolatban voltam a szerzővel és a szöveggel, és nagyon sok mindenre megtanított. Valószínűleg kevésbé sarkosak lettek az ítéleteim és a másoknak szóló kritikáim, ugyanakkor azt remélem, hogy a megfigyeléseim meg sokat élesedtek. Talán jobban látom, mi mindent lehet észrevenni a másik emberen, és tudomásul veszem, hogy nem változatlan emberrel állok szemben, hanem pillanatképek sorozatával, ahogy Proust is fogalmaz.”
Jancsó Júlia rövid időn belül a harmadik magyar alkotó, aki rangos francia művészeti díjban részesül. A francia kulturális miniszter döntésének értelmében márciusban Krasznahorkai László kapta meg a Művészeti és Irodalmi Rend parancsnoki fokozatát. Október elején pedig Tóth Krisztina költő, író, műfordító részesült a Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatában.