Ha behatol a hatalom az intimitásunkba, azzal zsarolhatóvá is tesz – Tompa Andrea legerősebb mondatai az új Buksóból

„Volt egy momentum, ami katalizálta, hogy elkezdtem ezen a kérdésen rágódni, amikor a Meseország mindenkié című kötetet egy parlamenti képviselő ledarálta, és ez majdnem könyvégetésnek megfelelő gesztus volt. Annak a kötetnek én is szerzője voltam, és mindaz ami történt pró és kontra a Meseországgal, az nagyon felnyitotta arra a szemem, hogy itt egyrészt micsoda indulatok vannak a társadalomban, másrészt micsoda szolidaritás is” – így összegezte Tompa Andrea a Buksó legújabb epizódjában, hogy új regényének alapgondolata mikor és miért fogalmazódott meg benne.

A Kiváló testek című regény érzékletesen beszél arról, hogy a hatalomnak semmi köze nem lehet ahhoz, hogy ki kit szeret vagy hogy kivel szexel. Az azonos neműek szerelme mellett a férfiak közötti testi érintkezés sokfélesége, a festészet és a tánc ereje, az öregedés, az erőszak, de a szerző szülővárosa, Kolozsvár is hangsúlyosan megjelenik a könyvben, amely a polgárai millióit megfigyelő kommunista rezsim, a Ceaușescu-rendszer idején játszódik. A Securitate árnyéka szinte mindenre rávetül, miközben Tompa Andrea hősei a művészetben és a szerelemben keresik a szabadság lehetőségét.

„Nem véletlenül férfiak a főszereplők, mert ez egy meglehetősen patriarchális világ, tehát az a világ amelyben a férfi irányít, ural és mellettük nem csak a nőknek van kevés szavuk, de aki ebbe a macsó világba nem száll be, vagy nem ezt a testi és hatalmi kifejezést veszi magához, azt is nehezen tűri ez a világ. Egy nagyobb térképet kellett felrajzolni, és mindig szeretem megvizsgálni mindennek az ellentettjét is. Ha van egy simogatás, akkor milyen az ütés, és hol a helye az ütésnek. […] Ahogy a regényben azt keressük, hogyan lesz a világ gazdag és teljes, és ha a dolgoknak ott van az ellentettje is, akkor meg lehet élni, hogy ha elindítok egy gesztust, akkor mindig van döntési lehetőségem, hogy az egy szép érintés lesz-e vagy egy ütés.”

A kriminalizált szerelem

A Kiváló testek történelmi regény, hiszen a hetvenes évek Kolozsvárján játszódik, ám eközben nagyon is jelen idejű történet. Vezérkonfliktusa, hogy a főszereplők a hatalom által zsarolhatóvá válnak pusztán azért, ahogy élni és szeretni mernek. „Jobb lett volna egy olyan történetet írni, amiben semmiféle hatalmi logika nincs – csak nem találtam azt a teret, mert még a jelenben sem tudtam volna hozni azt a világot, hiszen az éppen frissen letűnt világunk is meglehetősen üldöző attitűddel lépett fel a melegekkel szemben. Arról nem beszélve, hogy most pár hete, pár napja arról olvastunk, hogy Nagyváradon betiltották a Pride-ot: szóval ezek nem múltbeli dolgok. Valahogy a hatalom ez ügyben mindig jelen van. Engem elsősorban inkább az érdekelt, hogy hogyan lehet megélni a szabadságot, de ennek a szabadságnak a megélése egy olyan kontextusban történik, amiben egyrészt valóban kriminalizálják Romániában a homoszexualitást, […], másrészt olyan nagyon Magyarország sem különbözik ettől, mert ha valaki éppen megéli a melegségét akkor lehet, hogy be fogják szervezni.”

Nyáry Krisztiánban felmerült, hogy annak köszönhetően, hogy elbeszélhetőek ezek a mély emberi történetek és a társadalmi ambivalenciák is, vajon már közelítünk-e a szabadsághoz. Tompa Andrea szerint igen. „Azzal, hogy megszólítunk történeteket, azzal előcsalogatjuk a sötétből, a tabuból, a tisztátalanból vagy abból, ami elfedi ezeket a történeteket. Tehát ha elkezded előcsalogatni és megszólítani az már egy félsiker, és azt hiszem, hogy sokszor, amikor arra gondolok, hogy mi a kockázata annak, hogy megírok valamit, arra is gondolok, hogy jobb elbukni, de megpróbálni, mint meg sem próbálni.”

A szerző elfogadhatatlannak tartja, ha a hatalom beleszól a magánéletbe. „Ha behatol a hatalom az intimitásunkba, – és ezt azért nem mondhatjuk múltidőben, mert ez a szándék itt van, vagy legalábbis a közelmúltban itt volt –, azzal zsarolhatóvá is tesz, azzal mi magunk is korlátozzuk saját magunkat, elkezdünk valamilyen öncenzúrát gyakorolni, félelemben élhetünk, és ez egy nagyon eredményes működése a hatalomnak. Másrészt a hatalomnak van gyakran egy perverziója […] maga is megéli azt, amit ő nem csinálhat, és azzal, hogy ezt megtekinti, leírja, leíratja másokkal, tulajdonképpen meg is tudja élni.”

A férfi testiség ábrázolásához a festészethez nyúlt Tompa Andrea. „A regénynek kell megtalálnia a saját elbeszélésnyelvét a szerelemhez, a testhez, és az egyik nyelv a festészeten keresztül érkezett meg. Ott van egy őrületesen nagy hagyomány abban, hogy hogyan ábrázolunk férfi testeket, – ha az ember Michelangelóra gondol, akkor annak az idealizálása, az izmok, a mozdulat, az erő kifejezése –, ezt a hagyományt kezdtem el nézegetni az egyik szereplőm bőrébe bújva, aki festő, és tanulja ezt a művészeti ágat, és megpróbálja mindezt a hetvenes évek Romániájában elsajátítani, ahol a meztelenség majdnem egy tabu. Tehát nem csak a szexualitást övezi mindenféle kontroll, de magát a meztelenséget is.”

Anyagiság és testiség

A történeten túl mindig izgalmas, hogy milyen munkamódszert alkalmaz egy szerző. Tompa Andrea azon kevesek egyike, aki még mindig kézzel ír. Talán Esterházy Péter volt az utolsó, aki hozzá hasonlóan így szeretett dolgozni. „Van egy anyagiság és nem csak anyagiság, hanem egy intimitás is. Lehet, hogy egy laptoppal is létrejön egy intimitás, de az, hogy fogok egy vastag füzetet – több füzetbe írtam ezt a könyvet –, ott van egy anyag, és látom a saját írásképemnek a lendületét is, és teljesen máshogy írok le egy verekedés jelenetet, mint egy besúgási jelenetet. Mintha nem ugyanaz a kéz írta volna, mert valahogy átfolyik a szöveg a testen, és erről szerintem keveset tudunk, hogy az író testével mit csinál az írás.”

Amikor a beszélgetésre készülve Nyáry Krisztián elkérte a szerzőtől a regény kéziratát PDF-ben, Tompa Andrea azt válaszolta: inkább várja meg a nyomtatott könyvet, mert ennek a történetnek fontos, hogy teste legyen. „A korábbi könyveknek a PDF-je az úgy forog, de úgy gondoltuk, hogy ez egy kicsit másmilyen lesz, ez a könyv anyagában is, borítóját tekintve, a tördelése is bonyolultabb egy kicsit, és azt szerettem volna, hogy tényleg, aki dolgozik a könyvvel az ne egy képernyő előtt üljön, hanem, mondjuk, üljön ki a kertjébe, ha van, vagy az ágyába, vagy ahol olvasni szeret, és fogja a könyvet, tehát legyen egy anyagi kapcsolata is vele.”

A hatalom árnyékában

Nicolae Ceaușescu néhány évvel Tompa Andrea születése előtt lett Románia első embere, így az ábrázolt történelmi kor és a személyes tapasztalat kora ebben a regényben összecsúszik. Ennek is köszönhető, hogy – szemben a szerző előző történeteivel – ez a regény ezúttal nem belső monológokkal dolgozik, inkább kívülről figyeli a szereplőket. „Ez a kor valóban az, amikor én már legalább öt éves voltam, sőt, ennek a könyvnek az indulásakor inkább három. És ahhoz képest, hogy milyen a Fejtől s lábtól című regényem, ami száz évvel korábban játszódik, hogy azt a kort akkor lehetett jól elhitetni, ha valóban egy embernek a világába teljesen beleköltözöm, és így érzelmileg is jelen van az az ember. Ezt a közelebbi kort bizonyos értelemben elég csak látni vagy megfigyelni, a szónak nem a besúgói értelmében, hanem csak a tanú értelmében.”

Tompa Andrea identitásának része Kolozsvár is, éppen ezért nem véletlen, hogy több regénynek fontos helyszíne Erdély legnépesebb városa. „Lehet azt mondani, hogy több regényednek is főszereplője ez a város?”- tette fel a kérdést Nyáry Krisztián, amelyre zsigeri válasz érkezett az írótól: „A kritikusaim ezt mondják.” Kérdés persze az is, hogy mennyiben ugyanolyan a város a Kiváló testekben, mint amilyen a Sokszor nem halunk meg 1943-as Kolozsvárja, vagy az Omerta ‘50-es évekbeli Kolozsvárja volt. Tompa Andrea szerint mozaikként érdemes tekinteni a könyvben a városra. „Ez a könyv inkább egy Napoca város, mint egy Kolozsvár város (Cluj-Napoca Kolozsvár mai román elnevezése). Azzal a történelmi helyzettel játszottam el, hogy ezt a várost a hetvenes évek közepén átnevezik. A hatalom elképesztő ebben a tekintetben, hogy nemcsak utcákat tud átnevezni meg köztereket, hanem akár egy egész várost is. […] Maga ez a név emlékeztet egy hatalmi gesztusra, és igazából azok a város szeletek, amit korábban megírtam, azok talán ezt a nagyon brutális beavatkozást a város életébe nem tartalmazzák.”

Tompa Andrea úgy látja, hogy a lesújtó besúgói világ mechanizmusánál még érdekesebb, hogy íróként mit lehet ehhez az egészhez hozzáadni. „Hogyha a besúgó elkezdi az embereket eltárgyiasítani, és gyakorlatilag az egész életükből egyetlen intim részletet kiemelni és felnagyítani, ami az eltárgyiasításnak az egyik módja, akkor lehet-e íróilag ezt valamilyen módon ellenpontozni azzal, hogy nem tárgyakról, hanem személyekről írok? Arra jutottam, hogy a hatalom mindig tárgyiasít, és az irodalom jó esetben személyeket láttat, és nem tárgyakat.”

Élesebb kérdések, fájdalmasabb válaszok

Nyáry Krisztiánban felmerült az is, hogy kulcsregényként is olvasható-e Tompa Andrea új könyve. „Ennél a kötetnél nemcsak, hogy nem számoltam ezzel, de nem is nagyon lehet azonosítani figurákat, mert annyira szétszedtem, összegyúrtam, […] átfestettem mindenkit, akivel találkoztam. Jó néhány figurát eleve szinte képtelennek írtam meg vagy olyannak, akinek a valóságalapjai nagyon gyengék, és sokkal inkább az abszurdba hajlik. Én azt gondolom, hogy van olyan regényem, amit kulcsregényként lehetett olvasni, ez A hóhér háza, az első könyvem volt, de szerintem ezt nem nagyon lehet.”

Ugyanakkor Tompa erdélyi olvasói, akiknek személyes tapasztalatai vannak a helyszínről és a korszakról is, lehetséges, hogy másként értelmezik a történetet. „Talán igen, ha a más nem ilyen referenciális értelemben más, hogy konkrétumokat akar kiolvasni a könyvből, hanem talán élesebbek lesznek a kérdések, és remélhetőleg fájdalmasabbak a válaszok, mert az olvasó a saját közösségére kell, hogy vonatkoztassa a besúgói működéseket. Azt, hogyha összegyűlik tíz ember egy szobában, abból biztos egy, de akár kettő besúgó is lehetett. […] Azt hiszem, hogy az olvasat az talán – ha mondhatok ilyet –, megterhelőbb lehet.”

A Buksó új adását itt lehet megnézni: