Meghalt Vladimír Páral, A száz százalékos nő szerzője

Augusztus 10-én, a 94. születésnapján halt meg Vladimír Páral cseh író, akinek több könyve is nagy sikert aratott a világban és Magyarországon, írja az MTI.

Páralnak a múlt század hatvanas éveitől kezdve mintegy kéttucatnyi regénye és elbeszélése jelent meg, melyek közül több mint tíz magyar nyelven is olvasható. Páral Prágában született, 1932-ben, a főiskolai tanulmányait Pardubicében végezte a Vegyipari Főiskolán. Ezt követően Ústí nad Labemben dolgozott vegyészmérnökként. 1967 és 1972 között, valamint 1979-től szabadfoglalkozású író volt, 1972 és 1979 között pedig a Severočeské kiadó szerkesztőjeként tevékenykedett.

Páral számos kötetét világnyelvekre is lefordították, hét regényéből film készült. Legismertebb kötetei az Ústí nad Labem vegyi laborában játszódó Gyilkosok és szeretők című haláltáncregény, amely magyarul Hosszú Ferenc fordításában jelent meg, Az ifjú ember és a fehér bálna című kötet, amelynek ugyancsak a vegyi üzem a helyszíne, vegytani kiseposz az alcíme, és Hap Béla fordította le, valamint a csehszlovák Hamupipőke-történetet kínáló A száz százalékos nő. Utóbbiban Páral a hatvanas évek első felében kispolgárivá szelídülő Csehszlovákia világa elé tartott görbe tükröt.

Páral regényeinek központi témáját a partneri kapcsolatok alkották, de idősebb korában sci-fi-regényeket is írt.

Kövess minket Facebookon is!