Tóth Krisztina történetei megmutatják, milyen gyorsan fogy el az időnk

Magukra maradt idősek, szegénysoron élő gyerekek, egyedülálló anyák, özvegyek, betegek, kapcsolati erőszaktól szenvedők, saját nemükhöz vonzódó nők és férfiak – valamilyen módon mindannyian a periféria emberei, és Tóth Krisztina legújabb novelláskötetének szereplői. Az író az ő történeteiken keresztül úgy mutatja meg jelenünk társadalmi problémáit, mintha szikével ejtene apró metszéseket, alig látható vágásokat, amelyek mégis elegendők a diagnózishoz. Két-három oldalba sűrítve villant fel életutakat, derékba tört, sokszor fájdalmas sorsokat. Az olvasó pedig kénytelen szembenézni azzal a világgal, amelyben él, különösen azokkal a jelenségekkel, amelyek mellett gyakran inkább félrefordítja a fejét.

Kevés kortárs szerző mondhatja el magáról, hogy több mint két évtizeden át ennyire kiegyensúlyozott életművet épített. Tóth Krisztina kötetei között nincs igazán ingadozás, színvonala egyenletes, miközben költészetében és prózájában egyaránt képes megújulni. A szerző költőként indult, és meg is maradt lírikusnak, de közben prózaíróként is jelentőssé vált, és különös, hogy nem lírai prózát ír, ahogy esetleg egy költőtől várnánk, hanem nagyon is realista, hétköznapi nyelven megszólaló szövegekben mesél az emberi érzelmekről, és ezzel együtt érzékeny társadalmi problémákról.

Egy percbe tömörített látleletek

Az idén megjelent Kánkán az üvegpadlón a szerző hetedik kisprózakötete, amely a 2023 és 2025 között napvilágot látott novelláit és tárcanovelláit tartalmazza. Ezekben a többnyire három-négy oldalas írásokban különösen jól látható a szerző egyik legnagyobb erőssége, az a képessége, hogy rendkívüli tömörséggel, mégis sokrétű és árnyalt mondanivalót képes rövid terjedelembe sűríteni. Pályája elejétől (első jelentős prózakötete a 2006-os Vonalkód) jellemző rá, hogy egy jelenetbe éveket, egész élettörténeteket képes koncentrálni, és akár egyetlen mozdulatba „beleönteni” több évtized fájdalmát, örömét, érzelmeit. Gyakori eljárása, hogy teljesen hétköznapi eseményből indul ki, és váratlanul beiktat egy törést, egy kibillenést erről a pontról, és éppen ezzel ragadja meg az általánosnak tűnő történetben az egyedit, de úgy, hogy szinte mindig tudunk azonosulni vele.

Ez most is így van: egy néni a zöldségestől hazafelé tart, gyerekek boltosat játszanak, egy elbeszélő bisztróban ebédel, egy nő várja a buszt. Ezek az egyszerű felütések azok, melyek mentén aztán repedés keletkezik, és betekinthetünk akár egy egész élet történetébe. A személyesen, az érzelmeken túl azonban az író arról a korról is mindig mond valamit, amibe a történetet helyezi. Az egyéni históriák így társadalmi látleletként is funkcionálnak, és fontos problémákra irányítják a figyelmet.

A Kánkán az üvegpadlón szövegei mindeközben közérthetőek, és sűrítettségük, rövidségük miatt akár 21. századi egyperceseknek is nevezhetnénk őket, még akkor is, ha az örkényi groteszk és abszurd látásmód, ha nem is teljesen, de hiányzik belőlük. Meghatározó hangoltságuk inkább a melankólia, valamiféle csendes reménytelenség. Tömör írások ezek, melyek egyszerű, realista nyelven, rövid mondatokban, célratörő, élő párbeszédekkel, belső monológokkal beszélnek a jelenünkről. Közös jellemzőjük a szövegek végére kihegyezett csattanó, mely néhol ugyan nem tökéletes (például az Aztán ott marad örökre vagy a Légycsapó című írásokban), de ez szerencsére ritkán fordul elő.

A talpunk alatt repedező idő

Ha közös, a novellákat általánosan összekötő témát kellene meghatározni, akkor a magány, az elszigeteltség lenne az. Mert legyen szó demenciáról, betegségről, a házastárs elvesztéséről, betegségről, ezek mind olyan dolgok, melyek a többiektől elválasztanak, az átlagosból kirekesztenek, magányossá tesznek. És ahogy a változatos témájú szövegeket olvassuk, egyre inkább az lehet a benyomásunk, hogy mindenkiben van valami, ami határt húz közé és a többi ember közé. Persze a hétköznapiak mellett súlyosabb témák is felbukkannak, például a mélyszegénység megjelenítése, vagy akár a gyerekek szexuális kizsákmányolása, melyet brutálisnak is bátran nevezhetünk az Itt csak a felhők vannak című szövegben. Itt egy kedves, szőke egy kislányt „bocsát áruba” a nagymamája, miközben ezt a hétköznapi élet alapvető, normális részének próbálja láttatni a kisgyerekkel.

Nagyon fontos téma még az idő múlása, a múlt és a jelen közötti szakadék, a folyamat, amelyben minden erodálódik. A fiatal lányból demens nagymama lesz, a szép arc petyhüdtté válik, a szerelem helyére az unalom lép, és a mesebeli gyerekkor varázslatos helyszíne is az enyészeté lesz: „Az egykori nádas helyét csak megfeketedett torzsák jelezték. Egyre távolabb jutottak, a repedezett ösvény azonban egyszer csak véget ért. Üres tómeder tárult a szemük elé. Sötéten ásított a tájban, mint valami alvadt vérrel teli, gigantikus sebhely. A beomlott stégek elkorhadt deszkái a levegőben lógtak. A kihalt étterem homlokzati üvege betört, de a rozsdás, fémvázas székek még ott álltak a felhólyagzott lapú asztalok körül, mintha a régi nyaralók szellemére várnának.” (Senki kutyája)

Más és más módokon, de közös tapasztalatunk az idő múlása, mely sokféleképpen válik láthatóvá ebben a kötetben, mint ahogy egyébként Tóth Krisztina költészetében is kifejezett hangsúlyt kap. Még a könyv különös címében is erről van szó, ahogyan a címadó novella elbeszélője értelmezi is a metaforát:

„Hány életünk van, édes istenem? És mindegyiket úgy éljük, önfeledten, mintha végtelenszer lehetne újrakezdeni – pedig napról napra repedezik alattunk az idő. De mi nem félünk, csak táncolunk tovább az üvegpadlón.”

A borítón látható festmény, Barabás Zsófi alkotása is a címhez kapcsolódik, és azt erősíti vizuálisan, hogy egész életünk szenvedélyes, dinamikus kánkán egy törékeny üvegpadlón, amely bármikor beszakadhat alattunk, miközben folyamatosan repedezik. Ezeket a repedéseket örökítik meg a gyűjtemény rövid írásai, miközben kifejezetten aktuális és sokszor kényelmetlen társadalmi problémákkal is szembesítenek, finoman bevonva az olvasókat tőlük sokszor nagyon különböző, valahogyan mégis ismerős emberek történeteibe.

Tóth Krisztina: Kánkán az üvegpadlón
Magvető, 2026, 4499 Ft