Deborah Levy: Augusztusi kék (részlet)
A harmincas éveiben járó zongoraművész, Elsa M. Anderson a karrierje csúcsán lesétál a színpadról, miután Rahmanyinov egyik darabja helyett a saját kompozícióját kezdte el játszani. A botrány után Athénba utazik, hogy egy gazdag család gyermekét tanítsa, és a bolhapiacon megpillant egy nőt, aki nyugtalanítóan ismerősnek tűnik számára. Ettől a pillanattól kezdve bárhol is jár Európában, a titokzatos hasonmás mindenütt felbukkan. Elsát gyerekkorában Arthur, a legendás zongoratanár fogadta örökbe, aki most haldoklik, ezért a nő Szardíniára repül, hogy elbúcsúzzon tőle. A szigeten feltárul az igazság a múltjáról, amely elől egész életében menekült. A dél-afrikai Deborah Levy műve álomszerű utazás az identitás nyomában. Lírai, melankolikus regény lázadásról, egy csodagyerek metamorfózisáról és a saját hangunk megtalálásáról. Olvasson bele!
Átmentünk ünnepelni a Place Maubert-hez közeli vietnámiba, és leültünk a süllyesztett járdán egy asztalhoz. Marie megmutatta a súlyos ezüstgyűrűket, amiket Marokkóból hozott. Jelek voltak rajtuk, és feliratok, de nem tudta, mit jelentenek. Azt mondta, vacsora után egyenesen haza kell mennie, mert a szerelme este érkezik Nizzából. Tofut ettünk ragacsos rizzsel, garnélás levest, és csapvizet ittunk. És akkor megláttam a nő árnyékát a süllyesztett járdán, és megéreztem a szivar füstjét. Anélkül, hogy megfordultam volna, tudtam, hogy ő az. Az idős férfi kísérővel volt, akivel Athénban is. Hajlott, hallgatag, búskomor.
Az ő árnyékát is láttam. Ezúttal nem futottam a nő után, mert tudtam, hogy a társa öreg a futáshoz.
Mintha ő volna a pajzsa.
Hagytam, hadd legyen ott, és ő is hagyott engem. Valahogy békét kötöttünk egymással. A levegőben mintha a megértés ideája jelent volna meg, de nem tudtam, minek a megértésében egyeztünk meg.
Egy idő után úgy döntöttem, elmesélem Marie-nek, hogy van egy hasonmásom, aki követ a világban.
Lehet, hogy láttam Londonban és Athénban, Párizsban pedig biztosan.
Most hol van?
Soha nem tudom, hol van.
Szóval eltűnt?
Nem, visszajön. Láttam az árnyékát, amikor vacsoráztunk.
De akarsz vele találkozni?
Elloptam a kalapját, és ezt ő is tudja.
Marie tudni akarta, hogy érzem magam az oltás után.
A karom fájt, de jól éreztem magam. Nem hitt nekem, és ragaszkodott hozzá, hogy hazakísér. Beütögettem a kapukódot, de nem működött, úgyhogy megpróbáltam a hatos helyett nyolcast írni.
Mondd el nekem a kódot, mondta Marie, én matektanár vagyok. Megráztam a fejem, és újrapróbáltam. Hirtelen hangos üdvrivalgás hallatszott a lakással szemközti kávézóból. Nagy tömeg gyűlt össze egy képernyő körül, focimeccset néztek. Amikor mondtam Marie-nek, hogy menjen, és hagyja, hogy rájöjjek, azt felelte, nem megy sehova, amíg nem vagyok biztonságban a lakásomban.
Milyen keveset tudunk a testről, zendített rá Marie. Milyen keveset tudunk a tudományról, vagy hogy a gazdaság hogyan működik, vagy hogy Elsa M. Anderson miért hagyta abba a fellépéseket.
Ellépett az ajtótól, hogy adjon egy kis teret, és eszembe jusson a kód. Egy nő nagy sebességgel haladt a járdán az elektromos rollerével. A fülében AirPod volt, és majdnem elütötte Marie-t. Aztakurva!
Marie iszonyú dühös lett. Levette az egyik súlyos gyűrűjét, amit Marokkóban vásárolt, és a rolleres nő fejéhez vágta. Jól célzott, mert a súlyos fém visszapattant a koponya hátsó részéről, és leesett a csatornába.
Neked könnyű, Elsa, mondta Marie. Te lapos cipőben is majdnem száznyolcvan centi vagy, senki nem merne elütni.
A csatornához rohantam, és lehajoltam, hogy megkeressem a gyűrűjét.
Jézusom, Marie, biztos, hogy megvágtad a fejét.
A fémen egy kis vércsík fénylett. A kardigánomat az ujjaimra húztam, felvettem a gyűrűt, és odavittem neki. Úgy nézett ki, mint egy kihúzott fog, véres volt, és nyers.
Marie letörölte a gyűrűt a zsebkendőjével. Kár, hogy nem vitte le a fejét.
Nincs abban a hangulatban, hogy szó szerint ledöntsék a lábáról, mondta, a szerelme úgyis naponta dönti le a lábáról érzelmileg. Elmesélte, hogy Julia viselkedéséből, aki ma este érkezik Nizzából, hogy találkozzanak, az jött le, hogy Julia mindenkibe szerelmes, és mindenki szerelmes Juliába. Marie azt várná a szerelmétől, hogy az érzéseiben legyen kizárólagosabb.
Én közben már kétségbe esve próbáltam az új számkombinációkat, de egyik sem vált be. Az ajtó szorosan zárva maradt.
Menj és találkozz Juliával, majd eszembe jut.
Szerintem van a kódodban egy négyes meg egy hatos, mondta, próbáld úgy.
Mindenféléről beszélt összevissza, miközben kipróbáltam egy újabb kombinációt.
Az a helyzet, mondta Marie, hogy a különféle lezárások alatt az egész világ visszavadította magát. Talán nem tombolt végig egy zsiráffalka Kilburnön, Északnyugat-Londonban? És mi volt azokkal a struccokkal a Peckham Commonban?
Szerettem volna, ha elmegy, hogy visszavadíthassam az emlékezetemet. Amióta bevallottam neki a hasonmásommal való különféle találkozásokat, mintha védelmezőbb és ironikusabb lenne.
Próbáld meg azt, hogy kettő-négy-nyolc-hat.
Csináltam, amit mondott, és az ajtó egy kattanással kinyílt.
Ezt honnan tudtad?
A fényesebb számok azok, amiket a legtöbbet tapogatnak. Úgyhogy nyilvánvalóan a kód részei.
Megölelt, és végre elindult, zsebében a véres gyűrűvel.
Deborah Levy: Augusztusi kék
Fordította: Mesterházi Mónika
Magvető, 2026, 5999 Ft
