Tompa Andrea új kötetében a hatalom nem áll meg a hálószoba ajtajában

Egy új Tompa Andrea-regény megjelenése mindig eseményszámba megy a kortárs magyar irodalomban, így nem meglepő, hogy az idei könyvhétre időzített, Kiváló testek című kötetet is hatalmas figyelem övezi. Az író hatodik regénye már könyvtárgyként is figyelemfelkeltő, a monumentális terjedelmet a színes pauszpapír borítás és a kemény fedőlap különös játéka teszi egyedivé. De nemcsak a borító, maga a szöveg is meglehetősen kísérletező. A szerző már a legelső regénye, A hóhér háza óta képes kötetről kötetre megújulni, még akkor is, ha vannak visszatérő motívumai, helyszínei, mint például szülővárosa, Kolozsvár, illetve a 20. század történelme iránti érdeklődés. Nincs két egyforma regénye, és bár a minőség mindig megelőlegezhető, a témaválasztás, a narratív alakzatok, az elbeszéléstechnika minden alkalommal okozhat meglepetést.

Merész témaválasztás

Az új kötetben az egyik legfontosabb téma a hatalom és az egyén viszonya: a Ceaușescu-időszakban járunk, abban a korszakban, amikor a Securitate totális kontrollt gyakorolt a társadalom felett – a lehallgatások, a megfigyelések, a bebörtönzések a mindennapok részévé váltak. A szereplők legnagyobb része ebben a regényben férfi (szemben a legutóbbi, Sokszor nem halunk meg című kötettel, ahol nagyon markáns volt a női fókusz), van közöttük festőművész, tanár, újságíró, filozófus, táncos, még szobafestő is. De nemcsak társadalmi státuszuk, foglalkozásuk, hanem életkoruk és személyiségük alapján is igen heterogén társaság, akik között barátságok, viszályok, sőt szerelmi kapcsolatok is létesülnek, méghozzá abban az időszakban, amikor a homoszexualitás bűncselekménynek számít. (A román büntető törvénykönyv hírhedt, 1968-ban bevezetett 200-as cikkelye kriminalizálta az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.)

A homoszexualitás témáját – amire a borítókép is finoman utal – középpontba emelni több szempontból is bátor gesztus. Egyrészt nem lehet eltekinteni az elmúlt évek politikai és társadalmi kontextusától, és attól, hogy ez befolyásolhatja a fogadtatást. Másrészt – és ez már a valódi, írói probléma –, mert nehéz erről úgy írni, hogy a giccset, a sztereotípiákat, az ideologikusságot, a vulgaritást és a moralizálást is elkerülje. Tompa Andreának azonban ez maradéktalanul sikerült,

érzékenyen és finoman nyúlt a férfiak közötti szerelemhez, a testi vonatkozásokat nem keni el, de nem is árusítja ki, hitelesen jeleníti meg a témát, tökéletes arányérzékkel egyensúlyoz ezen az ingoványosnak mondható terepen.

De a regénynek mégsem ez a legnagyobb tétje, sokkal inkább az, milyen szinteken avatkozik be a hatalom az egyén életébe, hogyan akarja felszámolni a szubjektum teljes magánéletét. Régóta evidencia, hogy ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van mindenhol, Illyés Gyula jól ismert szavaival „ott van a nászi ágyban/előtte már a vágyban”. A teljes leuralást jelenti, hogy a szexualitás magánügyből közüggyé válik, a megfigyelés nem áll meg a hálószobák ajtajában, hanem a legintimebb pillanatokra is igényt tart. Vitatkoznék a fülszöveggel abban, hogy „a hatalom kíváncsi”, mert a kíváncsiság az valami pozitív dolog, érdeklődés és tudásvágy munkál benne. A hatalmat azonban nem érdekli az egyén, nem kíváncsi rá, pusztán kontrollálni, uralni akarja azzal, hogy egyre közelebbről figyeli. Ez sokkal inkább indiszkréció és bizonyos szempontból bántalmazás, ahogy ez a regény szövevényes, mozaikos történeteiből is kirajzolódik.

Test és érzékiség

A szexualitás és a hatalom viszonyának ábrázolásánál persze az sem mellékes, hogyan lehet az érzékiséget, az ember testi mivoltát igazán autentikusan megragadni. A közelmúlt magyar irodalmában talán Nádas Péter hívta fel a figyelmet a legerőteljesebben arra, hogy a test nem pusztán biológiai adottság, a lélek hordozója, hanem a legfőbb kulturális jelentéshordozó is. Nem választható el a test és a lélek, hanem a kettő szétszálazhatatlan, bonyolult, lehet, hogy teljességében megismerhetetlen viszonyban áll egymással. És ezt próbálja megragadni a színházi világot és így a testek közötti interakciókat is jól ismerő Tompa, akinél az előadó-művészetek közül ezúttal nem a színház, hanem a tánc kerül előtérbe. Az egyik hőse, István néptáncos, őt figyelve, illetve az ő néprajzos gyűjtéseit követve reflektál az elbeszélő a táncra, néhol egészen esszéisztikus, szinte táncelméleti bekezdéseket, oldalakat illesztve a történetbe: „Tánc az, amit úgy tanulunk, hogy feladjuk magunkat. Amit eddig körülkerítettünk, saját magunkat, a bőrünk határait, felszínét, abból most finoman kibontakozunk, és összeömlünk a másikkal. Össze. Bele. Belé. (…) Táncol az, aki teljesen átéli a másikat és feladja önmagát, feladja a távolságot a másikkal szemben, nincs már szemben, csak őbenne, elmerül és feloldódik.”

A tánc a test felszabadítása, így az erről való elmélkedés is szorosan kötődik a regény témájához, ugyanúgy, ahogyan a másik középpontba állított művészeti ág, a festészet is. Ezt Bruder Virgil festőművész alakján keresztül illeszti a könyvbe, miközben lenyűgöző képzőművészeti tudásról tesz tanúbizonyságot, és a test ábrázolásának lehetőségeit kutatja, bányászok, meztelen fiúk vagy akár a Ceaușescu házaspár megfestése kapcsán is. Mi a test a képzőművészet számára? Hogyan ragadható meg? Lehetséges-e ábrázolni tárgyiasítás nélkül? Ennek kapcsán is lépten-nyomon művészetelméleti, sőt, a festészet technikáit illető kérdésekbe botlunk. De nemcsak a táncra és a festészetre, hanem az írásra is reflektál a szöveg, melynek elsődleges elbeszélője önmagára Tacitus nyomán Tacitaként utal, és gyakran kiegészítéseket, (ön)reflexív megjegyzéseket illeszt a történetek közé.

Bonyolult, tablószerű szerkezet

A fent említett témák azonban messze nem fednek le mindent ebben a rendkívül széles látószögű, rétegzett könyvben. Első szinten egy férfiközösséget, egy férfiakból álló tablót látunk, az ő különböző, de több ponton érintkező történetszálaikat. Vannak közöttük részletesebben kifejtettek, elnagyoltabbak, és mintha ez a darabokból történő építkezés is azt sugallaná, hogy nem tudjuk elmesélni, feldolgozni a múltat egyetlen nagy történetként, egyetlen érvényes nézőpontból, csak mikrotörténetekként, a nézőpontok váltakozásával. A mozaikos szerkesztésű regényben fontosak az egyéni sorsok, de talán még ennél is fontosabbak a kapcsolatok, az a bonyolult, dinamikus viszonyrendszer, melybe a szereplők szerveződnek. A múlt feldolgozása, egy korszak bemutatása mellett az is láthatóvá válik a regényből, milyen sokfélék vagyunk, és hányféle kapcsolat lehetséges közöttünk. De mindezen túl annyi minden íródik egybe a kötetben, hogy felsorolni is lehetetlen egy rövid recenzióban. Van benne vidék és város, görög filozófia, ókori műveltségeszmény, latin nyelv, apák és fiúk közötti ellentétek, anya-fiú kapcsolatok, de még a kritikaírás problémái is előkerülnek. Ezeken kívül – a teljesség igénye nélkül – művészetelméleti betétek, történelmi korszakokra tett utalások, Erdély és elsősorban Kolozsvár helyzete a diktatúra korában.

Nem újdonság, hogy Tompa Andrea erőssége a karakterteremtés és a pontos, gördülékeny jelenetépítés – ebben a regényben is több emlékezetes szereplőt kapunk. Legyen szó egy tizenhat éves fiú első látogatásáról a borbélynál, egy közös úszásról a Szamosban vagy egy bányába érkezésről, biztos érzékkel talál rá a megfelelő hangra. A Kiváló testekben elsősorban a szerkezettel kísérletezik, számos nézőpontot állít egymás mellé, sok szereplőt és sokféle elbeszélésmódot, leíró részeket, leveleket, kihallgatásokat, esszészerű részeket, képleírásokat sorakoztat fel, és ezeket szövi egybe. Az új regény okos, tudatosan megkomponált kötet, melynek struktúrája jóval bonyolultabb az eddigieknél (Tompa Andrea korábban is játszott már a váltott nézőpontokkal, hangokkal, de ennyire sokféleképpen még nem szólalt meg egy regénye sem), kevésbé homogén és történetelvű, kicsit jobban megdolgoztatja az olvasóját, mint például az Omerta vagy a Sokszor nem halunk meg.

Bonyolultsága ugyanakkor nem gyengéje, hanem éppen az ereje: összetett és árnyalt képet ad a világról, egy korszak kultúrájáról és az abban élő, azt alakító emberekről.

Ebben a világban pedig ott a dráma, a tragikum, de ott van a feloldás, az öröm is – és az élettörténetek tulajdonképpen ezen végpontok közötti mozgások. Ahogyan a regény egyik szereplője fogalmazza meg, miközben úszni tanítja a másikat: „Előbb el kell süllyedni, úszni csak utána lehet. Te mondtad. Előbb a fulladás, aztán a lebegés.”

Tompa Andrea: Kiváló testek
Jelenkor, 2026, 7499 Ft