A kínaiak jobban szeretnek és tudnak improvizálni, mint mi

„Az egyik dolog, ami gyakorlatilag állandó volt a kínai történelem során, az az állandó változás. […] Nagyon agilisnak kell lenniük, nagyon gyorsan kell reagálniuk a változásokra, és ezt ők már észre sem veszik” – mondta a Buksó legújabb adásában Holch Gábor interkulturális és vezetési tanácsadó, aki szerint a kínaiak jobban szeretnek és tudnak improvizálni, mint mi.

Holch 2002-től húsz éven át élt Kínában, folyékonyan beszél mandarinul, dolgozott tolmácsként, egyetemi oktatóként, újságíróként és coachként is. Szenvedélyesen foglalkoztatja a világ második legnépesebb országának működése, színes és sokrétű kultúrája. A Pandapóker – A Kínával üzletelők kézikönyve című kötete az interkulturális különbségekre éppúgy rávilágít, ahogy a bizalom vagy a hierarchia Európán túli értelmezésére, és abban is segít, hogyan lehet eligazodni egy olyan kulturális közegben, ahol nem mindig azt kell figyelni, amit mondanak, hanem azt is, amit nem mondanak ki egy beszélgetés során.

Noha Holch Gábor könyve főként üzleti szemléletű, a kötetben és a beszélgetésben is a kultúraközi kommunikáció izgalmas kódjairól esik szó, amely sokszor független a kereskedelmi látásmódtól. Nagyon úgy tűnik, hogy rengeteg tévhit él bennünk még mindig a kínaiakról. Holch szerint például óriási tévedés azt gondolni, hogy Kínában a kommunista politikai rendszer már a múlté lenne, ahogy azt is, hogy a nagy átlagot tekintve a kínaiak gazdagok lennének. „Hozzánk a pénzesebbek érkeznek meg, és ezért ezt így megsokszorozzák másfél milliárddal és úgy gondolják, hogy Kína ilyen. A harmadik tévhit, hogy gyakran összemossuk a keleti nemzeteket egymással. Nagyon sok mindent hallok a kínaiakról, amelyek valószínűleg a Japánnal kapcsolatos ismeretekből származnak, és átvetítették a kínaiakra.”

Gyakran esik szó Európában és a tengerentúlon is Kína információs izolációjáról, így arról is, hogy milyen korlátozások vonatkoznak rájuk akár az internethasználat kapcsán. Ez európai vagy amerikai mércével nézve összeegyeztethetetlen a demokráciával. „Kínának ez az információs elszigeteltsége ez egy szándékos politika. Nem a történelem véletlen egybeesése. […] Folyamatos nyitásként képzeljük el, azt ami Kínában van, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy bizonyos fajta nyitás mellé egy bizonyos fajta zárás is társul. Ilyen például az internet is. Alapvetően üzletemberekkel, cégvezetőkkel dolgozom és az egyik legnagyobb fejfájás ez a nagyon keményen kontrollált, korlátozott digitális adatfolyam.”

„Amit mi világhálónak hívunk, tehát az úgynevezett World Wide Webnek, ennek most már egy olyan 60 százaléka nem elérhető a Kínai Népköztársaságban. Magyarországon sok tanult emberrel beszélgetek, sőt, még olyanokkal is, akik informatikai területen vannak, és ők is azt hiszik, hogy ez egy maradványa a kemény kommunizmusnak, és ez így nyílik, közben éppen ellenkező a valóságos helyzet. A 2008-as pekingi olimpiáig Kínában ugyanúgy lehetett facebookolni, meg twitterelni, meg Google-keresni, mint nálunk, és ez azóta folyamatosan szűkül. Politikailag is vannak nyitási és vannak zárási időszakok, én 2002-től 2022-ig legalább két ilyen időszakot átéltem. Ez az egyik legnagyobb félreértés.”

Nyáry Krisztiánban felmerült, hogy a fiatalabb kínai generáció tagjai, akik már eleve abba születtek bele, hogy az internet-hozzáférés korlátozva van a kultúrájukban, hátrányból indulnak-e, vagy eleve másmilyennek láthatják a világot, mint idősebb kortársaik? Holch Gábor úgy véli, hogy a válasz mindkét kérdésre bizonyos szempontból igen. „Nekik van egy számunkra elzárt kis világuk, ahol belül mozog az információ az olyan applikációkon, mint a WeChat, meg a TikTok-nak a kínai változata, a Douyin. Nagyon sokan tudják, hogy a TikTok egy kínai applikáció, de azt nem tudják, hogy ugyanaz a cég két applikációt működtet, egyet Kínában, egyet pedig Kínán kívül. Ez az, amit visszhangkamrának szoktak nevezni magyarul. Ott egy nagyon intenzív, nagyon élénk virtuális élet van, mint nálunk, csak ez Kínán belülre korlátozódik.”

„Egyébként sokakban van érdeklődés, hogy mi van Kínán túl. A legsikeresebb influenszerek közül nagyon sokan azt csinálják, hogy felmennek a nemzetközi netre VPN-nel, és leszednek cuccokat majd felrakják a kínai netre. […] Ezeket az elkerülő szoftvereket a kimutatások szerint a kínai lakosság 5 százaléka sem használja, a városi fiatalok körében ez egy magasabb szám, de még mindig egyharmad alatt van, tehát azért nem a többség.”

A kultúrák közti különbségeknél talán már csak az izgalmasabb, mennyi közös vonás van bennünk. Mi az amiben nagyon hasonlítunk rájuk? – tette fel a kérdést Nyáry Krisztián. „Emberek vagyunk, a biológiánk ugyanaz. […] Hogy mitől félünk? Ha félünk, milyen arcot vágunk? Mekkora ereje van a testbeszédnek? Mik a reményeink? Hogyan viszonyulunk a családunkhoz? Ezeknek a magja nagyon kevéssé kultúra függő. Ebben megegyezünk egymással, valamint hozzátennék még egy dolgot. Ha valaki száz éve látogatott volna el Kínába, akkor teljesen máshogy válaszolná meg ezt a kérdést, azóta azonban Kína folyamatosan így, úgy, amúgy, de nyugatosodott.”

Izgalmasak az interkulturális üzleti kapcsolódások is. Kulcskérdés azonban, hogy hol húzódnak az állam és a magánszektor határai a kínai üzleti életben. Holch Gábor úgy látja, hogy sok kínai üzletember szerint ugyanúgy működnek, mint a legtöbb magáncég a világon. „De azért ne lepődjünk meg, ha ennek a magáncégnek van egy pártaktívája, tehát a kommunista párt bizonyos szempontból részt vesz ennek a cégnek a tevékenységében. […] Hogyha elkezdenek ötéves tervről beszélni, ha bemutatják a cég párttitkárát, ha elmagyarázzák nekünk, hogy a tizenkét hivatalos alapérték hogy jelenik meg az ő stratégiájukban, akkor nem tévedünk nagyon el, és tudjuk, hogy itt a magán bizniszt állami és pártideológiával oltják be.” A pártállami apparátust semmiképpen ne úgy képzeljük el, mintha az állam hozná létre az értékeket az üzlet, a gyártás vagy az innováció területén Kínában. Az állam a szabályozó feladatot tölti be az üzleti életben Holch szerint.

Persze, ha egy kínai céggel kívánunk üzletet kötni jócskán akadnak verbális és nonverbális jelek is, amelyekre érdemes figyelni. A tisztelet, a szimpátia és a bizalom alapvető eszközei lehetnek ezek. „Ha magyar–kínai tárgyalásról van szó, akkor a magyar félnek el kell tudnia fogadnia azt, hogy gyakorlatilag nulla bizalmi szintről indul, ami Magyarországon nem mindig így van. Magyarországon, ha tiszteljük az illetőnek a szakmai hírnevét, […] akkor a százszázalékos bizalmi skálán már húsz-huszonötről tudunk indulni, ha kedveljük az illetőt. Egy kínaival majdnem mindig nulláról indulunk, mert nem tud rólunk semmit.”

A magas és az alacsony kontextusú kultúrák közötti különbségek alapvetően szülhetnek félreértéseket, kellemetlen helyzeteket. „Az ázsiai nemzetek általában a magasabb kontextusú oldalon állnak”– szögezte le az interkulturális tanácsadó.

„A magas kontextusú kultúrákban az emberek sokkal jobban ki vannak hegyezve a kontextusnak a jelentésére, sőt a szándékuknak egy nagyobb részét kommunikálják a kontextus segítségével. Hanghordozás segítségével, testbeszéd segítségével, kódolt üzenetek segítségével. Például, ha azt akarják, hogy csinálj valamit akkor feltesznek egy kérdést. Kérnék egy kávét. Nem szeretne inkább egy pohár vizet? – Ez utóbbi azt jelenti, hogy nincs kávé. Az alacsonyabb kontextusú kultúrákban nem figyelünk oda, és nem élünk a kontextusban rejlő lehetőségekkel annyira, hanem arra hagyatkozunk, ami a szó szerinti üzenet.”

Holch elmondta, hogy a szakmájában úgynevezett kultúratérképeken szemléltetik ezt, és meg lehet nézni, hogy milyen távol vannak egymástól az egyes nemzetek – ennek megfelelően mekkora lesz a kultúrsokk, ha ők mondjuk egymással együttműködnek, csapatban dolgoznak, tárgyalnak. Szerinte éppen ezért, ha szeretnénk elkerülni a kínos pillanatokat, érdemes előre kitalálni a kommunikációs stratégiát, sőt célszerű az előre rekonstruálható szituációkat eljátszani.

A beszélgetés zárókérdése a Magyarországon megvalósuló igen jelentős kínai beruházások természetére vonatkozott. „A legfontosabb feladata az európai félnek mindig az, hogy megértse, hogy itt mit várnak tőle és azt végre is hajtsa, illetve olyan ígéretet tegyen, amit végre is tud hajtani. Nagyon sok zombiprojekt van ugyanis Európa-szerte Nagy-Britanniától Ukrajnáig, félig elkészült erőművek, repülőterek, gátak. És ha valami ilyesmi elakad, akkor a sajtóban nagyon sokszor az jelenik meg, hogy a kínaiak idejöttek a rengeteg pénzükkel, és nem lett belőle semmi. Pedig ez egy együttműködés, és itt nagyon sokszor az van, hogy az európai fél fölözi le, gondolja meg magát, nem gondolta át megfelelően. […] Ott például a rendszer sajátossága miatt rendkívüli mennyiségű embert lehet rendkívül olcsón megmozgatni, itt nálunk meg nem annyira. Ezért a kínai fél nagyon sokszor úgy látja, hogy egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak. […] Úgyhogy nagyon jól meg kell érteni az elején, hogy mit várnak tőlünk, és ha belemegyünk, akkor viszont tudni kell teljesíteni.”

A teljes adást itt lehet megnézni: