Ha a magyar írókon múlna, Curaçao és Norvégia játszaná a vb-döntőt idén

2026-ban június 11-én kezdődik az ünnepi könyvhét és a futball-világbajnokság. Ha pedig a csillagállás ennyire kivételes, arra gondoltunk, a foci iránt elkötelezett magyar írókat keresünk fel, hogy a vb-vel kapcsolatos kérdéseket tegyünk fel nekik. A következőkre vártunk válaszokat:

• Melyik csapatnak szurkolnak majd a nyári világbajnokságon, és miért?
• Mik az adott válogatott erősségei, lyukas-e valahol a csapat?
• Meddig juthat reálisan a csapatuk, és kik azok, akiket a végső győzelemre is esélyesnek tartanak?
• Melyik ország lehet a vb meglepetéscsapata?
• Ki lehet a világbajnokság nagy felfedezettje?

Megtudtuk, miért a legkisebb, legesélytelenebb csapatok a rokonszenvesek, és hogy melyik az a keret, aminek a legnagyobb erőssége a szövetségi kapitány, illetve hogy minket leszámítva kik az eddigi tornák legnagyobb lúzerei. Meddig juthatnak az első világbajnokságot rendező „uruk”, és melyik az a mondat, amit Bohumil Hrabal is írhatott volna Esterházy Péter helyett? Melyik az a válogatott, amelyikért érdemes lehet venni egy adag tökmagot, és melyik éles, mint a sarki fény? Kik az örök lemaradók, akiknek idén sem terem feltehetően babér, és lő-e gólt az angol ötödosztályban vitézkedő Tommy Smith? Az alábbiakban Benedek Szabolcs, Csepelyi Adrienn, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Fehér Renátó, Jánossy Lajos, Kiss László, Kiss Tibor Noé és Sajó László válaszai olvashatók.

Sajó László: ¡Dale, dale!

– Kinek szurkol? – A magyaroknak. (Esterházy Péter válasza, amikor kint se voltunk a vb-n)

Természetesen a magyaroknak szurkolok. Nem természetesen Curaçaónak, egy alig több mint 150 ezer lakosú karib-tengeri csapatnak. Azért, mert (ha, és már negyven éve, nem vagyunk kint) mindig a legkisebbnek, legesélytelenebbnek. (A fogadóirodákban 1500–4000-szeres a szorzó a csapat végső győzelmére.) Azért is nekik, mert színük kék (vendégként fehér), mint a kéklikőr, a curaçao. Az elmúlt vb-n Ecuador csapatáról kellett írnom, követnem a meccseit – nem sok feladatom volt. Most egy csoportban a két válogatott, nagyon várom a június 20. éjjel 2 órát, amikor összecsapnak.

A csapat lyukas, mint a szita, sebezhető pont egy van, a csapat. Erőssége: rutinos, jó kapusa van, a keret több tagja Hollandiában játszik, legnagyobb erőssége a szövetségi kapitány, Dick Advocaat, szintén holland. Nem véletlen a holland kötődés, Curaçao a Holland Antillák része volt, most a Holland Királyság önálló állama. Az ország nyelve is a holland és a papiamento. És ha már: leghíresebb szülötte Patrick Kluivert. A csoportból persze nem jutnak tovább, nem is ez a cél – egy pont már történelmi esemény lenne, de egy gól is. Félek, már az első meccsen a németek eredményes lőgyakorlatot tartanak, Elefántcsontpart, Ecuador ellen sincs esélyü(n)k.

Miután kiesnek, Hollandiának fogok szurkolni (maradok a Holland Királyságban), mert a magyarok mellett ők a vb-k legnagyobb lúzerei: háromszor kerültek döntőbe, egyszer se nyertek, mi kettőből kétszer nem. A németek négy döntőt veszítettek, de ugye négyszer nyertek (eggyel többet, mint kellett volna). Mi (magyarok, hollandok) akkor sem nyertünk, amikor a legjobbak voltunk (ez a foci egyik bája, nem mindig a jobbik nyer). Aranycsapatunk Ezüstcsapat.

De a hollandok is elfogynak a végére, jönnek a nagyágyúk: Brazília, Németország, Franciaország, Anglia, Spanyolország, Argentína, közülük a spanyoloknak szurkolok, mert.

A vb meglepetéscsapata Curaçao, mert lő egy gólt. „A védelem előrevágja a labdát és te ellenállhatatlanul kapura törsz” – írta Mándy Iván. A vb nagy felfedezettje e gól szerzője, a Malajziában játszó Gervane Kastaneer.

Kerek a történet, a labda gömbölyű, visszaértünk Esterházyhoz: – Mikor játszunk vb-döntőt?, kérdezték. – Sose. Mondjuk, ehhez nem kell nagy jóstehetség.

De legalább próbáljuk meg, kerüljünk ki; most közel jártunk, majdnem, de, mint tudjuk, a majdnem (és a milettvolnaha) nem játszik, legfeljebb nálunk: Majdnem–Milettvolnaha 0-0.

Jó estét, éjszakát, hajnalt, reggelt, jó szurkolást!

Hajrá, magyarok, hajrá (¡dale, dale!, papiamentóul), Curaçao!

Fehér Renátó: Nem a győzelem, hanem a részvét

Csehországnak fogok szurkolni. Több szemesztert töltöttem a prágai Károly Egyetem bölcsészkarán, dolgoztam a Václav Havel Könyvtárban, és sok mindent írtam Prágában és Prágáról: verset, regényt, esszét. Szülőhazám, Ká-Európa.

Az összeszokottság előnyt jelenthet a cseheknél: a csapat fele a Slavia Prahából jön, sokan a Spartából, van plzeňi és hoffenheimi különítmény is. Én csak a zöld-fehér kengurukat, a Bohemians 1905 játékosait hiányolom Koubek mester keretéből, de ne ez legyen a vesztük.

A házigazda Mexikó mellett Dél-Afrika és Dél-Korea várja őket az A jelű kvartettben, mormolja bennem a saját gombfocimeccseit közvetítő modoros kommentátor. Tisztes helytállás. Nem a győzelem, hanem a részvét a fontos, írja Esterházy Péter a Semmi művészet zárlatában, a Bál című fejezetben, amikor a legendás spílerről, Görög Mikiről mesél. Nem a győzelem, hanem a részvét a fontos – ha már csehek, ezt írhatta volna tulajdonképpen Hrabal is.

Remélem, valamelyik újonc lesz a meglepetéscsapat: Üzbegisztán, Jordánia, a Zöld-foki Köztársaság, esetleg Curaçao. Vagy a vb-re ötven év után visszatérő Haiti. Először lesz 48 csapatos a torna, és sok vita volt a vb-létszám bővítése körül. Az ellenzők azzal érveltek, hogy csökken majd a színvonal, de a válogatott tornák eleve más minőséget képviselnek például a Bajnokok Ligájához képest. Persze nem vagyok naiv: a FIFA (a Pető Péter-i fordulat szerint: a világ legkorruptabb szervezeteinek egyike) nem a részvételiség nagylelkű bajnoka és nem is a tömegsport lelkes apostola, hiszen a bővítés a FIFA-elnök, Gianni Infantino hatalomtechnikájának része is volt, a megválasztásának ára. Mégis: kimondom, hogy Curaçao, és látom magam előtt, ahogy egy ottani költő-sporttárs épp azt válaszolja most egy körkérdésre, hogy ő meg Magyarországot hiányolja a vb-ről legjobban: Krasznahorkai László és Szoboszlai Dominik hazáját.

Amikor meccset kezdtem nézni, a szüleim korosztálya volt a csúcson (Maradonáról még nincs emlékem). Hamar jött utánuk Zidane és Ronaldo, akiket már magamtól választottam kedvenceknek. Aztán megérkezett a tulajdonképpeni generációm, Messi és C. Ronaldo: ők megint ott lesznek, mi meg – mint aSzedlák húga Esterházynál – kiöregedtünk már az ELTE-s bölcsészbajnokságból is: feloszlott évtizedes csapatunk, a Kozelito Tél. Most Hugo Sochureknek, a cseh válogatott és a Sparta Praha 17 éves játékosának fogok szurkolni. Húsz évvel vagyok idősebb nála. Tulajdonképpen a fiam lehetne.

Kiss Tibor Noé: A magyarok nélküli vb-t már megszoktam

Bár negyvennyolc csapat indul, sajnos minden olyan válogatott vagy futballkultúra hiányzik a világbajnokságról, amit igazán szeretek. A magyarok nélküli vb-t már megszoktam, az olaszok hiánya – sorozatban harmadszor – fájdalmas, de igazságos. A rafkós balkáni focit (és a hozzájuk kapcsolódó zseniket, a Hagikat és Prosinečkiket) is hiányolom, a horvátok varázslata múlóban, a csehekét lassan már el is felejtjük. Az elmúlt években megszerettem a dánokat – most ők sem jutottak ki. Így hát drukkolok az összes afrikai csapatnak (mínusz Marokkó az Afrika-kupa miatt), az outsidereknek (Haiti, Üzbegisztán, Curaçao) és Norvégiának (róluk később!). A legnagyobb esélyesek közül pedig a franciáknak és a németeknek – azt majd a vb-n eldöntöm, melyiknek jobban.

Hogy lyukas-e a válogatott? Nem ismerem elég jól ehhez az üzbég keretet. A franciák különben a B csapatukkal is az esélyesek közé tartoznak. A németeknél a kapusposztnál lehet gond, a norvégokat az akklimatizálódástól féltem.

Régen ez volt: brazil, német, olasz. Az utóbbi húsz évben ez van: francia, spanyol, argentin. (Idén nálam ez az esélyességi sorrend.) És mondok még egy hármast, az örök lemaradókkal: Portugália, Anglia, Hollandia. Ők szerintem idén is lemaradnak.

Nagyon remélem viszont, hogy Norvégia lesz a vb meglepetéscsapata. Amit a selejtezőkben csináltak, az embertelen volt (nyolc meccsen 37 gól). Egyébként is lehet valami a norvég csapatsportokkal, a hokisaik nemrég vb-bronzot szereztek, ami kábé a csoda kategóriája. És a focisták között nemcsak Haalandról van szó, hanem egy csomó szimpatikus (és fiatal) futballistáról. Mondjuk: Thorsby, Sørloth, Thorstvedt, Aasgaard, Hauge. Élmény nézni a norvégok tempóját és lendületét, a támadásvezetések harmóniáját. A csapat éles, mint a sarki fény, Haaland pedig egy geomágneses vihar (ő maga a föld gyermeke, tudtommal napi három liter nyers tejet iszik). Lábjegyzet: Haaland válogatottbeli mérlege 49 meccs/55 gól. :DD

Ki lehet a vb nagy felfedezettje? Carlo Ancelotti. Még csak 66 éves, és valami azt súgja nekem, hogy ő az egyetlen, aki a brazil válogatott sztárjainál is lazább. Nekik pedig szerintem erre van leginkább szükségük. Hogy valaki értse a lazaságukat. Jobban belegondolva, életemben először drukkolni fogok Brazíliának, ők lehetnek a torna igazi meglepetéscsapata!

Csepelyi Adrienn: A legkevesebbet akkor ártok a csapatnak, ha idén nem szurkolok nekik

Mivel a futballba az 1996-os Európa-bajnokságon az angol válogatott miatt szerettem bele, hagyományosan az angoloknak szurkolok azokon a tornákon, amelyeken nincs ott a magyar válogatott. Mindannyian tudjuk, milyen eredménnyel teszem ezt. Épp ezért úgy érzem, a legkevesebbet akkor ártok a csapatnak, ha idén nem szurkolok nekik.

Az idei vb-re új taktikát választottam: a szívemnek kedves játékosokra fókuszálok, és kiélvezem, hogy rengeteg a bizonytalansági tényező a tornán. A Liverpool-játékosok miatt persze kiemelten figyelem Hollandiát, de például örülnék, ha Endó Vataru tornája jól sikerülne Japán színeiben egy ilyen lelombozó klubidőszak után. Örök futballromantikus lelkem pedig a dél-koreai rekorder Szon Hungmin jó szerepléséért szorít. De szerintem ezzel így van kicsit mindenki, aki a Premier League-et követi az utóbbi évtizedben. Mi lenne velünk Szonok nélkül?

Tuchel patchworkszerű játékoskerete éppúgy lehet erősség, mint gyengeség. A rutin szólhat mellettük, Kane briliáns szezonja megérdemelne egy látványos vb-t. Kérdés, mindezeket mennyire vághatják agyon a környezeti tényezők és a személyes feszültségek.

Anglia esetében szinte semmit nem jelent a realitás, egészen hajmeresztő módokon voltak képesek kiesni az utóbbi húsz évben, gyakran nem is kimondottan futballszakmai, inkább sportpszichológiai okokból, szóval nehéz megmondani, meddig juthat a csapat. A legnagyobb esélyesnek Franciaországot látom (ki nem?), meg persze a spanyolokat.

Norvégia és Ecuador is egészen kiváló kvalifikációs időszakot tolt, de Mexikó és Elefántcsontpart is könnyen elképzelhető.

Mondjuk, pont úgy fogjuk felfedezni, mint Ivanka Trumpék az albán Sazan-szigetet, de Arda Güler lehet a nagy felfedezett. Esetleg a mexikói Mora.

Benedek Szabolcs: Magyar–horvát két jó barát, együtt issza az Ozujskóját

Amióta mi nem vagyunk kint a világbajnokságon, ha túlzás is lenne azt mondani, hogy fél szemmel figyelem az eseményt, az biztos, hogy felfokozott idegállapot nélkül. Személyes kötődések okán a horvátokkal szoktam az utóbbi időben szimpatizálni, amit egy ezüst- és egy bronzéremmel hálálták meg legutóbb. Emlékszem, amikor 1994-ben először játszottunk újra a független Horvátországgal, nagy csalódás volt a hazai 2-2, pedig akkor kezdődött a horvát futball első aranykora. A második aranykor idején aztán itthon megvertük őket, akkor ünnepelte a 100. válogatottságát Dzsudzsák. Akkor tök jó érzés volt kéz a kézben együtt menni a horvát drukkerekkel a stadionba, zászlók, ének, rigmusok, volt minden, mégsem feszült a másiknak senki. Magyar–horvát két jó barát, együtt issza az Ozujskóját. Jut eszembe, az egyik fiumei könyvbemutatómon kaptam egy horvát mezt, lehet, hogy azt felhúzom a vb alatt.

A horvát válogatott abban hasonlít a magyarhoz, hogy légiósokra épül. Volt szerencsém irodalmi ösztöndíj alkalmával ottani bajnoki meccseket megtekinteni, azt láttam, hogy a bajnokságuk nem föltétlenül erősebb a magyarnál, nem véletlen, hogy a vb-keretükben is nagyítóval kell keresni az otthon játszókat. A légiósaik viszont általában klasszis csapatban játszanak, és nagyon rutinosak. A második aranykort képviselő generáció azonban erőteljesen öregszik, nem csupán a játékosok lassabbak, de a csapatjáték is nehézkesebb, a váltások körülményesebbek, a kispad pedig túlságosan rövid. Remélem, kellően szakszerű voltam.

Az előző két vb alapján azt is mondhatnám, hogy legjobb négy, de talán a nyolc reálisabb. Ha jól sejtem, a spanyolokat és a franciákat tartják hagyományosan favoritnak, meg hát szokás szerint ott vannak a latin-amerikai topok is, jó volna most már valami meglepővel találkozni, mint, mondjuk, 2004-ben a görögök győzelme az Európa-bajnokságon. Make America great… hm, nem ezt akartam mondani. Különben is, hol van manapság egy Ottó király?

Meglepetéscsapat? Állítólag Norvégia, de mi lenne, ha Kanada most kibújna a saját bőréből, és végre kiderülne, hogy az 1986-os legyőzésük (a mi eddigi utolsó vb-pontjaink) önmagán túlmutatóan is jelentős esemény volt?

Ja, és Modrić lesz az új Milla!

Darvasi László: Az emberi tényezőnek drukkolok

Egyelőre nincs csapatom. De leginkább az emberi tényezőnek drukkolok. Drukkolunk, mondom pontosabban, otthon, Kingával, elmegyünk majd barátokhoz ide-oda, mert a foci nézése közösséget is kíván. Csapat meg később jön. Azért lehet említeni kicsiket, mert a gyöngébbnek alapból szorít az ember.

Tessék, a csehek, nekik drukkolok, pedig alig ismerem őket. Talán a horvátok. A portugálokat is szeretjük, bár ők nagyok, Ronaldo nélkül is azok. Érdekes helyzet lesz, mert nekik épp ő a legnagyobb koloncuk, elég régóta. És lásd a BL-döntőt. Ennek a mérkőzésnek a legemlékezetesebb pillanata nem a meccsen történt. Hanem utána. Akkor a PSG-s Marquinhos az ünneplés helyett átölelte és magához szorította a tizenegyest fölé lövő, sírva fakadó Gabrielt. Két brazil, aki megkönnyezteti a világot. Ott tomboltak mögöttük játékosok, francia drukkerek. Na, én az ilyesminek szurkolok. Vagy egy dán csapatnak, akiket összehívnak a strandról, és napolajosan robognak az Eb-döntőig.

A modern fociban a nüansz nagyon fontos. Gyakorlatilag nincsen gyönge pont, nincsen gyönge játékos, minden nagy csapatnak van egy árnyékcsapata. Jó, egy csúcson lévő Szaláhot nem lehet pótolni. A foci sok tényezőjét tekintve mélységesen igazságtalan. Mondok egy példát. Egy mérkőzésen lesz egy-két vagy néhány gól. A gólok jegyezve lesznek. Nevesítve, dokumentálva. A csatár, pontosabban a góllövő az égbe megy. Rendben. De hány olyan mentés, védelmi beavatkozás történik, ami éppenséggel gólt akadályoz meg. Hogy úgy csúszik oda, az elrúgott, már a kapuba tartó a labda elé a semmiből, a nincsből a védő, mint egy angyal. Föltűnik, mint egy jelenés. Odacsúszik, blokkol, föllélegzés. És máris el van felejtve. Egy gyönyörű, utolsó pillanatos szerelés, ami ezerszer fontosabb és szebb lehet, mint éppenséggel a gól, a következő percben már nincsen.

Mindenki meglepetés lenne Brazílián, Portugálián, Spanyolországon az argentinokon vagy a franciákon kívül.

Fölfedezett? Passz. De Új-Zélandnak van egy Angliában, az ötödosztályban játszó játékosa, Tommy Smith. Kívánom neki, rúgjon gólt.

Egressy Zoltán: Ha mindent Ronaldóra kell játszani, az gond lehet

Portugáliának szurkolok, mint mindig. Utoljára 1986-ban szurkoltam másnak, az speciel Magyarország volt, de hát ilyesmire azóta nem volt lehetőségem. Szurkolok a braziloknak is, szintén hagyományosan.

Évtizedek óta ugyanaz van: csodás kvalitású kreatív játékosok alkotják a portugál csapatot, ami jó. A gond az szokott lenni, hogy mindent Ronaldóra kell játszaniuk. Ez hol bejön, hol nem. Reálisan a négy közé simán bejuthatnak, de hátha ezúttal döntőt játszanak. Sőt, nyernek is. A franciák és a spanyolok persze esélyesebbek, a dél-amerikaiak formájáról pedig jelenleg kevés tudható.

Norvégia lehet a vb meglepetéscsapata. Bár ha jól szerepelnének, az talán nem is lenne akkora meglepetés. Csapatszinten esetleg a Zöld-foki-szigetek okozhat meglepetést. És egy curaçaói játékos.

Jánossy Lajos: Figyeljék csak az elefántcsontparti kapust!

Most annyi csapat lesz, hogy az esélytelenek között is bogarásznom kell. A „főtábláról” Uruguay. Déli pampák, az „uruk”, akik 1930-ban az első vb-t rendezték. Úgy vagyok velük, mint az örök mítoszokkal, az örök visszatéréssel. Amúgy fogalmam sincs, mit tudnak, nem láttam őket emberemlékezet óta. Az első körből a spanyolokkal mennek tovább. Aztán meglátom. Meg közben.

A végső győzelem kifejezésben cseng valami vészterhes még a második világháború idejéből. Maradjunk a finisnél, a befutónál. Nyilván az urukat várom a végére, de – most bemondásra – a franciák és a németek (kik mások?) lesznek ott. A brazilokról nem beszélek, mert ők a titkos reményeim. Hahaha, titkosítom a nyilvánvalót.

Elfogult vagyok, nem objektív: Ghána. Azokért még képes lennék tökmagot venni.

A vb nagy felfedezettje, a fentiekből következik: az elefántcsontparti kapus.

Kiss László: A berlini fal leomlásakor elveszítettem a kapcsolatot a német focival

Kihívás előtt állok. Gyerekkoromban éltem-haltam az NSZK válogatottjáért, ám miután 1990 októberében a két német állam egyesült, a fene nagy lehetőségek új világában elveszítettem a kapcsolatot a német focival. Azóta minden tornán megpróbálok visszatalálni hozzá, de sose sikerül igazán. Hátha most! Kai Havertzért külön szorítok. Az angol válogatott egy másik bolygó, de hát ott játszik fociszívem csücske, a földkerekség egyik legnagyszerűbb sportembere, Declan Rice. Azt kívánom, legyen mindenkinek jó ezen a vb-n. Főleg nekik.

Maradván a németeknél, az erősségük, hogy németek. Az egyetlen lyuk, amit megemlítenék, befoltozhatatlan: Andreas Brehme hiánya.

Sajnos, nem értek a végső győzelmekhez, de meg volnék lepve, ha a spanyolok a csoportkörben búcsúznának.

Sérüléséig Lennart Karlról gondoltam, hogy nagy felfedezett lehet. E pillanatban tanácstalan vagyok, és csak remélni tudom, hogy gyorsan felépül.

Dragomán György: Ezt most kihagyom

Ezt a vb-t úgy, ahogy van, ki fogom most hagyni, terveim szerint egy meccs nem sok, annyit se nézek meg. Se mi, se a románok, se az olaszok nincsenek ott, ilyenkor más kiscsapatoknak szoktam próbálni szurkolni, de ez csak úgy szokott menni, hogy fogadni kezdek rájuk. Kis tétekben csináltam mindig, minden vb-n és Európa-bajnokságon összesen 100 eurót volt szabad eljátszani, de nem szokott benne lenni igazán a szívem. Idén nincs kedvem ehhez, és az éjszakázás se vonz.