Mart Kivastik: Lépcső a mennybe (részlet)

Másnap reggel mind ott álltak álmosan a vásárcsarnok előtt, egy rakat gyerek, négy edző, egy orvos, és egy egész parkolónyi szülő. Várták a szürke buszukat, ami valahogyan évről évre kisebb lett, pedig ugyanaz a busz volt. Nem volt rá más magyarázat, mint hogy a buszokat kikezdi az idő. Egyéb változás nem történt. A busz útközben lerobbant, vagy egy erdős szakaszon túlmelegedett, fél nap alatt tették meg a nyolcvan kilométert, mintha legalábbis a világ végére mentek volna. Akárcsak a Szannyikov-földben. Csakhogy ők már előre tudták, mi vár rájuk. Edzés orrvérzésig! Cserébe a szülők kaptak egy hónap szabadságot, úgyhogy hajlandóak voltak bármikor gyülekezni a vásárcsarnok parkolójában, csak megszabadulhassanak a porontyoktól nyárra! Innentől az edzők gondja volt a büntetés és minden más, nekik meg kezdődhetett a pihenés. Viki szülei a fiuk fejét simogatták, az anyukája puszit is adott neki, valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy a puszi már rég mást jelent Viki számára, hogy más dolgok érdeklik. Az anyák semmiről sem tudnak. Az anyák naivak. A másik lehetőség, hogy két Viki létezett. Az egyik otthon, a másik a buszállomáson és máshol, az a kujon, akit Uu ismert. Ez is lehetséges volt. Hiszen őbelőle is kettő létezett. Amint kilépett otthonról, azonnal érezte, hogy megy ez. Zsuppsz! És ő máris egy másik Uu lett, akit anya nem ismert. Úgyhogy nem Viki volt a hibás.

[…]

Amikor megérkezett a busz, a kisebbek sírva fakadtak, a szülők pedig gyengéd erőszakkal préselték be őket a járműbe. A hajnali nyafogás elvette az ember kedvét, befelé, és indulás! Uu először Jan mellé ült, anya integetett utánuk, apa meg már korábban megtiltotta nekik, hogy veszekedjenek. Felbőgött a motor, amikor a busz gurulni kezdett kifelé a piac parkolójából, a Rigai út emelkedőjét pedig már igencsak nehezen bírta, de azért fölküzdötte magát valahogy. A sofőrt megizzasztotta a folyamatos sebességváltás, a busszal együtt neki is bele kellett adnia apait-anyait. Végül sikeresen legyőzték Tartu legnagyobb emelkedőjét. Félnapnyi erdő-mező következett, pisiszünet és egyéb pihenő, motorhűtés, senki sem várta, hogy megérkezzenek. Végül mégis földet értek Lüllemäében, az erdők mélyén megbúvó, titkos helyen. Volt ott egy vörös téglás, régi iskolaépület, aminek az udvarán még ott álldogált az előző táborozó csapat, akik már végigedzettek egy teljes hónapot. Meglehetősen kiábrándító látványt nyújtottak. Soványak voltak, barnák, elgyötörtek, de a busznak úgy megörültek, mint egy fogolytábor gyermekei. Nem sokon múlt, hogy élve megúszták, de megálltak a lábukon! Achtung! Achtung! Megérkezett a felmentő sereg! Cókmókjukkal együtt betántorogtak a buszba, miután Uu-ék kikászálódtak onnan, irigykedő pillantásokat vetve a félholt, mégis boldog távozók felé, akiknek a szeméből azt lehetett kiolvasni, hogy most rajtatok a sor az orrvérzéssel. Felhangzott a sípszó.

– Fogjátok a holmitokat, és mars a szobákba! Az esti edzésig készen kell lenniük!

A lüllemäei régi iskola tantermei hálókörletekké alakultak át. A padokat emeletes ágyak váltották fel. Összesen mintegy száz leendő olimpikon fért el és szállt meg itt az edzőivel és az orvossal együtt. Helyesebben mondva lakók és felügyelők. Az épület mellett volt egy tó, nem valami nagy, de annál iszaposabb és hallal teli. A partról nézve még szépnek is tűnhetett. Csakhogy kialakítottak benne egy ötvenméteres, nyolcsávos úszómedencét. A medencéből pedig már nem volt olyan szép a kilátás. Rajtkövek, csúszós lépcsők és az ember lábára tekeredő, azt összekaristoló tüskés hínár. A csücsökből bámészkodva piócákat is könnyen össze lehetett szedni. Például az ember heréjére. Doktor egyszer így járt. A tóparton voltak az öltözők és a szauna, víztől, iszaptól és hínártól nyálkás padlóval, ami mindig csúszott. Aki nem esett el rajta magától, azt fellökték mások. Az öltözők és a szauna szaga úgy megmaradt az ember orrában, hogy még ősszel is kísértette, mint egy rossz álom. Lüllemäébe egész Észtországból terelték az úszókat, de rajtuk kívül voltak még itt sífutók is, a mázlisták, akiknek nem kellett bemenniük a vízbe, cserébe viszont önként és dalolva szaladgáltak hegyről föl, hegyről le a nyár közepén, síbottal a kezükben. A végtelenségig. Ha megunták az egyik hegyet, átmentek egy másikra. Hegyből akadt itt elég. Olyan szép nevekkel, mint például Fehér ló-hegy, Pince-hegy vagy Ararát, tele volt velük a tóvidék. Az Ararát volt a legmeredekebb, kiválóan alkalmas reggeli tornázásra. Futás föl a hegyre félálomban, egyenesen, mint a cövek. A szülők mindezt igazán klassznak tartották, a nyílt nap végén mégis egytől egyig beugrottak az autójukba, egyikük sem maradt ott edzeni. A gyerekeknek meg folytatódott minden a régi kerékvágásban. Hol futottak, hol a tóparti mocsárban cuppogtak túrázás címszó alatt, hol pedig órákat töltöttek a vízben. Az időjárás nem számított. Az időjárás egyáltalán nem számított! Nem voltak ők cukorból. Az első napot szerencsére kicsit lazábbra vették. Szobákra oszlottak, megágyaztak, és szobafőnököket választottak. Az lett szobafőnök, akivel jól ki akartak szúrni. Mert neki kellett lefutni a büntetőköröket az éjszakai randalírozásért. Márpedig az éjszaka csakis randalírozásból állt. Így hát a szerencsétlen futhatott egy kört, két kört, loholhatott a tó körül akár egész álló nap. Hiszen a sok futás és úszás ellenére éjjel nem akart aludni senki. Egyszerűen nem jött álom a szemükre.

Bevitték a táskákat a szobákba, és megharcoltak a legjobb ágyakért. A sarokban lévő, védett helyek számítottak a legértékesebbnek. Rendes edzésre első nap még nem került sor, helyette csak kidobóztak. Aztán evés, szabadidő, este tíztől pedig szilencium.

Az első szilencium telt a leginkább nyugtalanul, hiszen a városból érkeztek. Később már igyekeztek annyira lefárasztani őket, hogy senkiben ne maradjon energia éjszakai rendbontásra. Az edzők felváltva strázsáltak, hogy mindenki aludjon. Ők pedig felügyelték az edzőket, nehogy lebukjon valaki. Mindkét fél hegyezte a fülét, a folyosók üresek és csendesek voltak, a ház ajtajai nyitva, odakint éjjeli rémként lármáztak a békák. Nyolcan voltak egy szobában, Uu fönt aludt, az ablak közelében, alatta Doktor. A rendőrségi kaland már feledésbe merült. Nem volt ő ilyen kisstílű! Doktor hozott magával egy könyvet. Ami önmagában nem lett volna nagy szám, ez viszont nem akármilyen könyv volt, hanem az Őszintén a házasságról című. Őbelőlük nyolc volt, a könyvből meg csak egy. Doktor mint rangidős bölcs felolvasott belőle, a többiek pedig fejükre húzott takaróval hallgatták a bevezetőt a szexuális életbe. Amíg Doktor valamelyik mondat közepén el nem aludt. Bizonyára kívülről fújta az egészet. El kellett jutni a közösülésig, Doktor viszont borzalmasan húzta az időt az előjátékkal, elviselhetetlenül sokáig tartott. Viki az Uu melletti ágyon aludt, ő már rég túl volt az előjátékon, a többiek még csak álmodoztak róla. Aztán elnyomta őket az álom. El lehet képzelni, miféle.

Ébresztő! Nyílik az ajtó, az edző belesípol az ember fülébe, ki az ágyból, reggeli torna! Mint a hadseregben. Lehunyt szemmel ki az ágyból, a fülükben még ott csengett az Őszintén a házasságról bevezetője, miközben fürdőnadrágban kitántorogtak az erkélyre. Fél óráig nyújtottak és tornáztak, kar, láb, hát, guggolás, fekvőtámasz, aztán futás föl az Ararátra, körülbelül két kilométer, futás föl a hegyre, le a hegyről, vissza az iskolához, aztán be a vízbe, és kétszáz méter bármilyen úszásnemben, majd vissza a házba, ágyazás, várakozás a reggelire. Kilenckor reggeli! Reggelihez gyülekező fél kilenckor a ház előtt, mars reggelizni, az edzők után. Három kilométeres túra a lüllemäei iskola ebédlőjébe. Már félúton megcsapja az embert a gyomorforgató kakaószag, pfuj, kakaó, cikóriakávé, tejbegríz és szalámis kenyér, bőr a forralt tejen, szalámihéj és konyhás nénik. Ők pedig egymás mellett ülnek hosszú sorokban, föl-le járnak a kanalak, kaja a gyomorba, aztán vissza, rendrakás a szobában, sorakozó és zászlófelvonás. A zászlót a legügyesebbek vonják föl, akik közé ő soha nem tartozik, szerencsére. Felszegett fővel figyelik, ahogyan magasba emelkedik a Kalev Sportegyesület zászlaja, majd gyorsan be a szobába szusszanni egyet, avagy felkészülni a délelőtti edzésre. A kifüggesztett napirend szerint a délelőtti edzés előtt körbejár az edző, és pontozza a szobákat. A rosszul bevetett ágyat újra kell csinálni, ha poros a padló, akkor mars vissza, újabb takarítás, takarítás és takarítás, még egy takarítás, amíg rend és tisztaság nem honol mindenütt! Amíg meg nem tanulják, hogy a takaró szélét be kell gyűrni a matrac alá, a takarón pedig, a fenébe is, nem lehet egyetlen ránc sem! Ha pedig a párna alatt fölfedezik az Őszintén a házasságrólt… akkor aztán! Akkor aztán lesz nemulass!

Miután másod- és harmadízben is bevetették az ágyat, a párnák szépen simulnak a helyükön, és a takarón sem éktelenkedik egyetlen ránc sem, a szobát végre pontozzák, többnyire négy pontot kap, három pont esetén újra rendrakás és takarítás, majd kezdődik a délelőtti edzés. Először is gyülekező az udvaron. Kilép eléjük az általános erőnléti edző, ilyen korábban nem volt, neki fogalma sincs az úszásról, viszont tudományos munkatárs, kutatásokat végez, megfigyeli, hogyan hat az emberre a terhelés. Ők pedig a tudományos munka részévé válnak – micsoda büszkeség, ha valaki hozzájárulhat a tudomány fejlődéséhez! Mint egy űrhajós, mint Belka és Gagarin. Jól figyeljen mindenki, idén az úszáson kívül mindenféle távot is le kell futni időre, a száz métertől az ezerötszázig. Aztán a felmérést egy tizenkét perces futás zárja, tizenkét percig kell futniuk, ahogy csak bírnak, utána megmérik a pulzusukat, ha még van nekik, és megnézik, hogyan normalizálódik. Akinek nem normalizálódik, az pocsék úszó.

[…]

Kedves anya!

Nem akarok itt maradni, napi öt-hat kilométert kell úszni, egyik nap hetet úsztunk. Hideg a víz. Ugyanilyen sokat kell futni is. Részt kell vennünk az általános erőnléti edző tudományos munkájában, sokat kell futnunk. Kétszer kirándultunk egy másik tóhoz, ahol műugró torony is van. Ötméteres. De azért magasnak tűnik. Én többször is leugrottam. Doktor délben zenés műsort csinál. Volt még foci-vb, ahol nevet választhattunk magunknak, volt Rivellino és Jairzinho, Neeskens, Cruyff, Müller és Beckenbauer. Mindenkinek a holland válogatott volt a kedvence, Doktornak és Vikinek is. Én Marinho szeretnék lenni, neki van a leghosszabb haja.

Volt futóverseny is a tó körül. A végén hánytam, de egyéni rekordot döntöttem, az edző azt mondta, hogy belőlem még lehet valami. Nemsokára nyílt nap. Hozzál légyszi Pilnpiens sűrített tejet és édességet, tejkaramellát és rendes karamellás cukorkát, a cukorkából sokat, légyszi! Elfogyott a pénzem. Szerintem Jan is jól van. A mi focicsapatunkat Dynamite-nak hívják. Vikivel ugyanabban a csapatban vagyunk.

Ugye, nem felejted el, hogy elfogyott a pénzem?

Uu

Mart Kivastik: Lépcső a mennybe
Fordította: Rácz Nóra
Ø Kiadó, 2026, 5000 Ft