A hosszú Covid szindrómás szerző a zavarodottság mesterművét próbálta megírni

Patricia Lockwood második regénye, a Lesz még másik belőled? már a címével is jelzi, hogy különös olvasmány lesz, és a könyv valóban feladja a leckét a befogadónak – komoly kihívás elé állítja az olvasót, aki gyakran érezheti úgy, hogy elveszíti a kapaszkodókat. A 2025-ben írt, idén magyarul is megjelent alkotás ugyanis olyan, töredékekből, szürreális és abszurd képekből építkező történetfolyam, melyet meglehetősen nehéz a racionalitás felől megközelíteni és a szokásos befogadói attitűddel olvasni. „Kétségtelen, hogy elfelejtette a szorzótáblát, és most úgy érezte, van egy titkos szám a kettő és a három között. Kétségtelen, hogy ott volt az az érdes, rózsaszín érzés, mintha Raszputyin péniszét fogná a jobb kezében. Kétségtelen, hogy már nem jutottak eszébe nevek – miután megnézte Elia Kazan Babuciját…”. A könyvet lapozva úgy érezhetjük, mintha Kassák Lajos nikkelszamovárja repülne el felettünk egy kortárs amerikai író regényébe csomagolva.

Egy őrült naplója?

A provokatívnak és avantgárdnak is nevezett író, költő, esszéista Priestdaddy (magyarul még nem olvasható) című, 2017-es memoárjával futott be, melyet többek között olyan lapok választottak az év legjobb könyvei közé, mint a New Yorker, a Guardian és a Washington Post. Magyarul eddig egyetlen regénye jelent meg Erről nem beszélünk címen, mely egy megrázó családi történet köré ágyazva fogalmaz meg erős társadalomkritikát, miközben megmutatja, hogyan szakítja el az embert a világháló a hétköznapi valóságától.

Ennek a kötetnek egyfajta folytatása a most megjelent könyv, mely életrajzi elemekben szintén gazdag, és mely a hosszú Covid szindrómával küszködő elbeszélő/főhős kálváriáját mutatja be. Az író saját, 2021-es betegségét dolgozza fel, és megpróbálja megmutatni a test és a lélek küzdelmét, mentális állapotának teljes összeomlását. A szétesést dokumentálandó egy úgynevezett őrületnoteszt vezet, melyben azt próbálja meg rögzíteni, hogyan szakad el teljesen a mindennapok valóságától: „És olyannyira kihullott a világból és az emberi populációból, hogy még annyi időre sem tudott visszatérni közéjük, hogy megnézze a Macskák segglyuk változatát.”

A regénynek nehezen nevezhető (sokkal inkább töredékekből összeálló tudatfolyamként, elbeszélésláncként definiálható) szövegben az agyi köd, a dezorientáció, az érzékelés megváltozása és a pszichotikus epizódok miatt egy olyan nézőpontot alakít ki az író (hol egyes szám első, hol egyes szám harmadik személyben követve hősét), melyben egy egészen újfajta realitás tárul fel. Az elbeszélő módosult tudatállapotban éli meg a betegség hónapjait, így válik írása egy őrült naplójává, melyet látomások, egymásra úszó szürreális képek, vad képzettársítások uralnak. A logikai, ok-okozati összefüggések helyét az asszociációk, a racionalitásét az irracionalitás veszi át.

Inkoherens elme – inkoherens szöveg

A fentiek miatt nem megszokott és egyáltalán nem könnyű olvasmány, de érdekes kísérlet arra, hogy egy radikálisan megváltozott világérzékelésen át tapasztaljuk, éljük meg a világot. Az őrületről nem beszélhetünk a normalitás nyelvén, a tébolynak egészen más logikája van, hiteles megrajzolásához sutba kell dobni a hagyományos narratívát, szerkesztésmódot és szókészletet. Ennek a próbálkozásnak hosszú és jól ismert története van az irodalmi hagyományban Don Quijote figurájától Raszkolnyikovig. (Legutóbb például Linda Knausgård Napfénykór című kötetében tett kísérletet arra, hogy a depresszió, az emlékezetvesztés és az elektrosokk-kezelések tapasztalatát tegye átélhetővé az olvasó számára.)

A megváltozott világérzékeléshez természetesen a megszokottól eltérő nyelv is járul, a kötetben olyan költői prózát olvashatunk, melyben a szarkasztikus humor, az obszcén elemek, a furcsa szóalkotások keverednek szinesztéziás, lírai képekkel, sokféle történetdarabka, sokféle stílus kerül egymás mellé és váltakozik kiszámíthatatlanul – koherenciára, összefüggésekre ne is számítsunk.

A történetfolyam nem vezet, hanem kiszámíthatatlanul sodor bennünket, és csak akkor engedi magát követni, ha lemondunk a józan ész mentén szerveződő olvasásról.

A megváltozott percepció drasztikusan megváltoztatja a szöveget is: nincs szerkezet, nagy narratíva, kisebb-nagyobb töredékek vannak csupán. Az egyetlen szervezőelv valamiféle, a lírából ismerős gondolatritmus vagy motívumháló, mely visszatérő elemeket használ, és ráterül erre az igencsak kaotikus szövegre.

Vannak persze rekonstruálható történetelemek is, kirajzolódik például az unokahúg halála (ez visszautal a korábbi kötetre), a férj súlyos betegsége, a családdal, gyerekkorral kapcsolatos emlékek, író-olvasó találkozók, de még irodalmi művek értelmezésének darabkái is (különös tekintettel az Anna Kareninára). Két esetben válnak igazán erőssé az írások: akkor, amikor nagyon rövid, szinte versszerű sűrítettséggel jelennek meg egyes képek, érzetek hangulatok; illetve amikor egy hosszabb narratíva épül fel, és meg lehet ragadni benne egy vezérfonalat. Utóbbira példa a férj kórházi tartózkodását, betegségét leíró rész, mely a kísérletező, avantgárd nyelhasználat mellett is nagyon szép történetté tud válni az ápolásról, a halál közelségéről és az odaadásról.

Az őrület mint tiszta lap

Maga a cím a Time magazin egy különszámának címét idézi, Dolly bárány klónozásának szenzációját, a „Lehet másik belőled?” kérdés azonban nemcsak a duplikálással hozható összefüggésbe, hanem utalhat arra is, hogy egy komoly mentális betegség megváltoztathat-e bárkit annyira, hogy teljesen más emberré válik, mint aki volt korábban: „Néha odaült a betegség lábához és kérdéseket tett fel neki. Ellopta a régi elméjét, és újra cserélte? Most tiszta lappal indulhat, ami csak igen keveseknek adatik meg? Talán ez az egész optimalizálta őt? (…) Ground zero, mondta magának néha (….)”. Lehetséges-e, hogy az őrület tiszta lap, egy új lehetőség, mellyel új élet kezdhető – teszi fel a kérdést többször is az elbeszélő.

A regény maga nagyszabású kísérlet, melynek célja egyértelmű, egy helyen röviden meg is fogalmazódik: „Mesterművet írok a zavarodottságról.” A mestermű szándékával írott regény paradox módon a nyelv eszközeivel feszegeti a nyelv határait, és egy olyan tapasztalatot próbál megosztani, mely túlmutat a szavakon. A poszt-Covid nyomán széthullott és dezorientált tudat nézőpontja és világértelmezése bontakozik ki előttünk – érdekfeszítő kísérlet, de inkább azok vágjanak bele, akik nem riadnak vissza attól, hogy időnként eltévednek benne.

Patricia Lockwood: Lesz még másik belőled?
Fordította: Morcsányi Júlia
Magvető, 2026, 6999 Ft