Krasznahorkai László a szegedi egyetem díszdoktora lesz
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Doctor Honoris Causa kitüntető címet adományoz Krasznahorkai Lászlónak – közölte az SZTE, amely azt is hírül adta, hogy a Nobel-díjas író májusban egyetemi rendezvények vendége és főszereplője lesz.
Krasznahorkai 1973 és 1976 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen (JATE) folytatott jogi tanulmányokat, a művészetek iránt érdeklődő joghallgatóként jegyzett első írásműve, egy filmajánló, pedig a JATE Állam- és Jogtudományi Kar diákújságjában jelent meg Tarkovszkij „Andrej Rubljov”-ja címmel. Krasznahorkai később is szoros kapcsolatban maradt a szegedi egyetemmel. Az SZTE BTK és az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium szervezésében beszélgetések, kerekasztalok és könyvbemutatók résztvevője volt. Például az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár hangtárában, a Móra Kollégium irodalomtörténeti értékű találkozói között meghallgatható egy 1985-ös előadás a Sátántangó című regényéről, illetve egy 1996-os találkozó is.
A szegedi bölcsészkar májusban négy rendezvénnyel tiszteleg a Nobel-díjas alkotó előtt. A Mindig Homérosznak című eseményen maga az író is színpadra lép, amikor Miklós Szilveszter dobos segítségével a szegedi közönség elé varázsolja a lassan kihunyó csillagzatú homéroszi éjszaka égboltozatát. A rendezvények az Egyetemi Tavasz részeként valósulnak meg. Az események díjtalanul látogathatók, de három rendezvény esetén előzetes regisztráció szükséges.
A Svéd Akadémia tavaly október 9-én ítélte oda a Kossuth-díjas írónak az irodalmi Nobel-díjat. A hivatalos indoklás szerint Krasznahorkai látnoki erejű műveiért részesült az elismerésben, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét. Mint arról beszámoltunk, februárban az Eötvös Loránd Tudományegyetem is díszdoktori címet adományozott egykori hallgatójának.