Mélissa Da Costa: Visszatérés (részlet)

Az imént szeretkeztek. Ezúttal fényes nappal. Most Andréa kezdeményezett. Ambre-nak szabadnapja volt, egész nap a hotelben mászkált. Tim Antonnal síelt, Rosalie elment Sophie-ért a dadához. Andréa betoppant a szobájába, leült az olvasó Ambre ágyára, és megfogta a vállát. Egy szót se váltottak. Andréa keze a válla után a pulóvere alá vándorolt, ő pedig leengedte a könyvét, amikor a fiú kikapcsolta a melltartóját. Ambre csak ennyit mondott:

– Menjünk át hozzád.

Tim ugyan nem volt várható még egy ideig, de Ambre meg akarta óvni a szobájukat. Ölelkezés után Andréa behajtotta a zsalugátereket, hogy félhomályban legyenek. Az ablak melletti asztalról fölvette a füves zacskót és a cigarettapapírt. Sodorni kezdte a cigit meztelenül a paplan alatt.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Igen.

Elviselhetetlen volt ez a mániája, hogy mindig tudni akarta, ő jól van-e. Ambre már felöltözött, és összekuporodva támaszkodott a falnak. Legszívesebben megint lelépett volna, mint a múltkor. Andréa fölvette a földről az öngyújtót, meggyújtotta a spanglit, és a lány felé nyújtotta. Néhány pillanatig hallgattak. Hamarosan sűrű füstfelhő gomolygott az ágy fölött. Ambre még mindig felhúzott térddel ült, Andréa viszont félig betakarva feküdt az ágyon, és füstkarikákat eregetett a plafon felé.

– Nem vagy valami beszédes.

Ambre csak egy dolgot akart mondani neki, és meg is tette:

– Te jöttél be hozzám.

A szokásos hamiskás mosoly.

– Igen, de te is akartad.

– Az nem számít.

– Azért egy kicsit igen.

A fiú felült, felhúzta magára a takarót, és nekitámaszkodott a falnak a lány mellett.

– Nem igazán tudok eligazodni rajtad.

Ambre legszívesebben azt felelte volna: annál jobb. Úgy érezte, már így is túl sokat tud róla.

– Ja… tudod, Jessy tényleg rossz volt. De te… eljátszod, hogy rossz vagy, de közben nem. Egyáltalán nem.

– Tényleg? Akkor milyen vagyok?

– Kedves, de eljátszod, hogy gonosz. Azt hiszem.

– Mély elemzés a személyiségemről.

– Látod, megint kezded. Néha valóságos szikla vagy. Hideg, metsző, elérhetetlen.

– Akkor nyugodj bele ebbe. Ilyen vagyok.

De Andréa, mintha meg sem hallotta volna, folytatta:

– Észrevettem, hogy történt valami… nem tudom, mi… amitől hirtelen megváltoztál…

– Nem beszélhetnénk másról? – vágott közbe Ambre szárazon.

– Miért? Nem lehet rólad beszélni?

– Nem!

– Ugyan már…

– Jessyről semmi hír? – igyekezett témát váltani a lány.

– Nem. Azóta semmi. És Philippe-ről?

– Mi? Honnan…

– Hallottam, hogy egy bizonyos Philippe-ről beszéltetek.

– Nem!

– De igen. Nem sokkal karácsony után egy este. Nagyon le voltál törve. Rosalie mondta ki a nevét.

– Ő senki.

Andréa élvezettel nézte, ahogy elpirul. Ambre azt akarta, hogy egyszer s mindenkorra fogja be a száját:

– Philippe, ő egy senki. Csak egy nős pasas, akivel jókat dugtam.

– Komolyan? – kérdezte csodálkozva a fiú.

– Persze, miért?

– Semmi… nem gondoltam volna rólad…

– Tényleg? A vadóc lányok nem dugnak jókat nős pasikkal?

– Nem tűnsz olyan lánynak.

Ambre felnézett, meglepte Andréa reflexiója. A „prostituált” szó jutott eszébe.

– Mit jelent az „olyan lány”?

– Nem… úgy értem… inkább kicsit elveszettnek tűnsz, nem egy férfifalónak.

– Hát akkor jegyezd meg, hogy a férfiak szeretik felfalni a kicsit elveszett lányokat!

– Felejtsük el… – dadogta Andréa – hülyeség volt. Oké?

Ambre rosszkedvűen bólintott. Súlyos csend ülte meg a szobát, aztán Andréa kissé félve kérdezte:

– És? Találkoztok még?

– Nem.

A lány merev arcáról leolvasta, hogy ennél részletesebb választ nem fog kapni.

– Erről sem lehet beszélni?

– Nincs mit mondani róla.

– Ő szakított?

Ambre legszívesebben elküldte volna a fenébe, de meggondolta magát. Végül is, ha Andréa tényleg tudni akar róla valamit, hát legyen.

– Igen, hogy a harmadik gyerekére koncentráljon.

– Basszus! – Andréa most tényleg megdöbbent. – Merészelt gyereket csinálni a feleségének, miközben veled is dugott?

– Pontosan.

– És ha te estél volna teherbe tőle? – kérdezte a fiú rövid csönd után.

Hogy én teherbe estem volna Philippe-től? Ez még sose jutott eszébe. Fel sem merült benne ez a lehetőség. Igazából alig fogta fel, hogy már neki is lehetne gyereke. Hisz ő maga is gyerek volt. Neki volt szüksége szülőkre.

– Miért vágsz ilyen arcot? Sose gondoltál erre?

Ambre egy ideig csak bámult maga elé.

– Nem.

– Mi lett volna akkor szerinted?

– Nem tudom… nyilván nem tartottam volna meg.

– Gondolod, rákényszerített volna, hogy vetesd el?

– Talán…

– És ha… azt mondta volna, neveljétek fel együtt?

Ambre úgy nézett rá, mintha Andréa megőrült volna.

– Viccelsz?

– Nem. Csak egy pillanatra képzeld el.

– Nem mondott volna ilyet.

– Csak képzeld el!

– Nem tartottam volna meg.

– Miért nem?

– Miért érdekel ez téged?

Andréát nem rendítette meg az agresszív hang.

– Nagyon sokat foglalkozol Sophie-val. És azt mondod, nem tartanád meg a babát, még ha Philippe kérne rá, akkor se?

– Igen.

Ezt az igazságot magának is nehezen vallotta be. Szörnyű volt, megrémítette. Soha nem viselte volna el, hogy egy kis lény elvonja tőle Philippe figyelmét. Undorítónak tartotta magát.

Andréa magára tekerve a takarót felállt, és résre nyitotta az ablakot. Az enyhe levegőfuvallattól Ambre érezte, hogy jobban lélegzik.

– Jó, igaz, hogy nagyon fiatal vagy. Mennyi is? Huszonkettő? Huszonhárom?

– Húsz.

– Csak húsz? Akkor már értem, hogy még nem érzed magad késznek a gyerekre.

– Gondolod, hogy te az lennél?

Andréa egy ideig gondolkodott a válaszon.

– Ha megtörténne… igen, azt hiszem, képes lennék rá. Úgy értem, nem szerepel a terveim között, de ha úgy alakulna, szerintem állnék elébe.

– Miért, mik a terveid?

– Nem is tudom… egyelőre csak nyugisan élek… van időm.

– Huszonhét éves vagy.

– Most le akarsz hangolni?

– Nem, csak próbálom megérteni. Első este azt mondtad, senki se jön ide véletlenül.

A fiú elmosolyodott az emlékre.

– Én tudom, miért vagyok itt. De te… huszonhét éves vagy, és még mindig azzal töltöd az időt, hogy húszéves kislányoknak játszod a csábítót.

– Te tényleg gonosz vagy. Lehet, hogy vacak életem van, de én választottam. És tetszik. Nem csak elviselem. Azért vagyok itt, mert én akartam.

– Én nem?

– Úgy tűnik, nem. Nem ő hozott ide?

– Nem tudsz semmit az életemről.

– Te se az enyémről. Úgyhogy ne papolj a jövőről.

Ambre felállt. A fiú most már ugyanolyan agresszív lett, mint ő. Ellenségesen vizslatták egymást – Ambre az ágy előtt állva, Andréa a paplan alatt ülve.

– Gyerünk, lépj le!

– Lelépek. De ne számíts rá, hogy visszajövök!

Ám Andréa határozottan megragadta a karját, és lehúzta maga mellé az ágyra.

– Lefeküdtél Andréával.

Január vége, harmadik emeleti társalgó. Tim hirtelen rájött. Elég hihetetlen volt, mert ők semmit nem változtattak a viselkedésükön. Mind a ketten tökéletesen játszották a szerepüket a négyfős társaságban. Tim mégis kitalálta. Ambre igyekezett közömbös arcot vágni.

– Nem – hazudta. – Miből gondolod?

Andréa kiment, mert telefonhoz hívták, Tim pedig kihasználta az alkalmat a támadásra.

– Tényleg? – kiáltott fel Rosalie izgalomtól fűtött hangon.

– Igen – felelte Tim. – Láttad, hogy néz rá Andréa?

Rosalie elmosolyodott és felcsillant a szeme, Tim viszont nem rejtette véka alá a rosszallását.

– Ambre, igaz ez? – kérdezte Rosalie.

– Nem.

– Dehogynem! Néhány napja úgy bámul rá, mint a zsákmányára. Undorító!

– Fogd be.

A megfelelő válasz hiánya Timet igazolta. De Rosalie ragyogott:

– Hé, ez jó hír! Olyan szép fiú!

De Tim láthatóan nem osztozott az örömében. Sőt támadásba lendült.

– Remek hír – ismételte gúnyosan. – Te lettél Andréa új sex friendje. Jessy helyett. Most boldog vagy?

Rosalie úgy döntött, közbelép, mielőtt elmérgesedik a helyzet.

– Néha ez a legjobb, amit tehetünk egy szakítás után. Segít továbblépni.

– De Andréáról van szó!

– Na és? Csak egy kis szórakozás. Semmi más, ugye, Ambre?

De a lány már nem figyelt, elment mosogatni. Mire Andréa visszajött, ő már nem volt ott.

Kopogtak az ajtaján. Épp el akarta küldeni Timet a fenébe, de Andréa volt az.

– Jól vagy? – kérdezte, lehuppanva Tim ágyára. – Rólam beszéltek?

Ambre bólintott.

– Megmondtad nekik?

– Nem. Tim rájött.

– Ó… biztos óvni akar téged tőlem.

– Lehet, de nincs rá szükségem. Tudok vigyázni magamra.

Hallotta magát, ahogy kimondja e szavakat, és igyekezett nem gondolni mindarra, ami az ellenkezőjét bizonyította.

– Pedig nem vagyok olyan rossz. Ha nem vársz tőlem semmit, nem kockáztatsz semmit.

– Félsz, hogy egy második Jessy leszek?

– Egy kicsit igen.

Ambre nevetése hamisan csengett.

– Nincs mitől félned. Senkinek nem adhatok semmit.

– Á, már megint előjött a vadóc! Nem vagy te kissé bipoláris?

Ambre belefáradt a szerepjátszásba. Kicsapódott az ajtó.

– Hé, ez az én ágyam! – dörrent rá dühösen Tim Andréára. És még mielőtt a másik válaszolhatott volna, hozzátette: – Szeretném, ha a te szobádat használnátok!

Andréa ellenkezés nélkül felállt. Tim a szekrényében keresett valamit, bár Ambre fogadni mert volna, hogy csak színleli. Andréa bocsánatkérőn nézett rá, aztán lábujjhegyen kiment. Ambre dühösen fordult Tim felé, aki továbbra is a holmijai közt turkált.

– Amikor ma reggel fölkeltél, jobb lett volna, ha eldöntöd, hogy egész nap befogod a szád!

Tim végre megtalálta, amit keresett, vagy úgy tett, mintha keresne, és odavetette:

– Ma este beszélünk!

Ambre tágra nyitotta a szemét.

– Beszélünk?

– Igen, ma este beszélünk, és meg fogsz hallgatni.

Azzal kiment a szobából. Ambre tiszta erejéből az ajtóhoz vágta a párnáját. Szerette volna, ha Tim fejét éri a dobás.

A délután hátralévő részét Rosalie-val töltötte. Megmosta Sophie haját, és megfésülte. Ez legalább elterelte a figyelmét, és senki nem mondott ellent neki.

Tim aznap este nem aludt Antonnál. Ambre hátat fordítva neki próbált úgy tenni, mint aki alszik, de a fiú durván arrébb tolta, és leült mellé.

– Mit csinálsz? – dünnyögte Ambre.

– Beszélnünk kell. Azt hiszem, már mondtam.

– Ne most.

– Meddig fog még ez tartani?

– Mi?

– Ez a kapcsolatféle.

– Csak nem akarsz erről beszélni?

– Miért ne? Zavar?

– Igen, egy kicsit.

– És az nem zavar, hogy mellettem alszol minden este, miután lefeküdtél vele?

– Most nem feküdtem le vele! – védekezett hevesen a lány.

– Ma este nem. De máskor…

Nem gyakran fordult elő, de az igaz, hogy előfordult. De Timnek nem kellett tudnia róla. Munka után Antonnal töltött egy-két órát. Ő pedig Andréával, aztán csöndesen eljött tőle, miután ellenőrizte, hogy a folyosó üres. Lefeküdt Tim mellé arra hivatkozva, hogy Rosalie-val beszélgetett a társalgóban, aztán hosszan zuhanyozott. Tim nyakába fúrva a fejét aludt el.

– Zavar, hogy veled alszom? – kérdezte sértődötten.

– Nem!

– Biztos?

– Persze. Csak szeretném megérteni, miért csinálod.

Ambre különös választ adott:

– Mert helyrehozol.

– És ha abbahagynád az önpusztítást? Akkor nem kéne helyrehozni.

Volt némi viccelődés a hangjában, hogy könnyítsen a témán. Nem várt választ, de lány fojtott hangon felelt:

– Soha nem így működtem.

Mélissa Da Costa: Visszatérés
Fordította: Till Katalin
Európa, 2026, 5999 Ft