Spiró György a zsidóságáról: Gyerekkoromban megkaptam, hogy nem vagyunk kiválasztott nép, és ez jót tett az egómnak

A tehetségről

„Úgy gondoltam, meg úgy is szokott lenni, hogy 40 év körül a legtermékenyebb az ember, hogyha szellemi műfajban dolgozik. Ez valószínűleg így is volt, tehát valószínűleg akkor kapcsoltam a legjobban, mármint hogy az agyban kiépültek addigra, vagy kiépítettem addigra azokat a kapcsolatokat, amelyek aztán még üzemeltek egy ideig. És valószínűleg akkor voltam igazán tehetséges. Hogyha valaki nem nagyon tehetségesnek születik egy bizonyos műfajban, hát akkor meg kell küzdenie a tehetségért. El lehet érni nagy munkával, és úgy éreztem, és így is volt valószínűleg, hogy akkorra sikerült tehetségessé válnom. És hát nem lehet tudni, hogy az meddig tart.”

„Úgy szoktuk gondolni általában, hogy a tehetség az valami adott és állandó. Dehát hogyha megnézzük a jelentős művészeknek az életrajzát, hát bizony az erősen hullámzó. Van, aki a közepén hozza létre, van, aki az elején, és aztán ellaposodik. Van, aki a legvégén, és addig nem volt jelentős. Vannak ilyen regényírók, akik korábban nem is regényt írtak. Theodor Fontane a kedvenc példám, aki öregen írta meg az Effi Briestet. Úgyhogy nagyon furcsa pályák vannak.”

Új könyvének műfajáról

„Hát, nem napló, mert a napló az azt jelentette volna, hogy szó szerint közli az ember, amit akkor írt. Miután 39 év után elővettem, és megnéztem, hogy ez micsoda [...] meglepett a dolog, hogy érdekes. [...] Na dehát tele volt nyomdafestéket nem tűrő kiszólásokkal. Hát, azokat kivettem belőle meg kiszerkesztettük belőle, mert hát az nem tartozik az olvasóra.”

„A másik meg, hogy időnként hozzá kellett írni információkat, amelyek nélkül a leírtak nem lennének érthetők. És miután eltelt jó néhány évtized, hát egyrészt felnőttek olyanok, akik akkor még nem is születtek meg. Dehát nem is emlékszünk mi magunk sem olyan részletekre meg olyan emberekre, meg olyan nevekre, amelyek akkor elég fontosak voltak, és szerepeltek a kéziratban. Úgyhogy ez többszörösen is meg lett nyirbálva és hozzá lett írogatva, és aztán jegyzetanyag került hozzá meg névjegyzék. [...] Tehát sok minden történt ezzel. Úgyhogy én a műfajának nem mertem azt adni, hogy napló, mert nem az. Hanem ez egy beszámoló olyasmiről, amire én magam sem nagyon emlékeztem már utólag.”

A Kádár-korszak színházi cenzúrájáról

„Önmagában az, hogy valami megjelenik, még nem jelentette azt, hogy a színházban is el lehet játszani. Például Weöres Sándornak A kétfejű fenevad című drámája. Ugye az első felvonás megjelent a Jelenkorban Pécsett valamikor a 70-es évek elején, a második részt már betiltották, és akkor színházban hosszú évekig nem engedték játszani. Meg egyáltalán a Weöres Sándor-darabokkal mindig baj volt. Később azért lett baj, mert túlságosan jók és nehéz őket eljátszani. Na dehát cenzurálisan is baj volt velük. Egyáltalán ez a színházi cenzúra, úgy látom visszamenőleg, hogy túlságosan nagy szerepet tulajdonítottak a színháznak, amelyik népszerű műfaj volt persze. Hát, a filmnek még nagyobbat. Úgyhogy ezekben a műfajokban erősebb volt a cenzúra, mint az irodalomban.”

A nyolcvanas évekről

„Általában hajszálon múlnak a dolgok, és véletlenen és külső hatásokon. És nem úgy látom, hogy rosszul ítéltem volna meg a helyzetet. [...] Akkor nem jött [a terror], na dehát hajszálon múlott, és bármelyik pillanatban jöhet. És én nagyon hálás vagyok a véletlennek meg a sorsnak meg a nemzetközi politikának, hogy volt néhány évtizedünk, amikor én tovább dolgozhattam. De ez nem magától értetődő. [...] Mondjuk a szomszédunkban azért kitört egy polgárháború, és szétesett Jugoszlávia, és ott rengeteg halott volt, és kulturálisan azóta sem tértek magukhoz, visszaestek néhány száz évvel. És ez az egész térséget bármelyik pillanatban fenyegeti.”

A zsidó identitásról

„Nem arról volt szó, hogy eltitkolták volna, hogy mi úgynevezett zsidók vagyunk. Anyám azzal küldött az általános iskolába, akkor mondta először, hogy [...] György, vedd tudomásul, hogy mi zsidók vagyunk, ami azt jelenti, hogy pontosan olyan magyarok vagyunk, mint a többiek, de ha lezsidóznak, üssél. Ezt mondta anyám, mielőbb hatévesen általános iskolába mentem. De én jól jártam ebből a szempontból, mert nekem soha ilyen komplexusom nem volt.

Na most az, hogy ugyanolyan magyarok vagyunk, mint a többi, hát ez nem zsidó álláspont. Mert ebben nincs benne az az alapvetően fontos zsidó meggyőződés, hogy a zsidók a kiválasztott nép. Hát, mi nem voltunk kiválasztottak. Én rögtön megkaptam, hogy nem vagyunk azok. Ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más, ami nagyon jót tett az én egómnak. Voltak és vannak olyan magyar írók, akik ezt nem így kapták meg hagyományként, sőt váratlanul szembesültek azzal, amit addig elhallgattak előlük, és ez komoly problémát okozott nekik lelkileg.”

A teljes interjút itt lehet megnézni: