Őrültség, politika, erő – József Attila költészete nem engedi a mellébeszélést

József Attila a magyar líra alfája és ómegája, ha versekről esik szó, megkerülhetetlen hivatkozási pont – tiszta, áttetsző, elemi erejű versei közül mindenki ismer néhányat. A Mama, a Tiszta szívvel, az Altató vagy az Óda sorai közös kultúrkincseink, szavaljuk a verseit óvodától érettségiig, hallgatjuk megzenésítve koncerteken, és adjuk tovább a fiatalabb generációknak. A költő életéről is sokat tudunk, azt például egész biztosan, hogy tragikus gyerekkora volt, és hogy fiatalon szólította el a halál a balatonszárszói vasútállomáson. Legendává vált, Petőfi mellett ő a költő szinonimája számunkra, de ennek ellenére (vagy épp ezért) a verseiről beszélni, azok lényegét megragadni nem könnyű feladat.

Hogyan lehetséges ma hozzáférni ehhez a költészethez? A tanárként, irodalomtörténészként is jól ismert Nényei Pál legújabb könyve bemutat egy lehetséges interpretációt, végigvezet egy értelmezési úton, méghozzá szórakoztató, izgalmas módon. Érdemes vele tartani – és nemcsak középiskolásoknak vagy a tanáraiknak, hanem valóban mindenkinek.

Öngyilkosság, őrültség, politika

Nényei Pál Az irodalom visszavág című, elsősorban kamaszoknak ajánlott sorozatában a legutóbbi Petőfi-kötet után ötödikként látott napvilágot a József Attila című könyv, mely alcíme szerint a libasülttől a csillagos égig kalauzolja olvasóját az egyik legfontosabb magyar lírikus versei között. A közel négyszáz oldalas kötet nem tehet és szerencsére nem is tesz kísérletet arra, hogy a teljes életművet áttekintse, helyette inkább fontosabb csomópontok mentén halad, az első ötven oldalon például az életrajz problémái dominálnak.

A szerző az öngyilkosság megkerülhetetlen kérdését érinti elsőként, és reflektál arra, hogy a mai napig vita övezi a költő halálának körülményeit, hiszen mindig „nehéz napirendre térni egy öngyilkosság fölött”. Főleg akkor, ha egy ennyire középponti szerzőről van szó, tehetjük hozzá. Ezután József Attila mentális problémáival foglalkozik, de nem merül el a témában, igazából csak azt erősíti meg, hogy ha a verseket kizárólag pszichiátriai esettanulmányokként olvassuk, mennyire leszűkítjük az értelmezést, nagyjából ugyanúgy, mintha csak a politika, a kommunista párttal való rövid és konfliktusos kapcsolata felől közelítünk, amire szintén kitér pár oldal erejéig.

De ezeknek a jól ismert életrajzi vonatkozásoknak a tárgyalása igazából még csak a bevezető, hiszen Nényei épp azt állítja, hogy ezek a jelentősnek gondolt dolgok, melyek a legenda részei, valójában mennyire nem fontosak: „…se az nem visz közelebb minket egy költői életműhöz, ha az alkotójáról mindig csak egy vonatsínen összezúzott test jut eszünkbe, de az se, ha különféle pszichiátriai betegségek tüneteit keresgéljük a soraiban, és az sem, ha az életművet – és az alkotót – politikai irányzatokba próbáljuk belepasszírozni.” De akkor mi visz közelebb? Természetesen az, ha kézbe vesszük az összes műveit, és olvasni kezdjük.

Pókháló, gráf, nagyzenekar

Nényei Pál is eszerint jár el, és nagyjából az ötvenedik oldaltól a verseké lesz a főszerep. Minden bekezdéssel ennek a zseniális költészetnek a lényegét szeretné feltárni, ehhez természetesen nem veszi sorra az összes verset, csupán kiemel néhányat, az ismertebbek és az alig ismertek közül is, de a legnagyobb teret a Nem én kiáltok, A Dunánál és az Óda elemzésének szenteli. Mindeközben persze a költő sok más versére is utal, és rengeteg idézettel támasztja alá mondandóját. Úgy gondolja, hogy József Attila versei egymást is értelmezik, nem lehet őket tematikus blokkokban tárgyalni, a motívumrendszere és asszociációs struktúrája miatt a költemények csak hálózatként értelmezhetők: „De József Attila költészete – háló. Vagy: gráf. Vagy olyan, mint amikor egy csepp tinta csöppen az itatóspapírra, és a papír rostjai mentén mint valami amőba, kinőnek a csápjai, rendkívül összetett és bonyolult pókháló, az ő költészete szimfonikus zenekar, amelyben minden hangszer önálló, egész, de mégis mind csak a nagyzenekar egyik szólamát játssza, egy quodlibet egy operából…”

Miközben Nényei az értelmezés hálóját szövi, vagyis láthatóvá akarja tenni a költő hatalmas, komplex hálójának legalább egy nagyobb darabját, nagyon közel hajol a versekhez, sorról sorra vizsgálja őket, kapcsolódásokat keres az életművön belül, más költők alkotásaival és a kor kontextusába is helyezi őket. Nem feledkezik meg a motívumokról, szimbólumokról, verselésről sem, de elsősorban a képzettársításokon keresztül halad előre. Miközben elemez, nemcsak a versekről beszél, hanem sokkal szélesebb kaput nyit, a verselemzés, a lírai művek megértésének lehetőségeit is látni engedni.

Reflektál arra, miért nem belemagyarázás az elemzés, illetve arra, hogy mi minden működik bennünk az olvasás során, és hányféle módon van lehetőségünk arra, hogy megértsünk egy verset. Az erre való reflexió pedig legalább olyan érdekes, mint a magukról a versekről való beszéd. Párhuzamokat von, összefüggéseket keres, nemcsak a verseket, hanem a kulturális kontextust is láttatja, az értelmezésbe bevonja Kosztolányit, Thomas Mannt vagy éppen az A. E. Bizottság Mindez én vagyok című dalának szövegét, megerősítve ezzel azt, hogy

nemcsak a tárgyalt költő életműve, hanem az irodalom, sőt talán a kultúra is egy hatalmas háló, ahol a lineáris feldolgozással nem sokra megyünk.

A sok-sok párhuzam és összefüggés között például rendkívül érdekes, hogy Vörösmartyt és József Attilát a vershez való viszonyukban rokonnak látja, és ehhez a gondolathoz többször is visszatér: „Vörösmarty és József Attila nagyon közeli rokonok, a magyar irodalom tragikus és hátborzongató ikercsillagai.” De nemcsak másokkal összehasonlítva próbálja megragadni e költészet lényegét, hanem nagyon sokszor önmagában vizsgálva jut fontos megállapításokra: „…ez a költészet nem engedi a mellébeszélést. Itt nincs pihenő, nincs rafinált függönyrendszer az ablak előtt, József Attila nem írt szórakoztató verseket, nem lehet jókat rötyögni, ha őt olvassuk, nincs megállás, csak a legvégső és legfontosabb, az emberi létezésből szervesen következő, gránitkeménységű szavak. József Attila költészete sűrű, mint a gyémánt, de épp annyira tiszta, átlátszó és fényes is, mint a gyémánt.”

Lendületes, szórakoztató, személyes

Nényei elemzéseit, összefüggést teremtő értelmezéseit nem száraz irodalomtörténészi terminológiával teszi közzé, hanem egy egészen egyedi, megkülönböztethető nyelven, mely közérthető és szórakoztató. Ezzel a megszólalásmóddal egyáltalán nem butítja le a mondanivalóját, sőt éppen azt példázza, hogy nem csak a beavatottak nyelvén lehet érvényeset mondani az irodalomról. És azt is, hogy

az irodalom mindenkié.

Ez a nyelvhasználat valóban képes lehet megszólítani a kamaszokat, és persze mindenki mást is. Könnyed stílusa ellenére sem riad vissza a nagy szavaktól, néhol egészen a pátoszig is eljut, miközben a mélységét sem veszi el az interpretációnak. Hogy kamasz közönségen (is) edződött, ez látszik az arányain, a kérdésfelvetésein, a tempóján is.

Nényei stílusán nagyon jól látszik a gyakorló tanár tapasztalata, és ebben a kötetben is a közvetítés módja az egyik legfontosabb elem. Sokan ismerik József Attilát, sokan gondolnak róla egészen érdekes dolgokat, de nagyon kevesen tudják így tálalni. Mindemellett, ahogyan József Attila a lírájában, úgy Nényei Pál az elemzéseiben nem beszél mellé, és igazi hitelességét a személyessége adja, mely a könyv minden sorában érzékelhető. Az, hogy nemcsak érti a költőt, hanem sorai személyesen is fontosak számára, talán ezért is nem fél a nagy jelzőktől. Nem az irodalomtörténész távolságtartásával, hanem a csodáló szemével nézi, de ettől még értő olvasatot teremt. Baranyai (b) András illusztrációi is sokat segítenek ebben, már a kötet borítója (azon túl, hogy egységessé teszi a sorozatot) nagyon plasztikusan megragadja a lényeget, a borús homlokú költő köré felrajzolja a külvárosi éjszakát, a csillagokat, kabátja alá a nehéz, földi szenvedést.

Nemcsak a most megjelent kötet miatt érdemes figyelni a Pagony Kiadó Tilos az Á könyvek sorozatában futó Az irodalom visszavág könyveire – a teljes sorozat fontos kezdeményezés. Most, hogy a középiskolai irodalomoktatás talán nem a legfényesebb óráit éli, az új érettségi kevés mozgásteret, szabadságot enged tanárnak és diáknak egyaránt – különösen nagy értéke van minden vállalkozásnak, mely élővé, személyessé, vitára ösztönzővé teszi az irodalmat. Ezek a könyvek nemcsak segédanyagok, hanem a kapaszkodók, melyek felmutatják a reményét annak, hogy így is lehet(ne) mindezt közvetíteni – kíváncsian, bátran, személyes tétekkel. De a kötet bőven túlmutat az iskolai kereteken, mindenkinek ajánlható, aki újragondolná, leporolná kicsit a maga „külön bejáratú” József Attiláját.

Nényei Pál: Az irodalom visszavág – József Attila
Tilos az Á könyvek, 2025, 5990 Ft