Bátor témaválasztás, érzékeny etikai kérdések, lendületes történetvezetés, váratlan fordulatok és több nézőpontú elbeszélés – úgy tűnik, ezek a bestseller receptjének legfontosabb összetevői, vagy legalábbis olyan jellemzők, melyek Jodi Picoult esetében meghozták a világsikert, és bebetonozták a szerzőt korunk legolvasottabb írói közé.
A fentiekhez hozzájárulhatott az is, hogy az amerikai alkotó minden könyvében törekszik a hitelességre, igyekszik alaposabban megismerni a témáját, főleg akkor, ha nincsenek róla személyes tapasztalatai. Picoult – ha aktuális regényének cselekménye úgy kívánja – bevonul a börtönbe, megtanul tehenet fejni vagy eszkimó faluba utazik szánhúzó versenyre. Ezenkívül persze a szórakoztató irodalom és a fajsúlyosabb társadalmi problémák ötvözésének is kiemelkedő szerepe lehetett abban, hogy az író regényei negyven nyelven olvashatók, és negyvenmilliónál is több kelt el belőlük. A szerző hazánkban is népszerű, húsznál is több regénye olvasható magyarul, közülük a legismertebb talán a Nővérem húga, melyből Cameron Diaz főszereplésével film is készült. Az Athenaeum Kiadó pedig nemrégiben visszanyúlt a pályakezdéshez, és kiadta az író debütregényét, A bálna énekét, mely eredetileg 1992-ben jelent meg.
Mi köze az egésznek a bálnákhoz?
A terjedelmes könyv történetének középpontjában egy harmincöt éves anya áll, aki egy napon elhagyja bálnakutató férjét, hogy az USA államainak egy részén végigautózva megérkezzen rég látott öccséhez egy almáskertbe. A San Diego és Massachusetts közötti utazáson vele tart kamasz lánya is, a különös „édenkertbe” való megérkezés után pedig anyára és lányára is lecsap a szenvedélyes szerelem, mialatt a férj mindent megtesz, hogy szerettei nyomára bukkanjon, és helyrehozza kapcsolatát lányával és feleségével is. Röviden így foglalható össze a történet, de ennél jóval többről van szó, ugyanis
az anya és lánya modern odisszeája közben feltárul a múlt, abúzussal, traumatikus repülőgép-balesettel, testvérszerelemmel, kiüresedő házassággal egyetemben.
A rengeteg egymásra úszó téma között a szerelem, a bizalom, a család, a kamaszodás, a felnőtté válás, az apák bűnei, az életkori különbségek, a szenvedély is helyet kapnak, és persze a címben jelölt hosszúszárnyú bálnák is, bár az ő – kezdetben erőteljesnek induló – motivikus szerepük egyre inkább elhalványul a történetben.
Pedig kezdetben nagyon kifejező metaforikus elemként épül a történetbe, nemcsak azért, mert a férj az egész életét ezen titokzatos és fenséges állatok tanulmányozásának szenteli, hanem mert a hímek énekéről elszórt információk az embereket érintő változásokra is ráolvashatók: „A különböző populációkba tartozó bálnák más-más dalokat énekelnek. Az évek során az énekük a változás általános törvényei szerint fokozatosan módosul; ezeket a változásokat minden bálna megtanulja. Nem gépiesen énekelnek, hanem az adott helyzetre reagálva alkotnak, új darabokat illesztenek be a régi dalokba.”
A regény által felvetett számtalan kérdés közül egy sem érdektelen, sőt, mindegyiknek van aktualitása, de mindez együtt túl sok, ennyit nem bír el a történet. A szerző sokat markol, de keveset fog – éppen ezért sokszor felszínes marad, felületes beszélgetések és közhelyek jelennek meg a szövegben. Ezért mondanak az elbeszélők például ehhez hasonlókat: „És néha, legtöbbször, az ember fülig beleszeret valakibe, akit egyszerűen nem tud bepréselni az élete keretei közé. A lényeg, hogy amikor a szív talál magának valakit, nem beszéli meg a dolgot az aggyal.” Vagy: „Ha nem veszekszünk annyit eleinte, közel kétszer ennyi időnk lett volna együtt. Viszont, ha nem veszekszünk ennyit, kíváncsi vagyok, szerettelek-e volna ilyen irtózatosan nagyon.”
Öt nézőpont, öt értelmezés
Téma szempontjából némileg elaprózza magát a regény, és az általánosításai, leegyszerűsítései nem teszik lehetővé, hogy igazán egyedi történet kerekedhessen ki az egyébként ígéretes szituációkból és konfliktusokból. Szerkezet tekintetében viszont van törekvés erre, a történet ugyanis öt szólamból áll össze (a Regény öt hangra alcím is erre utal), minden fontosabb szereplő megkapja a maga monológját, és egyes szám első személyben a saját megélését, tapasztalatát meséli el. Közöttük van Jane, aki tulajdonképpen a főszereplő, a lánya, Rebecca, a férje, Oliver, a szerelme, Sam és szépséges öccse, Joley.
Két nő és három férfi beszél hozzánk felváltva, és bár a nézőpontok mások, a hangok, megszólalásmódok között – ha van is erre kísérlet – nincs igazán különbség. Talán Joley szólama különül el leginkább, ha másért nem, a kurzívval szedett szövegbetétei miatt, illetve azért, mert ő eleinte levelekben „beszél” a testvéréhez. Bár a sokféle probléma, az időbeli ugrások és a több elbeszélő kaotikussá is tehetné a szöveget, ez nem történik meg, Picoult már a pályája elején is láthatóan jól uralja ezt a hatalmas narratív teret, és biztos kézzel irányítja olvasóját a történetben.
Édenkert, utazás és közhelyek
A regényben azonban nemcsak a sokféle hang és cselekményelem, hanem a szimbólumok használata is gazdagítja az értelmezést. Ilyen például a szerelembe esés helye, az almáskert, ahol nemcsak egy háborítatlan természeti környezet, hanem a szenvedély édenkertje (a bűnbeesés kertje) is megnyílik anya és lánya előtt. Ráadásul a középpontban az almák állnak, mint a csábítás jól ismert szimbólumai. Vagy szintén fontos toposz az a hosszú, több ezer kilométeres utazás, amely valójában egy belső út: a lánynak a felnőtté válásé, az anyának az önismereté, és mindeközben kettejük egyre mélyülő kapcsolatáé is. Mindezek mellett még sok apró szimbólummal, metaforikus értelmű összetevővel találkozhatunk, melyeket Picoult látszólag nagyon is tudatosan épít a művébe.
De azért hibák is akadnak, a legnagyobb talán az, hogy a történet esetenként a valóban súlyos kérdéseket is elnagyoltan kezeli. A végkifejlethez közel bekövetkező tragikus baleset például meglehetősen kidolgozatlannak hat. Az esemény nem kap valódi tragikus hangsúlyt vagy érzelmi mélységet, szinte csak megtörténik, és egy kis késleltetés után mindenki gyorsan, látható következmények nélkül továbblép. Ráadásul ahogy a cselekmény a megoldás felé halad, a hangvétel egyre inkább a pátosz irányába tolódik. Még az a központi jelentőségű dilemma is, – amelyben Jane-nek a hirtelen jött szerelem és a lánya iránt érzett szeretet, illetve a család biztonsága között kell választania – veszít valódi súlyából, mert az érzelmi konfliktus kibontása helyett sablonos, kissé elcsépeltnek ható megoldást kap.
A bálna éneke biztosan nem az életmű legerősebb darabja – ami egy első regény esetében aligha meglepő –, mégis érdekes olvasmány lehet, elsősorban azoknak, akik jól ismerik a szerző univerzumát, és kíváncsiak arra, honnan indult – mi az, ami már az elejétől készen állt a fegyvertárában, és mi az, amit később csiszolt tökéletesre.
Jodi Picoult: A bálna éneke
Fordította: Morcsányi Júlia
Athenaeum, 2026, 6999 Ft
