2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.
Ezúttal Szűcs Attila, Munkácsy Mihály-díjas festőművész válaszát közöljük.
„Bevallottan elfogult leszek, és ebből fakadóan vélhetően igazságtalan is. Eszmélésem kezdetén, az 1980-as évek vége felé az a benyomás alakult ki bennem, hogy valamiféle irodalmi aranykorban élek.
A nemzetközi léptékkel mérve is óriásnak tekinthető magyar írók, költők és irodalmárok újabb és újabb generációi ezt a hitemet azóta is táplálják, azzal az illúzióval kecsegtetve, hogy ennek az állapotnak soha nem lesz vége.
A fent említett eszmélés egyik meghatározó élménye volt számomra Nádas Pétertől az Emlékiratok könyve. Innentől kezdve minden újonnan megjelent esszéjét és kötetét nagy várakozással fogadtam; mondhatni, a nevelődésem, a személyiségfejlődésem részévé váltak. Ezért, ha egyetlen könyvet kellene kiemelnem az elmúlt huszonöt évből, akkor a legutolsó, 2025-ben megjelent Nádas-könyvet, aHalott barátaimat választanám.
Feltételezem, szép számmal akadnak olyanok, akik a könyvben szereplő, már elhunyt alakokat személyesen is ismerték, így számukra a visszaemlékezésnek olyan rétegei is megnyílnak, melyek előttem rejtve maradnak.
A könyv számos erénye közül az egyik éppen az, hogy a szöveg élvezetéhez ilyen előzetes ismeretre nincs szükség.
Az esszéisztikus, helyenként az alkotói műhelymunkába is betekintést engedő, máshol filozófiai eszmefuttatásokat tartalmazó szövegfolyam ezer szálra ágazik, és időben folyton visszahurkolódik. Valójában nem egy szöveget olvasunk, hanem szövegek egymásra csúszó, egymást átfedő hullámzásában úszunk. A szerkezet hiánya sajátos természetközeli élménnyé válik; a tenger végtelen morajlását halljuk a háttérben. A visszaemlékező Nádas Péter az írásbeliség előtti eposzokra jellemző módon, az élőszó elevenségével idézi meg szereplőit. A történelmi háttér átvilágításával – emberi esendőségüket sem leplezve – hallatlan humorral és legfőképpen nagy-nagy szeretettel jellemzi őket. Az egymásra torlódó beszédmódok hol parodisztikusan, hol szociológiai és pszichológiai pontossággal jelölik ki azt a nyelvi tartományt, amely plasztikusan tapintható karaktereket, és végső soron megrendítő felismeréseket eredményez.”
A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
