Bárcsak ott tartanánk már, hogy ne kelljen külön felhívni a figyelmet a női alkotókra!

Tíz magyar költőnő (Balla Zsófia, Beney Zsuzsa, Gergely Ágnes, Hervay Gizella, Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Székely Magda, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina) szerepel abban az angol nyelvű antológiában, amely januárban jelent meg a Seagull Books gondozásában. Az Under a Pannonian Sky (Pannon ég alatt) című kötetről a szerkesztőt, a Krasznahorkai-regényeket is fordító, novemberben Füst Milán Fordítói Fődíjjal elismert Ottilie Mulzetet és Szabó T. Anna költőt, írót kérdeztük.

Ottilie Mulzet: Az antológia ötlete 2018-ban merült fel először. A balatonfüredi Magyar Fordítóházban dolgoztam, amikor rábukkantam az 1997-ben megjelent Magyar költőnők antológiájára. Ez a kötet, amit S. Sárdi Margit és Tóth László szerkesztett, több mint száz magyar költőnő műveit tartalmazza a 16. századtól az 1990-es évekig. Az Under a Pannonian Sky kevésbé ambiciózus: tíz, a 20. század második felében és az új évezredben aktív költőnő munkásságát mutatja be. Az volt a fő célom, hogy felhívjam az angol nyelvű olvasók figyelmét a magyar nők hangjára, ami szerintem sok több figyelmet érdemel.

Ezek a szerzők gyakran sötét időkben, viharos, sőt romboló történelmi események árnyékában írtak.

OM: Mint minden válogatás, természetesen ez is szubjektív. Olyan költőnőket akartam bemutatni, akik vagy szoros kapcsolatban voltak az Újholddal, mint például Nagy Nemes Ágnes, vagy akiknek a költészetében erősen érezhető az Újhold hagyománya. A kötet egyfajta tisztelgés a részemről, mert mind a tíz szerző életműve rendkívül fontos számomra úgy érzelmileg, mint intellektuálisan.

Szabó T. Anna: Megindító és megtisztelő. Régi vágyam volt, hogy egy ilyen erős női versgyűjtemény magyarul megjelenjen, többször is nekifutottam az anyaggyűjtésnek, ám aztán a kiválasztott versek az anyaság megpróbáltatásairól szóló Egy testben két szív antológiánkba kerültek bele végül. Ottilie angol nyelvű válogatásának minden szerzője szerepel abban a könyvben is, de a téma kapcsán én férfi szerzőket is beválogattam, éppen a szülőség közös felelősségének a jegyében. Bárcsak ott tartanánk már, hogy ne kelljen külön felhívni a figyelmet a nőnemű alkotókra! De ez még messze van, hiszen Magyarországon még a költőket ábrázoló pólókon is csak férfiak szerepelnek, és láttam olyan női laphoz osztogatott versgyűjteményt, amiben egyetlen nőnemű költő sem volt. Nekem evidencia ez a fényes női névsor, és az irodalomértők is mindannyian ismerik, de az átlagolvasó sajnos még mindig nem tudna tíz magyar költőnőt megnevezni. Ottilie csodálatos munkát végzett, nagyon hálás vagyok, hogy engem is beválogatott.

SZTA: Életem meghatározó költői mindannyian. Hervay Gizellán és Nemes Nagy Ágnesen kívül mindőjüket személyesen ismerem, ismertem. Balla Zsófia kolozsvári, mint én, írtam róla, hatással volt rám, a személyes beszélgetéseken felül is igyekszem követni, olvasni, a legutóbb a müpás estjén hallgathattam, csodálatos volt. Beney Zsuzsával is sokat beszélgettem, felléptünk együtt, könyvbemutatóján is voltam, egy ideig még arra is gondolt, hogy én gondozzam a verses örökségét, de ez végül szerencsére hivatottabb kezekbe került.

A Nemes Naggyal való személyes találkozásról pont lecsúsztam: pont azon a napon kerültem Budapestre, amikor ő meghalt, viszont nincs olyan felolvasásom, ahol ne beszélnék róla, a fél életművét fejből tudom idézni. Nekem ő az alap. Szerencsére Lengyel Balázst, a férjét, ismertem, rajta keresztül Nemes Nagyot is a közelemben érzem. Gergely Ágnes csodálatos kedvességgel fordult felénk kezdő író korunkban, örökké hálás leszek neki, hogy még az otthonunkban is meglátogatott, lenyűgöző életművével még sokat fogok foglalkozni, végletekig csiszolt, sűrű versei ragyognak. Hervayt már gyerekkoromban olvastam, de csak a Kobak könyvét (voltam a sírjuknál a Házsongárdban, és megrendítő gyerekkori emlékem a kolozsváron is érezhető földrengés, ami Kobak életét kioltotta), kamaszkoromban volt a legnagyobb hatással rám a balladai hangütése.

Rakovszky Zsuzsával többször beszélgettem nyilvánosan is, azóta vagyok hűséges olvasója, amióta tizenévesen meghallottam a rádióból a Fehér-fekete című versét, és megváltoztatta az életemet. Székely Magda az első kötetemnek, A madárlépte hónak volt a szerkesztője 1993-ban, az ő kiadójuk adta ki, de Magda nem szólt bele. Vele csak egyszer találkoztam, az Írók Boltja forgóajtajában, én ki, ő be, úgyhogy gyorsan visszamentem a boltba, és megköszöntem neki a könyvem. Takács Zsuzsa súlyos, mégis erőt adó összegyűjtött verseit tavaly három nap alatt olvastam újra, amikor a Magvető Caféban beszélgettünk, felemelő élmény volt, ő a legszabadabb ember, akit ismerek. Tóth Krisztinát kiskamasz koromban fedeztem fel magamnak, élete első verspublikációja egy ifjúsági lapban valami csoda folytán eljutott Kolozsvárra, azóta feltétlen híve vagyok a verseinek. Budapesten jóban lettünk, baráti írócsoportunk bő tíz évig főleg az ő lakásában gyűlt össze havonta elolvasni és megbeszélni egymás verseit.

Most, ahogy ezt végiggondoltam, értettem csak meg, hogy voltaképpen velem, illetve a pályatársaimmal zárult le egy korszak, azoké a költőké, akikre közvetlenül, tehát még személyükben is hatottak az újholdas, illetve az Újhold vonzáskörében működő költők. A nálam fiatalabbakra is hat az Újhold, de már csak mint legenda.

OM: Az antológia 168 verset tartalmaz, ebből 62 vers már megjelent könyvben vagy folyóiratban. Két szerző esetében egészen friss kötetekről van szó, ugyanis felhasználtam Tóth Krisztina tavaly megjelent My Secret Life című kötetét, amelynek George Szirtes volt a fordítója, és a Clare Pollard fordításában, a szerző közreműködésével 2021-ben kiadott Trust című kötetet, amely Szabó T. Anna életművét mutatja be.

Összesen 97 fordításom szerepel az antológiában. Gergely Ágnes esetében egy kötetnyi fordításom már kész volt, ezeket három éve készítettem. Beney Zsuzsa verseiből 13-at fordítottam a George Szirtes által már lefordított versek mellett. Székely Magdától 26 verset fordítottam kimondottan a kötet számára, Balla Zsófiától 12 költeményt, Rakovszky Zsuzsától pedig 14 művet. Nagyon örültem, hogy George Szirtes mellett kapcsolatba tudtam lépni a Kolozsváron élő Mihálycsa Erika Joyce-szakértővel és műfordítóval. Ő ajánlotta figyelmembe Hervay Gizellát az antológiába. Tőle 15 verset fordítottam le, valamint egy részletet a Zuhanások, Oratórium három hangra című kötetéből. Ezenkívül van egy válogatás Takács Zsuzsa műveiből is Erika remek fordításában.

Takács Zsuzsa esetében tudtam használni egy régebbi fordítást az azóta sajnos megszűnt Hungarian Quarterly című folyóiratból a 2023-ban elhunyt Sanders Iván tolmácsolásában. George Szirtes szintén gyönyörű fordításokat készített Takács verseiből, ezek azonban ma már nehezen elérhetők, ezért örülök, hogy így az olvasók elé kerülhetnek. Összességében nagyon örülök, hogy ilyen tehetséges fordítói csoporttal dolgozhattam együtt.

Hogyan dőlt el, hogy melyik versei kerülnek be az antológiába?

SZTA: A választást Ottilie-ra bíztam, persze leveleztünk közben, de bízom a szemében és az ízlésében. Régóta ismerjük egymást, a férjem, Dragomán György fordítója, többször találkoztunk Prágában és Budapesten, értjük egymást. Sokkal jobb, ha egy szerkesztő maga dönti el, mi kerüljön egy antológiába, hiszen nemcsak az adott költő világában kell otthon lennie, hanem ő ismeri a szövegek visszhang-terét, egymásra felelgető akusztikáját.

Tudom tapasztalatból, hogy minden ilyen válogatás a szerkesztő arcképe is, és ez ad izgalmas többletet könyvnek.

Tizenkét versem szerepel az antológiában, hosszabbak-rövidebbek, részben a Vagyok című összegyűjtött verseskötetemből, részben az angol nyelvű Trustból válogatva.

SZTA: Költő-tanáromnak, Géher Istvánnak köszönhetem ezt a találkozást. Nála tanultam a műfordítás mesterségét, és ő volt az, aki egyetlen délután alatt bevezetett öt fiatal angol költőt a fordítás és a magyar költészet műhelytitkaiba. Ők a British Council támogatásával érkeztek Magyarországra, és a balatonfüredi Műfordítóházban tartott nekik egy szemináriumot, utána kezdtük, magyar és angol költők, fordítani egymást, nyilván nekik előtte szükségük volt egy nyersfordításra. Később is így működött ez, amikor évekig versszerkesztője voltam a Hungarian Quarterlynek: a választott verseket nyersfordításban láttam el hosszas magyarázó kommentárokkal, így remek angol és amerikai költők (köztük a „balatonfüredi ötök”) fordíthatták le a klasszikus és kortárs szövegeinket (az antológiából Székely Magdát és Tóth Krisztinát például).

A Trust kötetemnél is így volt, én csak a nyersfordító és nyilván ennek kapcsán a szövegmagyarázó voltam, a fordítás a költőként és regényíróként is kitűnő Clare Pollard érdeme. Ő nem beszél magyarul, de a bő húsz év alatt annyira ráállt a szeme és a füle a magyar versekre, hogy olyan finomságokra is ráérez, amiket én magam sem veszek észre. Úgy érzem, abból a húsz évvel ezelőtti Géher-szemináriumból is következett az a fejlemény is, hogy Pollard sokáig főszerkesztője volt a Modern Poetry in Translation folyóiratnak. Sasha Dugdale, aki a Trust előszavát írta, szintén jártas a magyar költészetben.

Az előttük járó, nekik példát adó költőnek és fordítónak, a magyar gyökerű George Szirtesnek az egész magyar irodalom hálás, amiért bevezette költőinket és íróinkat az angol irodalmi térbe, neki köszönhető többek közt a Tóth Krisztina- és a Rakovszky-kötet angolul. Vele párhuzamosan Gömöri György és Clive Wilmer is hatalmas munkát végzett ezen a téren, az eredeti versekkel egyenértékű angol fordításokat hoztak létre. Örök hála nekik, és főleg a rengeteg magyar írót tolmácsoló Ottilie Mulzetnek, aki magyar eredetiből dolgozik, és irodalmunk elhivatott ismerője, világhírű fordítója. Az már külön ajándék, hogy a magyar női szempontot is értő és érző figyelemmel vezeti be ezen az angol antológián keresztül a világirodalmi térbe.