2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.
Ezúttal Kollár László mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára válaszát közöljük.
„Egy orvos barátom ajándékozott meg Navid Kermani Everyone, Wherever You Are, Come One Step Closer című könyvével, amely az élet alapvető kérdéseiről, hitről, szeretetről, halálról, Istenről szól. Barátom hívő keresztény, a könyv szerzője muszlim gondolkodó. Kermani Németországban született, szervesen belenőtt a nyugati kultúrába, érti és tiszteli mind a muszlim, mind az európai értékeket, távol áll tőle mindenfajta fundamentalizmus.
A háborúk, a békétlenség és a gyűlölködés árnyékában felemelő olvasni a művét.
A szerző édesapja kórházi ágyán megkéri fiát, hogy amikor ő már nem lesz, ismertesse meg az unokájával az iszlámot, azt a hitet, amelyben fia nevelkedett. Kermani eleget tesz apja kérésének, a könyv ennek a folyamatnak a leírása: a szerző 12 éves lányának beszél egyszerű és gyönyörű stílusban költészetről, művészetekről, a megismerés korlátairól, a Koránról, arról, miért van rossz a világban, miért szenvednek ártatlanok, a különböző vallások útjairól (nem hallgatva el, hogy úgy gondolja, »az iszlámban égetően szükség volna az út karbantartására«).
Kermani kifejti, hogy a különböző kultúrák alapvetően nagyon hasonló válaszokat, magyarázatokat adnak. Majd – lánya szájába adva – felteszi a kérdést: ha ennyire azonos értékeket közvetítenek a különböző kultúrák, vallások, miért őrzik egyesek a muszlim, mások a keresztény vagy a zsidó gyökereiket? Miért nincs egyetlen közös, mindenkire érvényes világnézet? Elmagyarázza lányának, hogy senki sem ad tökéletes válaszokat, mindenki kicsit másképpen keresi az igazságot, mindig van lehetőség egymástól tanulni. Más utakon járunk, az egyik talán jobban ki van építve, a másik kanyargósabb, több rajta a kátyú, az egyiken gyorsabban lehet célba érni, a másikon kicsit lassabban.
Lánya azonban tovább erősködik: de miért véljük a magunk igazságát jobbnak, mint a másikét, ahogy a Korán is és a Biblia is sugallja? Nem önteltség-e, nem káros-e, ha a magunkét tartjuk a legjobbnak? Kermani válasza egyszerre szép és elgondolkodtató: miért is ne lennénk büszkék arra, amit magunkkal hoztunk? Amit a szüleinktől kaptunk? Miért lenne baj, ha a saját utunkat egyenesebbnek véljük, mint másokét? A sokféle út gazdagságot hordoz. Amíg a gyökereinket, a valahová tartozásunkat feladatnak tekintjük, amely kötelességeket ró ránk, addig ez nem önteltséget vagy kiválasztottságtudatot jelent. Amíg nem véljük saját utunkat egyedül üdvözítőnek, amíg nem korlátozza nyitottságunkat, addig ez segítheti a gondolkodásunkat.
Példaként Goethét hozza fel, aki időskorában megismerkedik az iszlámmal: vannak versei, amelyeket egyértelműen a Korán szúrái ihlettek, de – ahogy Kermani rámutat – Goethe nem lett muszlim gondolkodású, hanem új ismeretei révén keresztény meggyőződése mélyült el.
Jó ezt olvasni. Kermani kifejti, hogy miért fontos számára a saját hite, elmagyarázza lányának, miért gondolja úgy, hogy útjuk egyenesebb, mint a más meggyőződésűeké. Egyetértek, miközben olvasom, arra gondolva, hogy hiszen az én utam is más. És nem baj, hogy a sajátomat vélem egyenesebbnek.
Amikor a saját kultúránkat értékesnek, különlegesnek gondoljuk, az talán olyan, ahogy a családunkra tekintünk, amelyikre büszkék vagyunk. Természetesen érezzük a felelősséget a tanítványaink iránt, a szomszéd iránt, de gyermekünk, unokánk fejlődése mégis megkülönböztetetten fontos számunkra.
Valami hasonlót érzek a magyar tudomány kapcsán is. Sokan érvelnek amellett, hogy nincs magyar vagy német tudomány, a tudomány egyetemes, minden eredmény a világ tudományának része. Ez természetesen igaz, a mechanika például nem más Olaszországban és Japánban. De miközben alapvetően ugyanarról van szó, a megközelítésekben, a célok eléréséhez vezető utakban lényeges különbségek vannak. És mint ahogy a középkorban az iparosok vándorútra keltek, hogy kitanulják a szakmájuk mások által kitapasztalt csínját-bínját, majd hazatértek, hogy itthon hasznosítsák a tanultakat, úgy töltenek tudósaink, kutatóink hosszabb-rövidebb időt külföldön, majd térnek haza, és kamatoztatják itthon a tudásukat.
Azt is tudjuk, hogy a világ számos egyetemén a szakmai előmenetel során kifejezetten előnynek számít, ha valaki máshol szerezte a tudományos fokozatát. Ez a tudomány alázata, amely elfogadja, hogy mindig van jogosultsága a másfajta megközelítésnek, egyetlen iskola sem birtokolja a bölcsek kövét. Más a londoni iskola, más a budapesti, és más a szegedi is. Mi a hazai tudományos iskolákért tartozunk kiemelt felelősséggel. És bár egyes iskolák eredményesebben, mások kevésbé sikeresen működnek, a sokféleség erény is, a többféle megközelítési mód közti vita megtermékenyítő hatású lehet. Mindig van helye a kételynek és az új utak keresésének.”
A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
