Élveztem, hogy író vagyok, és íróként használom a múltamat – erős idézetek Bereményi Géza interjújából

„Nincs olyan műfajom, amelyiken ne szólalnék meg szívesen, csak van, amire már tudom, hogy képtelen vagyok. Képtelen vagyok hosszú prózát írni, nem tudom már úgy összeszedni magam. [...] Hiányzik a lelkesedésem a hosszabb műfajhoz, mintha a teherbírásom csökkent volna”

– mondta Bereményi Géza nagyívű életrajzi regénye, az öt évvel ezelőtt megjelent Magyar Copperfield kapcsán a nemrég a Telexre költöző Buksó évadnyitó műsorában. A kötet a szerző születésétől kamaszkorának végéig vezeti az olvasót az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán. Rengetegen várják a regény folytatását, annál is inkább, mert a szerző maga is készült rá – ám most mégis úgy tűnik, nem lesz második rész.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Bereményi abbahagyta volna az írást – sőt, rendkívül termékeny időszakát éli dalszerzőként. A magyar poptörténet legendás dalai fűződnek hozzá és Cseh Tamáshoz, akivel csaknem négy évtizeden át dolgoztak együtt. Az élet különös meglepetése, hogy mostanában Cseh Tamás fiának ír dalszövegeket. „Cseh Andrással való váratlan viszonyunk nagy megrázkódtatás volt mindkettőnknek. [...]

Cseh Andrásnak írni egy dráma számomra.

Kisgyerekkorából ismertem, amikor még az ujját szopta, de most felnőtt emberként, 44 évesként találkoztunk – és kiderült, hogy gitározik. Megkértem ugyanúgy, mint az apját, hogy játsszon egy dallamot, és mint egy szellemidézés, csak ő sokkal magasabb és másmilyenebb, mint a Tamás. Az idők elmúltak és egészen más dalszövegeket írok most.”

Nyáry Krisztián szerint – miközben prózai művei többségében Bereményi vállaltan saját magáról ír – verseinek és dalainak jelentős része szerepvers, tehát valaki beszél bennünk, aki nem a szerző alteregója. A szerző számára éppen ez a játék jelent egyet a szabadsággal:

„Levetkőzöm a szemérmet, nyugodtan elvihetem akár az anyagyilkosságig is a szereplőt.”

Vannak azonban olyan témák, amelyek azért üvöltenek, hogy prózában írja meg őket vagy filmben beszélje el: ilyenkor többnyire a valós történetek izgatják. Ennek ellenére számos olyan szereplője van Bereményi életének, akikről szívesen írt volna, de sosem tette meg. „Mindent megírtam, kivéve, amivel kapcsolatban megfenyegettek, hogy ha megírom, akkor ártani fogok vele.”

A beszélgetés apropója ugyan az író-dalszerző-filmrendező kerek születésnapja volt, de életútjának drámai időszakairól is beszélt az interjúban. Mindössze tízéves volt, amikor 1956. október 25-én átsétált a sortűz által lekaszabolt sebesültek és halottak között a Kossuth téren, és ezt követően megírta első versét. A Buksóban felidézi gyerekkorát, kezdeti szárnypróbálgatásait, íróvá válását, mesél arról is, hogyan és miért foglalta vissza a saját életművét, és kiderül az is, mit nem hajlandó visszaolvasni a szövegei közül.

A teljes beszélgetést itt nézhetik meg: