Bukta Imre: Ilyent még nem olvastam

2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.

Ezúttal Bukta Imre Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész válaszát közöljük.

„Az a könyv, amitől »lehidaltam«, tavaly került a kezembe. Móricz Zsigmond Naplók 1935 című, a Kronosz Kiadó által 2023-ban megjelentetett vaskos kötetéről van szó. Ilyent még soha nem olvastam. A szülői házunk vitrines szekrényében nem sorakoztak, de megtalálhatók voltak Móricz könyvei, aztán a kötelező olvasmányok varázslatosan közel hozták hozzám, faluszéli gyerekhez azt, ahogyan a szegény létet ábrázolta, és bár az ő halála és az én születésem között csak tíz év telt el, mégsem tudtam biológiai emberként elképzelni: számomra valahol a Parnasszus legtetején lebegett.

De ez a Napló 1935-ből, ez mit tett vele? Meg velem is! Nem is tudom, jogom volt-e egyáltalán elolvasni. Ugyanis

onnan a magaslatról a nagy író lepottyant közénk. Ő is utcán járkáló, pénzért futkosó, gyerekeiért aggódó, ebéd után böfögő, a reggeli ágyban fekvő Mária fenekét leső, ám farkát felállítani nem képes férfi lett.

Tanúi leszünk annak, hogy hajnalban részegen mit gépel összevissza arról, hogyan kefélte meg a kövezeten a bejárónőt. És én most itt finoman fejeztem ki magamat.

A Napló tartalmaz napi prózai eseményeket, elmélkedéseket a korról, közéleti, politikai és kulturális állapotokról, például a budapesti zsidóságról. Miért kellett nekem ezeket megtudnom?! Móricz mindezt szigorúan saját maga számára írta le, mondhatni titkok, ezért az őszinteségéhez semmi kétség nem fér.

Olyan, mintha az agyában lévő kandi-kamerán át kukkoltam volna a projektált gondolatait, amik a legszentebb tiszta szépségen és jóságon át a legmocskosabb fantáziáig terjedtek, ugyanakkor vitriolba mártott tollal magát is cikizi.

Nagyon felkavart a könyv. E pillanatban nem tudom, hogy hozzátett-e, vagy elvett Móricz nagyságából. Nem az írói nagyságából, azt hiszem, az megmarad számomra. De mégis: miért kellett nekem ezeket megtudnom?”