Nesbø Amerikába viszi a skandináv krimit, és a szabad fegyvertartás ellentmondásait boncolgatja

Volt kiváló focista, szerződéses katona, hazájában jól ismert rockzenész, sikeres pénzügyi elemző, tehetséges gyerekkönyvíró (felejthetetlen sorozata az abszurd humorú Doktor Proktor pukipora), mégis, krimiszerzőként vált világhírűvé. Jo Nesbø már a kilencvenes évek végétől írja sötét hangulatú regényeit, melyekben a thriller, a noir és a lélektani drámák elemei keverednek, és legtöbbször morális, valamint társadalmi problémák is szövődnek az egyébként letehetetlenül izgalmas, váratlan fordulatokkal teli történetekbe.

A norvég író Harry Hole-sorozatában (ennek legutóbbi része a 2023-ban megjelent Vérhold) feledhetetlen nyomozókaraktert alkotott, olyan figurát, aki a megszállottság, az empátia, a zsenialitás és valamiféle törékeny esendőség különös elegye, aki a (sorozat)gyilkosok mellett saját traumáival és alkoholfüggőségével is harcol. Nesbø azonban nem kényelmesedett bele a sikerbe, és a hatvanon túl is igyekszik új vizekre evezni, félretenni (legalábbis részben) a bevált sikerreceptet, és bátran kísérletezni. Ezt bizonyítja többek között kétrészes sorozata (A birodalom, Vérségi kötelék), mely egy isten háta mögött játszódó Káin és Ábel-parafrázis, és jóval inkább lélektani thriller, mint klasszikus krimi. Vagy a 2023-ban megjelent Éjszakai ház, melyben a horror irányába tapogatózik, egyébként nem túl meggyőzően. De a Sulyok Viktória fordításában ősszel megjelent Minnesota lapjain is kilép írói komfortzónájából, elsősorban azzal, hogy a skandináv krimit Amerikába viszi.

Miért éppen Minnesota?

A történet persze az eseményeknek mindvégig helyet adó Minneapolisban is skandináv marad, hiszen az író abba az államba kalauzol, ahol ma is a legtöbben élnek a norvég bevándorlók leszármazottai közül, és szereplői egy részét is közülük válogatja. Norvég felmenőkkel rendelkezik például a regény egyik főhőse, Bob Oz nyomozó, aki némileg hasonlít a már említett Harry Hole-hoz, hiszen súlyos traumával küzd, ráadásul egy szakításból lábadozik, és egyáltalán nincs könnyű természete. Rengeteget iszik, falja a nőket, dühkezelési problémákkal küzd, és nem igazán látja értelmét semminek:

„Annyira szart mindenre. Szart Alice-re, aki miatt feladta a kellemes, csajozós életét. Szart erre a félresikerült gyilkossági kísérletre, pedig az egész szakmai pályafutását a gyilkosságok elleni küzdelemnek szentelte. Mert az ember mindenre szarik, ha egyszer már megvolt mindene, és aztán elveszítette. Neki már csak egy sírkő maradt, amelyen két alig különböző évszám szerepelt. Szóval tényleg úgy érezte, hogy neki már semmi sem számít.”

A saját démonok és a gyilkosság felderítése

Bob Oz a regényben egy sorozatgyilkos nyomába ered, és miközben felgöngyölíti az ügyet, lassan az ő történetét, legféltettebb titkát is megismerjük. Mintha egy Nesbø-regényben nem is lehetne nyomozó az, aki a bűnözők mellett nem áll harcban saját, sötét démonaival is. A nyomozás története és a nyomozó múltja egymással párhuzamosan bomlik ki, és ezt a két réteget az író tovább építi még egy szinttel, méghozzá úgy, hogy a 2016-os nyomozást rögzítő írót is színre lépteti néhány fejezet erejéig.

Nemcsak a gyilkosság és a gyilkos utáni hajsza történetét látjuk így, hanem párhuzamosan a krimi megírásának történetét is.

A norvég származású író, Holger Rudi 2022-ben érkezik a városba, hogy készülő regényéhez anyagot gyűjtsön, hogy bejárja a gyilkosságok helyszíneit, és belehelyezkedhessen a történet megírásába. Ezekben a fejezetekben Nesbø egyfajta ars poeticát is megfogalmaz, egyrészt bemutatja egy krimiíró lehetséges módszereit, másrészt többször visszatér ahhoz a metaforához, melyben az írót egy preparátorral azonosítja.

A szabad fegyvertartás dilemmái

A nyomozás maga fordulatos, izgalmas, és félrevezető nyomokat is bőven tartalmaz, de a Minnesota története igazán az utolsó harmadban kapcsol teljes fordulatszámra, és ugyanekkor hökkent meg egy óriási csavarral is. Ez a váratlan fordulat akkor is meglepő, ha már ismerjük (vagy legalábbis azt hisszük, hogy ismerjük) Nesbø gondolatmenetét, eljárásait, trükkjeit. Az izgalmon kívül azonban mást is nyújt a regény, hiszen nem kevés társadalomkritikát is megfogalmaz.

Hogy egyfajta Amerika-kritikát olvasunk majd a lapokon, azt már a Rammstein egyik dalszövegéből vett mottó („We’re all living in Amerika. Amerika ist wunderbar.”) is előre jelzi.

A csodás amerikai élet, az amerikai álom kérdőjeleződik meg, miközben a regény a feketékkel és a latinókkal való bánásmódra is reflektál, és egy valós eseményt is felidéz. A 2020-ban meggyilkolt George Floyd halálát említi, akit egy fehér rendőr ölt meg úgy, hogy több mint kilenc percig térdelt a nyakán. Az Egyesült Államokban az eset óriási tiltakozást váltott ki, ami idővel Black Lives Matter mozgalomként híresült el, és láthatóvá tette a rasszizmus, a rendőri erőszak és a társadalmi egyenlőtlenségek problémáját is.

A sokféle (egymással gyakran összefonódó) probléma közül Nesbø a szabad fegyvertartás kérdését helyezi a fókuszba, és bár igyekszik a kérdést több szempontból körüljárni (például bemutat egy olyan fekete rendőrnőt, aki apa nélkül nőtt fel Chicagóban, és akinek a fegyver biztonságérzete adott, a túlélés zálogát jelentette), azért sok helyen elég didaktikus marad. A regénybeli gyilkos valójában igazságot oszt, csupa olyan embert öl meg, akik a szabad fegyverhasználat szószólói vagy haszonélvezői, ezért az összes szereplő elgondolkodik a fegyverek és a fegyvertartás problémáján, mint ahogy a regénybeli gyilkos is:

„Mi valójában a szabadság? Hogy az ember tarthat gyilkolásra kifejlesztett lőfegyvert, mert talán másnak is van? Vagy az, hogy nincs szüksége lőfegyverre, mert viszonylag biztos lehet abban, hogy másnak sincs?”

Lélektani dimenzió: gyász, düh és magány

A fontos társadalmi kérdések mellett a regény olyan lélektani, érzelmi kérdéseket is boncolgat, mint például hogy fel lehet-e dolgozni egy gyermek halálát, vagy azt, hogyan jelenik meg a pusztító düh a gyászfolyamat részeként. A magány problémáját is többször érinti, hősei (álljanak a törvény bármelyik oldalán) általában szélsőségesen magányos, társtalan emberek. De ahogy a regénybeli író is megfogalmazza, valójában az a legfontosabb témája, hogy megmutassa, miként válik egy alapvetően jó ember szörnyeteggé. Bár messze nem ez Nesbø legjobb regénye – talán mert érződik rajta egyfajta rossz értelemben vett profizmus –, azért mindenképpen figyelemre érdemes olvasmány, melyben a hátborzongató vagy éppen banális gyilkosságok mellett taxidermiáról (állatpreparálás), a külvárosi telepek reménytelenségéről vagy az apák feldolgozhatatlan veszteségeiről is olvashatunk, ráadásul képesek leszünk megérteni egy fiktív sorozatgyilkost, és együtt is érezni vele, ami igazán különleges tapasztalat.

Jo Nesbø: Minnesota
Fordította: Sulyok Viktória
Animus, 2025, 5990 Ft