Melyik erdélyi magyar írókat figyelte meg a Securitate?

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Egy történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság kezdte meg az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatát – írta a Transtelex. A 2026 januárjában indult kutatás különös hangsúlyt helyez a bukaresti CNSAS szaklevéltárában őrzött iratok feldolgozására.
A program a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési eredményeként indult el – olvasható a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A hattagú szakmai bizottság koordinátori és irányítási feladatait az ÁBTL munkatársa, Bandi István történész, tudományos kutató látja el. „Magyarországon az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága az ÁBTL-lel együttműködésben közel két évtizedes, sokrétű kutatómunkával tárta fel és hozta nyilvánosságra decemberben az egyház és a kommunista állambiztonság kapcsolatának történetét. Ez a példa azt mutatja, hogy az ilyen horderejű feltárások nem gyors válaszokkal, hanem hosszú időn át végzett, felelősségteljes és több szempontot integráló munkával valósíthatók meg. Mi ugyanezt a szakmai alázatot és alaposságot kívánjuk érvényesíteni az erdélyi magyar irodalmi és kulturális élet állambiztonsági múltjának vizsgálatában is” – idézték Bandi Istvánt a közleményben.
Nagy Elek, az alapítvány alapítója hangsúlyozta, hogy „egy ilyen kutatás eleve hosszú időtávra tervezett folyamat: a források feltárása, értelmezése és történeti összefüggéseik megértése láthatóan sok időt igényel. Éppen ezért
a cél nem az, hogy szenzációhajhász részletek vagy félkész információk kerüljenek nyilvánosságra, hanem az, hogy a kutatás lezárását követően, kontextusba helyezett, megalapozott eredmények legyenek bemutathatók – mert csak így válhat a múlt feldolgozása a jövőt építő párbeszéd alapjává.”
Az alapítvány megfelelő időközönként tájékoztatást fog adni a kutatás menetéről, valamint annak lezárultát követően átfogó, hiteles és tudományosan megalapozott eredményeket fog nyilvánosságra hozni – áll a közleményben.