Amikor a Zöld Pardonban dobtad fel magad, mert a pasid nem írt vissza az iWiW-en

Van egy jelenet a Semmi szédítő magasságban, amikor a főhős, Matilda elszomorodik, mert a gólyatáborban megismert helyes fiú nem ír vissza neki az iWiW-en, ezért a barátnői elviszik bulizni, hogy feldobják őt. A vadiúj Combino villamoson elsuhannak a Rióba, de azt túl puccosnak találják, így átmennek a Zöld Pardonba, ami sokkal jobban tetszik nekik. Nem éppen katartikus jelenet, mégis ezek adják ennek a képregénynek az erejét – különösen akkor, ha az olvasóban megmozgatnak valamit a felsorolt tulajdonnevek, és fel tudja idézni, hogy jé, tényleg, egy időben százforintosokat kérő beléptető kapukon lehetett bejutni a ZP-be.

Azt, hogy a képregény nagyon régóta nem csak a szuperhősrajongó gyerekek médiuma, már a magyar olvasók is megtanulhatták. Mint ahogy azt is, hogy van különbség egy hős újabb és újabb kalandjait a végtelenségig mesélő képregény és az egyetlen komplexebb, átgondolt és lezárt sztorit bemutató graphic novel között (ez utóbbira még nincs igazán jó magyar szó). Magyarul is élvezhettük már például Alan Moore olvasót próbáló, de zseniális művét Hasfelmetsző Jackről (From Hell – A Pokolból), Paul Auster New York-trilógiájának egyik része Tükörváros címen képregényesedett, Art Spiegelman graphic novelje, a Maus központi témája pedig a holokauszt volt. Nem éppen gyereknek való könyvek. Mint ahogy kell némi érettség Marjane Satrapi Persepolisához is, ami nyugati olvasóknak mesél Iránról és arról, hogy milyen volt ott gyereknek lenni, majd felnőttként visszatérni.

Ez utóbbi saját bevallása szerint a Semmi szédítő magasság alkotójára, Kuizs Lillára is nagy hatással volt. Első graphic noveljében Kuizs is felnövéstörténetet mesél el, de ő szinte csak a főiskolás évekre koncentrál, illetve arra, hogyan élte meg, amikor fiatalon Budapestre költözött. És nagyjából itt meg is áll, pedig egy ilyen sztori kombinálható lenne mással is. A Persepolis például betekintést engedett az iráni belpolitikai eseményekbe és az iraki–iráni konfliktusba is. Emil Ferristől a My Favorite Thing is Monsters egyszerre tudott coming-of-age történet, krimi és nagyszabású művészeti projekt lenni. Vagy ott van Daniel Clowes Ghost Worldje, ami a felnőtté válás traumáját néha egészen sötét vagy abszurd fordulatokkal mutatta be. Kuizs Lilla nem akart túl nagyot vállalni, csak elmesélni, hogy milyen volt útkereső fiatalnak lenni a kétezres évek Budapestjén, a romkocsmák fénykorában. De ezt a vállalást nagyon szépen teljesítette.

Ugyan a képregény nem tükrözi teljesen hűen a szerző életét, és sok a kitalált karakter, Matilda mégis Kuizs múltbéli alteregója életkorban és a választásaiban is: a MOME-n tanul, a fővárosba kerülve elszédítik a lehetőségek, és sokáig nem is tudja, merre induljon az életben. Az alkotó magabiztosan használja a képregény lehetőségeit, hogy mindezt megjelenítse: a kézzel rajzolt panelekben rajzfilmfigurákra emlékeztető szereplők mozognak egy mosottabb hátterű Budapesten. A panelek elrendezése kellemesen kiszámíthatatlan, a szokványos képregényes képkockákat folyton megbontják egy- vagy akár kétoldalas, néha szöveg nélküli rajzok, festmények vagy akár egy központi jelentőségű szöveg, ami száműzi a képeket az adott oldalról. De az „unalmasabb” oldalakon is néha átlóg ez-az egyik panelből a másikba, sőt egyes panelek keretei meg is szűnnek. Kuizs nem használja túl ezeket a trükköket, és ez a formai rakoncátlanság jól passzol Matilda útjához.

Egy ilyen, több évig tartó életérzést csak úgy lehet 240 oldalon visszaadni, hogy a szerző vakuemlékekből épít valamiféle narratívát. Bár eleinte esetlegesnek tűnik, hogy a cselekmény éppen mit mutat meg a főhős életéből, azért a végére összeáll egy laza dramaturgiai ív és lezárás, aminek jó keretet ad az is, hogy Kuizs elmeséli, hogyan adott a Covid-járvány új lendületet a képregénynek (amit tizenöt évig tervezett, finomított). Bár ebből is látszik, hogy nagyon személyes művel van dolgunk, az alkotó képes mindvégig finom öniróniával kezelni az alteregóját, amitől szerethetőbb lesz a főhős és a könyv is. Teljesen normális, ha napokkal a képregény olvasása után eszébe jut az embernek, hogy vajon mi lehet most Matildával.

Ugyanakkor a szöveggel voltak kisebb gondjaim. Nagyon jó, hogy Kuizs nem esik a modoroskodás csapdájába, hanem a szereplői úgy beszélnek, ahogy a mindennapi emberek, de ennek néhány suta mondat lett az ára, amit utólag azért át lehetett volna írni valami drámaibbra vagy líraibbra (például hogy „ez valami csodásan felszabadító érzés volt”). A szöveg fésületlenségére utal az is, hogy itt-ott zavaró elütések maradtak benne, néhol egészen kiemelt helyen.

Ezzel együtt a Semmi szédítő magasság szövegben is jól megidézi az ezredforduló utáni éveket, és nem csak azzal, hogy felsorol olyan toposzokat, mint a Szimpla, a Kultiplex meg a Hiperkarma-koncert vagy éppen a 30Y, aminek egyik dalcímét adta Kuizs a képregény címének. Mert a könyv Budapest mellett legalább annyira szól arról a sokkról, amit a kamaszból fiatal felnőtté válás okoz, egy kicsit pedig az is benne van, hogy nem magától értetődő vidékiként a fővárosban élni.

Ilyen értelemben tehát a graphic novel mindenkinek tud adni valamit, de teljes élményt persze az kap, aki valamennyire látta, ismerte azt a Budapestet, ahol játszódik. De ez nem csupán az alkotó generációját jelenti: a fülszövegből következtetve én például tizenhárom évvel vagyok idősebb Kuizsnál, és nem Vad Fruttikra tomboltam a Corvintetőn, hanem Quimbyre az Almássy téren, de azért az ember a főiskolás évei után is eljár szórakozni. Minden helyszín és zenekar ismerős volt, amit a képregény mutatott (a második feleségemmel pedig a Szódában jöttem össze, hogy mást ne mondjak).

Ami pedig ezt a képregényt még értékesebbé teszi, az sajátos helyzete a magyar képregénypiacon: természetfeletti témát teljesen nélkülöz, graphic novel, női alkotótól, ráadásul minden panelje kézzel készült (2025-ben már ezt is ki kell hangsúlyozni). Nem akad még hasonló sem itthon, de szerencsére nemcsak emiatt ajánlható, hanem a színvonala miatt is. Szédítő magasságokba nem visz, de egyedi és hiteles módon rögzít egy nemzedéki élményt.

Kuizs Lilla: Semmi szédítő magasság
Gingko, 2025, 6490 Ft