Ötszáz év képzőművészete egy kislány szemével, aki bármikor megvakulhat

A Mona szeme izgalmas művészettörténeti kalandozás egy nagyapával és unokájával, aki felett ott lebeg a vakság fenyegető réme. A regénybe csomagolt képzőművészeti kalauz íróját, a művészettörténész végzettségű Thomas Schlessert Franciaországban a 2025-ös év szerzőjének választották, könyve bestseller lett, negyven nyelvre fordították le, most pedig már magyarul is olvasható Lukács Laura tolmácsolásában.

Irodalom és képzőművészet fúziója

A Park Kiadó gondozásában megjelent kötet szemet gyönyörködtető könyvtárgy, a kemény fedelek belsejére ragasztott, kihajtható lapokon látható színes reprodukciók egyértelművé teszik, hogy az irodalom és a képzőművészet különös „szerelemgyerekével” akad dolga annak az olvasónak, aki kézbe veszi a terjedelmében is impozáns könyvet.

Az író egy tízéves kislány történetére építi fel ezt a különleges művészettörténeti barangolást, melyben a reneszánsztól egészen a kétezres évekig jutunk el, szigorúan időrendben. A művészeti ismeretterjesztést remek színvonalon és érdekfeszítően megvalósító kötetben egy év alatt összesen 52 alkotással ismerkedik meg a nagyon szerethető kis páros, Papusz és Mona, akik minden egyes héten szemügyre vesznek egy alkotást. Botticelli Vénusz és a három grácia ajándékot nyújt át egy fiatal lánynak című festményével kezdik, és eljutnak egészen a fekete színért rajongó Pierre Soulages 2002-ben keletkezett Festmény 200x220 című művéig. Ötszáz év jelentős művészeinek munkái sorakoznak egymás után, többek között Leonardo da Vinci, Raffaello, Rembrandt, Goya, Degas, Duchamp, Kandinszkij, Frida Kahlo és a ma is élő Marina Abramović is helyet kapnak egy-egy alkotással.

Minden fejezetben egy műalkotás kap szerepet, mindegyikhez tartozik egy dőlt betűvel szedett, hosszabb képleírás, majd ezt követi az idős férfi és a kislány beszélgetése, melyben művészéletrajzok, kultúrtörténeti adalékok, festészeti fogalmak, technikák sorjáznak, és mindezekből összeáll valamiféle átfogó értelmezési kísérlet a kor kontextusában és napjaink felől nézve is. A Párizsban élő nagyapa és unokája három múzeumot jár be, és a Louvre, az Orsay, valamint a Pompidou Központ termeiben, a képeket hosszan tanulmányozva egymáshoz is közelebb kerülnek, és persze közben élik a mindennapjaikat, azt az időszakot, melyben a kislány lassan elhagyja a gyermekkor gondtalan vidékeit, a nagyapa pedig szembenéz élete legnagyobb veszteségeivel és félelmeivel.

Túlterhelt narratíva

Az egyes alkotások értelmezése, leírása egy összekötő narratívába van ágyazva, és ez a könyv kevésbé sikerült része. A történet egy őszi napon indul, amikor az ötödikes kislány váratlanul elveszít a látását, és „vakságrohama” egészen 63 percen át tart:

„…hirtelen sűrű árnyék szállt a szemére – mintha azért büntetnék, mert olyan tiszta tekintetű, nagy és kék szeme van. Az árnyék nem kívülről jött, mint rendesen, például, ha beesteledik, vagy a színházban elhalványulnak a fények, hanem belülről, tulajdon teste felől vette birtokba a látását. Áthatolhatatlan függöny ereszkedett közé és a világ közé…”

Az orvosok nem találják az okot, így a kimenetelt sem tudják megjósolni, nem tudják, megvakul-e a kislány, és ha igen, mikor. A fenyegető lehetőség természetesen traumatizálja a békés kis családot, a gyereket pszichiáterhez akarják vinni, de a nagyapa – titokban – inkább Párizs kiállítótereiben keresi a gyógyulás lehetőségét. A képzőművészeti alkotásoktól egyfajta terápiás hatást remél, másrészt az is a szándéka, hogy egyetlen unokája minél több látványt raktározzon el a világból, mielőtt esetleg végleg megvakul. Az alkotások ezenkívül kiváló lehetőséget adnak arra is, hogy az élet nagy kérdéseit és összefüggéseit is boncolgassák, és beszélgessenek szerelemről, lázadásról, öregedésről, az élet értelméről, méltóságról vagy akár a halálról is.

De nemcsak a képek kapcsán kerülnek elő a legkülönbözőbb kérdések, hanem a kerettörténet is lehetőséget ad erre: az első szerelem, a barátság, az iskolai hétköznapok könnyedebb témái mellett a pénztelenség, az iskolai erőszak vagy akár olyan keményebb témák is, mint az alkoholizmus vagy az eutanázia. Ez a viszonylag egyszerű narratív szál azonban nem bír el ennyi fontos kérdést, ezért ezek túlságosan leegyszerűsítettek és elnagyoltak lesznek, és ettől az összekötő részek egy gyengébb, didaktikusabb ifjúsági regényt idéznek. Ez azért sajnálatos, mert a művészettörténettel foglalkozó blokkok (melyek egyébként a könyv legnagyobb részét teszik ki) viszont rendkívül átfogóak és tartalmasak.

Gyerekperspektíva

Az író ötlete, hogy egy gyerek nézőpontját (és emellett a vakság ősrégi toposzát) építse a műbe, alapvetően remek. Az ártatlan, gyermeki perspektíva ütköztetése a nagyapa, bölcs, tudástól roskadozó nézőpontjával nagyon jótékony feszültséget vihetne a műalkotásokról szóló beszélgetésekbe, de nem ez történik. Sokkal inkább az, hogy a gyerekperspektíva „hozzáöregszik” a nagyapáéhoz, sem a látásmód, sem a hang nem hasonlít ugyanis egy tízéves gyerekére. Ezért szinte bármelyik fejezetben találunk olyan bekezdést, ami még egy nagyon okos ötödikestől is idegen:

„Emlékszel, Papusz, mi volt a Mona Lisa leckéje? Az, hogy mosolyogj az életre. (…) De ehhez az kell, hogy a táj tele legyen energiákkal, és Leonardo meg is mutatja… úgy festette meg Giocondát, hogy a környezetéből… – Mona habozott – … a környezetéből sugárzik valami jótékony rezgés, igaz?”

A regény a fenti problémák ellenére is érdekfeszítő olvasmány, melyből rengeteg információt nyerhetünk, megismerhetjük a kiemelkedő művészek élettörténetét, alkotói módszereit, sőt a kort is, melyben éltek. Irodalmi, történelmi, filozófiai, kultúrtörténeti kontextust kapunk az egyes műalkotások köré, miközben az alkotók művészetről alkotott elképzeléseit, jellemző technikáit is megismerjük. És miközben sorra vesszük a képzőművészet emblematikus alkotásait, arra is rácsodálkozhatunk, hogy a művészet nem csupán gyönyörködtet, tanít, szórakoztat, hanem mindezeken túl számtalan módon formál bennünket, olyan ajtókat nyitva meg, melyek a hétköznapok sodrában talán zárva maradnának bennünk.

Thomas Schlesser: Mona szeme
Fordította: Lukács Laura
Park, 2025, 7999 Ft