Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Visky András Kitelepítés című debütregényének német kiadása áll az osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató, az ORF decemberi bestsellerlistájának élén – posztolta a Jelenkor a Facebookon. A magyarul 2022-ben megjelent regényt Die Aussiedlung címmel, Tankó Tímea fordításában a Suhrkamp Verlag adta ki októberben, a bemutatóját november 18-án tartották a berlini CHB – Collegium Hungaricum Berlin épületében. A Nobel-díjas Herta Müller így méltatta a könyvet: „Még soha ehhez hasonló könyvet nem olvastam. Ez egy szenzáció.”
„A Kitelepítés egy olyan világot mutatott be, amelyet a hazai olvasóközönség aligha ismerhetett: a romániai lágerek poklát, amelyet sok magyar családnak is el kellett szenvednie. A történet alapja a szerző saját gyermekkora, hiszen édesapját, egy református lelkészt 1958-ban huszonkét év börtönre ítélték, feleségét és hét gyermeküket – köztük a kétéves Andrást – pedig politikai okokból kitelepítették előbb a răchitoasai, majd a lățești-i lágerbe. A regény visszaemlékezés erre a traumatikus gyerekkorra, ahol a túlélés és a hit lett az élet természetes nyelve” – írta kritikusunk a regényről, amellyel Visky 2023-ban elnyerte a legjobb hazai első prózakötetesnek járó Margó-díjat.
Szintén októberben jelent meg a Kitelepítés kvázi folytatása. „Az Illegalisták nem hibátlan, de jelentős mű – kísérlet arra, hogy Visky András elbeszélje a kimondhatatlant, a történelem és a hit határán lebegő tapasztalatot” – olvasható a regényről megjelent kritikánkban.