2025-ben Donald Trump visszatér az ovális irodába. Vajon feje tetejére állíthatja a dolgokat? Erre a választ senki – talán még ő maga – sem tudja, azt viszont végig vesszük, hogy mely folyamatok és ügyek fogják meghatározni a következő éveket.
Ebből a cikkből megtudhatod:
- Hogyan akarja Trump naggyá tenni Amerikát,
- Mi a hasonlóság az amerikai költségvetés egy gordiuszi csomó között,
- Mit oldanának meg a vámok,
- Mi az átfedés Washington szövetségeseinek és ellenlábasainak érdekei között?
2024 novemberében Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke meglátogatta Mar-a-Lagoban az Egyesült Államok 47. megválasztott elnökét, Donald Trumpot. A látogatás előtt nem sokkal Trump 25 százalékos vám kivetésével fenyegette meg Kanadát, amely tovább rontaná Kanada amúgy sem túl fényes gazdasági helyzetét. Állítólag Trump felvetette, hogy Kanada csatlakozhatna az USA-hoz, mint az 51. állam, amennyiben a kivetett vámok válságba sodornák az országot.
A javaslat elsőre csak tréfának tűnt, amit a helyszínen tartózkodó kanadai közbiztonsági miniszter, LeBance is megerősített: „Az elnök csak viccelt, piszkált minket. Természetesen a megjegyzés nem volt komoly.” Ennek ellenére Trump azóta többször is „kormányzónak” nevezte Trudeaut, azon élcelődve, mintha csak egy amerikai (tag)államot vezetne.
Nem sokkal később Trump célkeresztjébe került a Panama-csatorna. Az elnök az általa alapított Truth Social nevű közösségi platformon megjegyezte, hogy a csatornát az amerikaiak építették, Jimmy Carter elnök pedig 1977-ben „felelőtlenül” mondott le róla, mostanra pedig aránytalanul magas tranzitdíjakat fizettetnek a használatáért. Ezt követően újra felvetette Grönland megvásárlásának ötletét, amellyel először 2019-ben hozakodott elő. A Rolling Stone értesülései szerint a Trump-kormányzat leendő tisztviselői már azon vitatkoznak, hogy milyen mértékben „szállják meg” Mexikót a drogkartellek elleni tervezett akció keretében.
A fentiek rávilágítanak arra, hogy Donald Trumpnál meglehetősen nehéz eldönteni, hogy mit gondol komolyan, mikor blöfföl, vagy mikor viccel. Mindenesetre nem nehéz elképzelni, hogy a második Trump-adminisztráció agresszívan törekszik majd arra, hogy javítsa az Egyesült Államok nemzetközi pozícióját, akár saját szövetségesei rovására is.
Make America Great Again
Mit is akar pontosan Trump? – Ahogy a kampányszlogenje is mondja: „Újra naggyá tenni Amerikát”. Leegyszerűsítve a republikánus program céljai a következők:
- Stimulálni a gazdasági (GDP) növekedést,
- növelni a reálbéreket,
- javítani az ország államháztartási és kereskedelmi egyenlegét.
Hogyan akarja ezt véghez vinni?
- Adócsökkentésekkel,
- deregulációval, az adminisztratív terhek és a „pazarló” kiadások visszavágásával,
- a külkereskedelem átalakításával, az amerikai export felpörgetésével és az import megadóztatásával, azaz vámemeléssel.
A trumpi gazdaságpolitikai megközelítés lényegében a Ronald Reagan-i neoliberális és a külkereskedelem terén protekcionista módszerek ötvözete. Azonban a megfogalmazott célok és eszközök között ellentmondások is felfedezhetők; például az adócsökkentések önmagukban növelhetik a költségvetési deficitet, és belföldi kapacitás hiányában a külkereskedelmi egyenleget is befolyásolhatják.
A nagy újraelosztás dilemmája
Trump szándéka a külkereskedelem kiegyensúlyozására lényegében törekvés arra, hogy profitot újra felossza a vállalatok és a munkaerő között. Az amerikai külkereskedelmi hiány, amely meghaladja az 1000 milliárd dollárt, első ránézésre azt sugallhatja, hogy a külföldi vállalatok egyszerűen leuralják az amerikai piacokat; azonban a valóság ennél jóval bonyolultabb.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának adataiból kiderül, hogy az évente 3000 milliárd dollárt meghaladó importnak nagyjából a fele úgynevezett kapcsolt vállalkozástól, tehát leányvállalatoktól származik. Valójában az amerikai vállalati szektor döntése a külföldön való termelés, feltételezhetően profitabilitási okokból. Ez azt jelenti, hogy az újraelosztás – amennyiben az érdemben megtörténne – jelentős részben az amerikai vállalati profitok és nemcsak külföld kárára mehetne végbe. Ez az esemény negatív hatással lenne az amerikai tőkepiacokra, és mivel a republikánus párt kifejezetten üzletbarát, felvetődik a kérdés, hogy valóban mennyire elkötelezettek az onshoring iránt.
A törékeny makrogazdasági egyensúly
Donald Trump első (2017-2021-es) elnöki ciklusa meglehetősen kényelmesen indult, legalábbis a makrogazdasági mutatók szempontjából. Az Obama-adminisztráció egy konjunktúrában lévő gazdaságot hagyott maga után, amelyhez GDP-arányosan 3,4 százalékos költségvetési és 1,9 százalékos külkereskedelmi hiány társult. Ilyen számok mellett bőven belefért az adócsökkentés, amit Trump az akkori republikánus képviselőház és szenátus támogatásával végre is hajtott.
Azonban másodjára ez a luxus nem adatik meg. A Biden-kormányzat GDP-arányosan egy közel 7 százalékos költségvetési és 3,4 százalékos külkereskedelmi hiányt hagy maga után. Ráadásul a gazdaság is meglehetősen túlfűtött, így valamennyire az előbbi (államháztartási hiány) az utóbbi (külkereskedelmi hiány) okozója.
Mindeközben az inflációval együtt megugrott az Egyesült Államok adósságszolgálata is; a szövetségi állam GDP-arányosan közel kétszer annyit költ kamatfizetésekre, mint nyolc évvel ezelőtt. Ez tovább erősíti az ikerdeficit „ördögi” körét, mivel a magas költségvetési és kereskedelmi hiányhoz magas növekedés és – a jegybanki célnál – magasabb infláció társul, amely megemeli a kamatszintet, így tovább drágítja az államadósság finanszírozását. Jelentősen nagyobbak a makrogazdasági egyensúlytalanságok, mint nyolc évvel ezelőtt. Márpedig Trump erre a gazdaságra akar rástimulálni, hiszen megígérte.
A megígért adócsökkentések (társasági adó csökkentése, túlóra és társadalombiztosítási juttatások adómentessé tétele stb.) valahol 4-600 milliárd dollárba kerülnének. Eközben a központi költségvetési hiány 2000 milliárd dollár, amely nem fenntartható. A legrosszabb, ami történhet, ha egy kormányzat lassuló gazdaság mellett kényszerül költségvetési kiigazításra. Bevételi oldalról az adóemelést lényegében kizárták Trumpék, így a kiadási oldalon kell próbálkozni.
A kongresszus gordiuszi csomója
A lenti ábra mutatja az amerikai szövetségi költségvetés legnagyobb tételeit. A kiadási oldalon a legnagyobb tételek a kötelező (mandatory) kategóriába tartoznak, mint az egészségügyi és társadalombiztosítási kiadások, az állami alkalmazottak nyugdíjai, valamint a veteránok juttatásai. E tételek nagyjából 4600 milliárd dollárt tesznek ki. Ezekhez hozzányúlni politikailag kockázatos (különösen a csökkentésük), gyakorlatilag pedig rendkívül nehéz, mivel a szenátusban gyakran 60 szavazat szükséges hozzá a 100-ból, ami egyik pártnak sem áll rendelkezésre, továbbá más jogalkotási akadályok is felmerülhetnek. További nagy tétel, közel 1000 milliárd dollár a kamatkiadás, amely nem törvényhozói hatáskör, mivel azt a piaci folyamatok és a központi bank határozzák meg.
A harmadik kategória, az úgynevezett diszkrecionális kiadások, amely a védelmi és egyéb kiadásokat foglalja össze. A közel 1000 milliárdos védelmi költségvetésben nagy tételt képeznek a katonák bérei, valamint az amerikai hadsereg fenntartása, ellátása és fejlesztése. A republikánusok, általában nem csökkenteni, hanem növelni szeretik ezt a tételt. Így tett Trump is az előző ciklusában, sőt még új haderőnemet is létrehozott Space Force (Űrhaderő) néven (amely azóta is több milliárd dollárba kerül minden évben az amerikai adófizetőknek, pedig a Star Wars-ban látható csillagrombolók még sehol nincsenek…)
Végezetül, az „egyéb” 500 milliárd dolláros kategóriában olyan programok szerepelnek, mint a K+F, az oktatási támogatások, a közlekedési beruházások, a környezetvédelmi kiadások és a mezőgazdasági támogatások. Az amerikai költségvetés jelentős csökkentése a gordiuszi csomó modern eset: mihez lehet úgy hozzányúlni, hogy a gazdasági és politikai károkat minimálisak legyenek? Ha olyan nyilvánvaló, illetve egyszerű lenne, akkor már nem haboztak volna korábban megtenni.
DOGE és a kormányzati hatékonyság
A DOGE, a Department of Government Efficiency, magyarul a Kormányzati Hatékonysági Hivatal rövidítése. Az elnevezés a megválasztott elnök egy fontos támogatójára, Elon Muskra vezethető vissza. Musk még 2021-ben egy kutyafajta, a Shiba Inu képét logókánt használó, DOGE nevű kriptovalutával szórakozott, nagy hullámokat verve a kriptopiacon. A milliárdos látszólag szereti a szimbolikus dolgokat és rajong a mémekért, így kapta az új hivatal a DOGE nevet.
Elon Musk mellett várhatóan Vivek Ramaswamy (szintén techmogul és korábbi elnökjelölt) is részt vesz az új hivatal vezetésében. Mivel mindkettőjüknél egyértelmű az üzleti érdekeikkel való összeférhetetlenség, így a DOGE afféle think thank, azaz agytröszt lesz, amely a kormányzatnak tanácsadással és ajánlásokkal fog segíteni. A hatékonyságra jó példa Elon Musk Twitter-akvizíciója, ami után – a vállalat különösebb probléma nélküli működtetése mellett – 80 százalékkal csökkentette a munkavállalók létszámát.
Bár a DOGE elnevezés is viccnek indult, mégis a hivatal lehet a második Trump-adminisztráció jolly jokere a bürokrácia és a túlzott kormányzati költekezés visszafogására. Vagy nem.
Ha az állami szektor „felduzzadtságát” nézzük, a szövetségi kormány alkalmazottainak száma 60 éve hárommillió fő körül stagnál. Ami tényleg megnőtt, az a tagállamok és az önkormányzatok alkalmazottainak száma (többségében rendőrök, tanárok, tűzoltók stb), az ő foglalkoztatásuk viszont nem szövetségi állami hatáskor. Így a feladat a központi költségvetésben – főleg a diszkrecionális tételek terén, mint a környezetvédelem, az oktatás és a K+F támogatások – több száz, Elon Musk szerint akár több ezer milliárd dolláros megtakarítások elérése.
A vám-tézis
Amennyiben a DOGE-nak mégsem sikerül érdemi, több száz milliárd dollár értékű állami pazarlást felfedezni, akkor a költségvetésnek új források után kell néznie. Enélkül az államháztartási hiány a GDP akár a 8-9 százalékára is duzzadhatna, amelyre eddig még csak súlyos válságok esetén volt példa.
Az Egyesült Államok évente több mint 3000 milliárd dollár értékben importál árukat, amelyeken az effektív vám nagyjából 2,5 százalék. A kereskedelmi egyenleg hiánya 1000 milliárd dollárra rúg, ami az ország bruttó hazai termékét közvetlenül csökkenti, mivel a jövedelem külföldre megy, ahelyett, hogy azt amerikaiak keresnék meg. Legalábbis Trump és csapata így vélekedik a külkereskedelemről.
A legnagyobb (közvetlen) kereskedelmi többlete Kínának és az Európai Uniónak van. A helyzetet árnyalja, hogy az amerikaiaknak a szolgáltatások terén jelentős többletük van a szövetségeseikkel (EU, Japán, Kanada, ázsiai kistigrisek) szemben, ráadásul a kereskedelem jelentős részét a kapcsolt vállalkozások bonyolítják. Kína esetén viszont a helyzet súlyosabb, mint amilyennek látszik: a közvetlen, 300 milliárdos többlet mellett jelentős mennyiségű kínai áru áramlik az Egyesült Államokba harmadik országokon keresztül. Ezt onnan tudjuk, hogy a világkereskedelemben egy ország többlete egy másik ország hiánya; egy feltűnően nagy többlettel rendelkező ország van az egyik oldalon: Kína, és egy feltűnően nagy hiánnyal működő: az Egyesült Államok.
Trump a kampány során 10-20 százalék körüli univerzális alapvámot, Kínára pedig egyenesen 60 százalékos vámot javasolt. Ehhez képest a 2018-19-es vámháború eltörpül, pedig azt is bőven megérezték a piacok. Az ilyen nagyságrendű vámok jelentősen javítanának az amerikai költségvetés helyzetén, azonban a kereskedelmi forgalom jó eséllyel visszaesne és szinte biztosan ellenintézkedésekkel sújtanák az amerikai exportőröket.
Így nem biztos, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi egyenlege javulna, ami ugyanakkor lehet, hogy soha nem is volt valódi cél. Amennyiben a dollár kellően sokat erősödik, akkor az amerikai fogyasztó nem fogja érezni a vámok hatására történő áremeléseket – ellentétben az amerikai exportőrrel. A dollár felértékelődése viszont eladási hullámot indíthat el a fejlődőpiaci devizákban, amelyet 2024 második felében már részben végbement.
Washington, Moszkva, Brüsszel és Peking
2025 nagy kérdései között szerepel, hogy hogyan kívánja Trump kezelni az ukrajnai konfliktust, valamint a Kínával és az unióval történő kereskedelmet. Az előzetes nyilatkozatok szerint lehetséges, hogy Trump elégedett lesz, amennyiben Európa növeli az Egyesült Államoktól vásárolt olaj- és cseppfolyósított gáz mennyiségét. Azonban ez szükségszerűen azzal járna, hogy az orosz energia nem térhet vissza jelentős mennyiségben az európai piacokra. Amennyiben ez így lesz, akkor jó eséllyel megmarad a magas árakból adódó versenyképességi probléma. Ha pedig Trump mégis megvámolná az Európai Uniót, annak további negatív hatásai lennének az egyébként sem remeklő európai gazdaságokra nézve.
A másik oldalról Peking szerepe is kiemelten fontos, mivel Washingtonnak első sorban a kínaiakkal van problémája. Egyfelől, ha Kína az exportpiacának jelentős részét elveszítené az Egyesült Államokban, akkor jó eséllyel Európa felé fordulna. Márpedig egy kínai árudömping az utolsó dolog, amelyre az európai iparnak szüksége van a jelenlegi kihívások mellett. Egy további kockázat a jüan leértékelése, amely szintén negatívan érintené az európai gazdaságokat, mivel az európai cégek – az amerikaiakkal ellentétben – szinte alig diverzifikálták a kínai kitettségüket.
2025-ben az Egyesült Államok minden ügyben – legyen az kereskedelem vagy fegyveres konfliktus – kedvező alkupozícióval kezd. A második Trump-adminisztráció sikerét vagy kudarcát számos tényező fogja meghatározni, kezdve a DOGE-től, az adócsökkentéseken és vámokon át a külpolitikai manőverezésig. A bizonytalanság nagy, a lehetséges kimenetek mind az Egyesült Államok, mind partnerei számára széles spektrumot ölelnek fel.
A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.
