Nagy pénz, nagy infláció

2023. január 16. – 04:57

Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Milton Friedman elégedetten mosolyog sírjában. Ahol fölösleges pénz teremtődik, ott infláció is van – mondta. És tényleg… 2010 óta figyeljük, ahogy a jegybankok nyomtatják a pénzt. Igaz, nem a nagyközönségnek, hanem csak a befektetési eszközök piacára. Nézzük a befektetési eszközök inflációját 2010 óta – értékalapú (value típusú) befektetőként, egyre kétségbeesettebben. Kötvény, részvény, bitcoin, hegedű és ingatlan… drágult mind, Friedman kottája szerint.

Ami ezekben a boldog békeidőkben nem drágult, az a tojás, a kenyér, a cukor… Egészen addig, amíg 2020-ban meg nem érkezett ide is a pénznyomtatás, költségvetési stimulus formájában. A lakosságnál felgyülemlő pénz (egyesülve a 2020–21-es évek logisztikai és karanténnehézségeivel, majd az energiaár-robbanással) elszabadította a tojás, a cukor és még sorolhatnánk mi minden drágulását, azaz az inflációt is. Erről szólt 2022.

Ezt látva furcsa módon nem a költségvetések, hanem a jegybankok szigorodtak (hiszen száz éve „ez a szokás”!). Meg is lett ennek az eredménye ott, ahonnan kiszívták a pénzt: összezuhanó részvény-, kötvény-, bitcoin-, hegedű- és ingatlanárakkal (hamarosan!). Mondhatni, 2022-ben részvénypiaci recesszió volt – mosolyog elégedetten a value befektető… és Milton Friedman.

Na de mi lesz a reálgazdasági inflációval? A kenyérrel? Meg a tojással? Mit segített ezeken a kamatot emelő Fed? – kérdezhetnénk. Egyrészt, nem meglepő módon, semmit. Másrészt a világ boldogabb tájain már enyhül a drágulás – a karanténévek és a logisztikai problémák távolodnak, az energiaárak esnek.

És hogy mitől tűnik majd el teljesen (vagy legalább nagyrészt) a reálgazdasági infláció? Friedman megmondja, ha onnan is eltűnik az extra pénz: az államok nem adakoznak, a bérek nem emelkednek. De ez még a jövő zenéje.

Meg őszintén szólva minket a befektetési eszközök árai érdekelnek jobban. Úgyhogy azokról beszélgettünk sokat Móricz Dániellel, a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatójával. De azért megemlékeztünk Elvis Presley születésnapjáról is.

Jó szórakozást!

Az előző adásainkat itt találják.

A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud csatornáinkon, és felvehetők RSS-Feeden keresztül a műsortárába is.

A szerző további cikkeit itt olvashatja.

HOLDBLOG

HOLD Lexikon

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!