Egy tőzsde, amivel érdemes újra megismerkedni

2021. december 21. – 08:54

Móricz Dániel
befektetési igazgató, partner, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a görög tőzsdeindex az elmúlt három évben közel 40 százalékot emelkedett, a hellén részvények továbbra sem drágák. Görögország gazdasági kilátásai pedig annak ellenére biztatóak, hogy a pandémia miatt az egyik legfontosabb szektor, a turizmus még az idén is rendkívül gyenge teljesítményt mutatott. A következő 4-5 év minden jel szerint a növekedésről szólhat az országban, érdemes a görög eszközökre jobban figyelni.

Két hete portfoliókezelő kollégám, Szőcs Gábor Telexen megjelent cikkében arról írt, hogy van, amikor nagyon is megéri szembe menni a piaccal: nem a divatos (és ezzel együtt persze rendkívül drága) részvényeket célszerű megvásárolni, hanem inkább a borúsabb jövőképet mutató iparágakban tevékenykedő vállalatok papírjai közül érdemes szemezgetni. Példaként a lengyel piacot említette, ahol az utóbbi körbe tartozó papírok egy év alatt átlagosan 111 százalékkal emelkedtek (több mint dupláztak tehát), míg a trendi technológiai szektor éllovasai hatalmasat estek, feleződött árfolyamuk.

Évek óta figyeljük a görög piacot

Amikor a múltból hozunk példákat arra, mi lehet jó befektetési stratégia, sokszor halljuk: utólag könnyű okosnak lenni. A jövő ígéreteiről ugyanakkor professzionális piaci szereplőként óvatosan beszélünk, mindig hangsúlyozva, hogy írásaink semmiképp sem tekinthetőek befektetési ajánlásnak. Utóbbira nemcsak azért hívjuk fel a figyelmet, mert erre törvény kötelez minket, hanem azért is, mert egy-egy kockázatos piacra – s jelen írásom is egy ilyenről szól – a belépés komoly körültekintést igényel.

Nem mindegy mit és mikor veszünk, s azt is pontosan tudni, érezni kell, hol jön el az a pont, amikor ki kell szállni. Nos, ezekkel a fenntartásokkal most a görög piacra hívom fel a figyelmet.

Már közel 3 éve annak, hogy írtam egy optimista hangvételű cikket a hellén gazdaságról és a tőzsdéről a Holdblogon. Azóta talán az elképzelhető legrosszabb külső sokk sújtott le Görögországra: a koronavírus-járvány hatalmas csapás a turizmusra, különösen a repülővel érkező utazóknak nagyon kitett gazdaságnak. Mindezek ellenére a görög tőzsdeindex 2019. január végi (a korábbi cikk megjelenésének időpontja) értékéhez képest most 40 százalékkal magasabban áll, osztalékokat is figyelembe vevő évi 14 százalékos hozama pedig meghaladja a legnagyobb európai részvények árfolyammozgását követő Euro Stoxx 50 index 12,7 százalékos éves emelkedését. A jó teljesítmény magyarázata az induláskori nyomott árazás, a gazdasági reformok, valamint a vállalatok alkalmazkodóképessége, jó teljesítménye. Bár a járvány lecsengése sajnos még mindig bizonytalan, a görög tőzsde kilátásai továbbra is biztatóak.

Azt, hogy miért gondolom, hogy elkövetkezendő 4-5 évben is szép növekedés előtt áll Görögország az írás HOLDBLOG-on megjelent hosszabb változatában részletezem.

Ebben a cikkben a részvénypiaci kilátásokra térek ki röviden.

Nyomott még a görög részvénypiac árazása

Egy ilyen felívelés elején a kérdés mindig az, hogy mit árazott már be a kedvező eseményekből, adatokból a részvénypiac. Bár az árfolyamok a három évvel ezelőtti szintekhez képest emelkedtek némileg,

a görög részvények korántsem drágák.

A bankok átalagosan a könyv szerinti értékük kevesebb, mint felén forognak, miközben 2022-23-ban már 8-9-10 százalékos saját tőke arányos megtérülésre (ROE) lesznek képesek. A pénzügyi szektoron kívüli vállalatok átlagos EV/EBITDA mutatója 7-es, ami megfelel az elmúlt öt év átlagának és nagyjából 30 százalékkal alacsonyabb a nyugat-európai szinteknél (amelyet a nyomott kötvényhozamok az elmúlt években még emeltek is). A legnagyobb görög részvények mozgását követő MSCI Greece index súlyozott árfolyam-nyereség (P/E) rátája 10-es, és az eredményvárakozások sok esetben (például a belső fogyasztáshoz kötődő vállalatoknál) semmiképp sem nevezhetők túlzottnak. Különösen annak fényében, hogy

a most tőzsdén lévő vállalatok valójában igazi túlélők, alkalmazkodniuk kellett a modernkor egyik legnagyobb depressziójához (25 százalékos GDP visszaesés), valamint a koronavírus-járványhoz egy a turizmusnak talán leginkább kitett gazdaságban.

És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy igazán piac- és befektetőbarát kormányozza most az országot, stabil választói támogatottsággal. (A JP Morgan egy nemrégiben megjelent elemzése szerint 2015 óta az MSCI világindexének tagjai közül egyetlen ország demokrácia besorolását javította a Freedom House a Freedom of World riportjában, Görögországét.)

Lesz persze miért aggódni a jövőben is

Természetesen, mint minden kockázatos befektetésnél, a görög részvények vásárlóinak is van és lesz miért izgulniuk a jövőben. A koronavírus-járvány újabb hullámai, a globális inflációs nyomás, egy esetlegesen emelkedő kamatszint (többek között az igen magas államadósság miatt) egyaránt kockázatot jelentenek. De több éves távon, úgy vélem, a görög részvénypiac teljesítménye kompenzálja majd a befektetőket a kockázatokért.*

* A cikk a szerző saját véleményét tükrözi. Számos (akár a szerző, akár kollégái által menedzselt) HOLD Alapkezelő által kezelt befektetési alapban vannak vagy lehetnek görög részvénypozíciók.

A szerző további cikkeit ezen a linken éri el.

HODBLOG

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!