Az államok közötti bizalom kora véget ért, és ennek súlyos gazdasági következményei vannak
A szerző az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
A korábbi évtizedeket jellemző viszonylagos stabilitás és gazdasági hatékonyság kora véget ért. A jelenlegi nemzetközi rendet a bizalom hiánya, a tartós konfliktusok, a gazdasági rivalizálás, a fegyverkezési és technológiai verseny, valamint az ellátási láncok átalakítása határozza meg. Ebben a közegben a geopolitika már nemcsak időszakos piaci ingadozásokat kiváltó tényező, hanem kritikus makrogazdasági változó, befektetési szempontból pont ugyanúgy pillanatonként vizsgálandó, mint a várható infláció.
Átalakuló nemzetközi viszonyok
A globális rend eltolódott a hatékonyságközpontúságtól a rugalmasság és az ellenálló képesség irányába. Sebezhetőségeiket felismerve az egyes államok fő céllá emelték a külső függőségek csökkentését, saját befolyásuk növelését erősségeik révén, valamint az ellenállóképesség növelését. A geopolitikai kockázatok szintje a második világháború óta nem látott magasságokba emelkedett; sok az aktív konfliktus, a diplomáciai eszközök hatékonysága viszont csökkent.
A geopolitikai hajtóerők között kiemelkedik a gazdasági kényszerítő eszközök és a protekcionizmus terjedése. Mindennapossá váltak a vámkorlátozások, az exportellenőrzések és blokádok, valamint éleződik a verseny a természeti erőforrásokért. Mindez nemcsak a hagyományos védelmi ipari kiadások növelését teszi szükségessé, hanem új technológiákba történő állami beruházásokat is indukál, mert az ukrajnai és a közel-keleti háború kiterjeszti a hadviselést a kibertér, a kritikus infrastruktúra, a mesterséges intelligencia, a drónok és az űrtechnológia területeire is.
Ez növekvő állami eladósodottsággal jár, ami felfelé ható nyomást fejt ki a hozamokra a kötvénypiacokon.
A mesterséges intelligencia terén zajló verseny geopolitikai rivalizálássá vált, főleg az USA és Kína között, ami a technológiai autonómia és az adatszuverenitás megőrzése érdekében szigorodó szabályozásokkal és az élen járó hazai cégek kiemelt támogatásával jár. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok külpolitikája általában is kiszámíthatatlanabbá vált, ami arra ösztönzi a szövetségeseket és más országokat, hogy diverzifikálják kapcsolataikat és erősebb védelmi mechanizmusokat építsenek ki.
Az Európára leselkedő kockázatok nem csökkennek, mert a bizalomhiányos világ folyamatosan új lehetőségeket kínál Oroszország terjeszkedési és hadviselési ambíciójának megvalósításához. Az orosz–ukrán háború lezárására egyelőre kevés jel mutat, de az Oroszország katonai és gazdasági képességeinek szisztematikus felőrlésére épülő európai stratégia kezdi meghozni az első eredményeket. Csakhogy amíg Európa nem válik katonailag önállóan is kellően erőssé ahhoz, hogy elrettentse Oroszországot az újabb agresszióktól, a régió strukturálisan sebezhető marad.
Az európai kapcsolatok Kínával és az Egyesült Államokkal is feszültek maradnak. Az éleződő globális nagyhatalmi játszmák és rivalizálás közepette
Európának nincs más választása, mint hogy a belső gazdasági együttműködést célzott protekcionizmussal ötvözze, és nem kicsi gazdasági erejét stratégiai alkupozícióként vesse latba.
Az Amundi elemzői úgy látják, hogy az európai kontinens intézményei megbízható módon működnek, ez az intézményi kiszámíthatóság és stabilitás pedig a jövőben komoly előnyt jelent majd a befektetők szemében, amit a piacok magasabb tőkebeáramlással és kedvezőbb értékeltséggel jutalmazhatnak.
Tőkepiaci hatások
Ebben az új környezetben a magasabb költségvetési kiadások az állami adósságkockázatok növekedésével járnak együtt, mivel a kormányok a gyenge fiskális pozíciók ellenére is fokozzák a védelmi és technológiai ráfordításokat. A folyamatos geopolitikai feszültségek, kínálati sokkok és gazdasági szankciók tartósan magas piaci volatilitáshoz és emelkedő kockázati prémiumokhoz vezetnek.
A részvénypiacokon a régiós és szektorális teljesítmények élesen elválnak egymástól, ahogy egyre fontosabb szemponttá válik a rugalmasság és a függetlenség (például az energia, védelem, technológia területén). A rugalmas ellátási lánccal rendelkező és stratégiailag független vállalatok felülteljesítenek, míg a politikai kockázatoknak kitett szereplők lemaradnak, a stratégiai eszközök és az infrastruktúra pedig felértékelődik.
A devizapiac a gyors reagálása miatt kulcsfontosságú kockázatkezelési eszközzé válik, de a diverzifikációs törekvések miatt a dollár dominanciája lassan ugyan, de csökken.
A kötvények esetében a magas költségvetési hiányok miatt a kockázati felárak magasan maradnak, a vállalatok finanszírozásánál pedig nyílik az olló a stabil és a sebezhető kibocsátók között. Az arany stratégiai diverzifikációs eszközként és értékmegőrzőként felértékelődik, a nyersanyagok iránti általános keresletet pedig az energiaátmenet és a védelmi szektor bővülése miatt emelkedik.
