Darabonként 11 ezerért árulják az e-rollereket, amiken egy magyar állami cég is bukhatott

Darabonként 11 ezerért árulják az e-rollereket, amiken egy magyar állami cég is bukhatott
Elektromos rollerek Budapesten, a kép illusztráció – Fotó: Balaton József / MTI

Hatszáz darab rozoga elektromos rollert hirdetett meg eladásra a Bird magyarországi partnercégének felszámolója. A rollereket összesen 6,5 millió, azaz darabonként nagyjából 11 ezer forintért árulják.

  • Erősen kérdéses azonban, hogy találnak-e vevőt. A leírás szerint (pdf) ugyanis a rollerek mindegyike kisebb-nagyobb javításra, szervizelésre szorul, és vélhetően akad olyan is, amelyik már csak alkatrészként használható.

Előzmények: a Vilii Fly Magyarország Kft. 2021-ben indította el Magyarországon elektromosroller-megosztó szolgáltatását. A vállalat úgy hivatkozott magára, mint a Bird „kizárólagos partnere”.

  • A vállalatba az állami MVM is beszállt. Az energetikai cégnek először 15 százalékos tulajdonhányada volt (pdf) a társaságban, 2025-re azonban 24,9 százalékra emelkedett a részesedése (pdf).
  • Az MVM a vállalatban meglévő részesedését 2022-ben még 103 millió forintos értéken tartotta nyilván könyveiben, ám egy évvel később ez 82 millióra, majd nullára csökkent (pdf).
  • A cég büszkén hirdette, hogy a Bird Rides Inc. akkor még legújabb rollereit vette meg, a Bird Two modellt, illetve hogy az amerikai vállalat alkalmazását használta.
  • Budapesten egy idő után 600 rollerük volt, amit 11 fős alkalmazotti gárda működtetett. A következő években pedig elkezdtek vidéken is terjeszkedni: elindították a szolgáltatást Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Békéscsabán, Zalaegerszegen és Egerben is.

Igen, de: 2023 végén bedőlt a magyar vállalat amerikai partnere. Pár nappal karácsony előtt a Bird Global bejelentette, hogy önkéntes csődeljárást indított, és megállapodott arról, hogy egyes eszközeit eladja meglévő hitelezőinek.

  • Ekkor már látszott, hogy a magyar partnercégnek is komoly pénzügyi gondjai vannak. A vállalattal 2024 őszén a békéscsabai önkormányzat szerződést bontott, miután a társaság nem fizette a közterület-használati díjat.
  • Hasonló helyzet állhatott elő Zalaegerszegen is, legalábbis erre utal, hogy az év végén a helyi önkormányzat végrehajtást indított a Vilii Fly Kft. ellen.

Számokban: a cég eleinte ugyan dinamikusan tudta növelni árbevételét, ennek ellenére folyamatosan veszteségesen működött. Hiába volt 2023-ban már negyedmilliárdos forgalma, ehhez így is közel 190 milliós hiány társult.

  • Szűk öt év alatt a társaság összesen több mint félmilliárdos veszteséget halmozott fel. A vállalat ellen így végül 2025 májusában felszámolás indult.

Mit mondanak ők? A cég ügyvezetője egy békéscsabai meghallgatásán azt mondta, hogy a közösségi e-roller-szolgáltatás erősen szezonális jellegű a városban, így voltak olyan hónapok, amikor csak veszteséggel tudták működtetni a rendszert.

  • Vélhetően ugyanez volt a helyzet a többi vidéki nagyvárosban is. Ráadásul az évek során a verseny is fokozódott a piacon. A cég második szolgáltatóként jelent meg Budapest utcáin, később azonban több konkurensük is lett.

Mi várható? Bár nem kizárt, hogy van olyan szolgáltató, amely legalább alkatrésznek megveheti a most eladásra kínált 600 rollert, a műszaki specifikációk eltérése miatt azonban nem lenne meglepő, ha sikertelenül zárulna az aukció.

  • Nem ez lenne az első eredménytelen árverése a felszámolás alatt álló cégnek. Korábban egy szintén működésképtelen Ford Transitot is sikertelenül próbáltak eladni.
Kövess minket Facebookon is!