Száguldanak a magyar fizetések euróban, és sok cég nagyon nem örül ennek
Öt éve nem látott szintre erősödött a forint az elmúlt hetekben az euróval szemben, egy ponton már a 350 forintos szint alá is becsúszott az árfolyam. Bár a Magyar Nemzeti Bank múlt heti kamatcsökkentése és továbbiak előre vetítése ezt követően gyengítette a forintot, az ezt követően kialakult 355 körüli árfolyam is sokkal erősebb, mint amit az utóbbi években megszokhattunk.
Ez a változás komoly kihívás elé állítja az exportra termelő, az árbevételüket nagyrészt euróban realizáló magyarországi vállalatokat. 2021 ősze óta – amikor utoljára volt hasonló az árfolyam – ugyanis a magyar fizetőeszköz folyamatos leértékelődése mellett intenzíven emelkedtek az abban számított bérek, kérdés tehát, hogy az orosz-ukrán háború kitörése és az inflációs válság előtti árfolyam visszatérésével mennyivel drágul a magyar munkaerő euróban, és ezt mennyiben kísérte a termelékenység javulása az elmúlt néhány évben.
Rég látott árfolyamszint
Már a választás utáni napokban három uniós országot – Lettországot, Portugáliát és Szlovákiát – megelőzött Magyarország az átlagos fizetések tekintetében, a forint hirtelen erősödése révén ugyanis az abban megadott magyar átlagbérek az összehasonlításhoz euróra váltva már magasabbak lettek, mint az említett három országban. Emellett érdemes felidézni, hogy 2022 januárja és 2026 márciusa*
Ha a márciusi átlagkeresetet átváltjuk az akkori, átlagosan 389 forintos, illetve a június közepi 349 forintos árfolyamok mellett euróra, jól látszik az árfolyam-erősödés hatása: az előbbi számítás 2005 eurós, az utóbbi pedig 2235 eurós eredményhez vezet, vagyis 230 euróval, illetve 11 százalékkal nőtt meg a márciusi magyar átlagbér euróban kifejezett értéke három hónap alatt.
Eddig az alacsony bérekkel versenyeztünk
A külföldi befektetők számára a Magyarország vonzerejében kulcsszerepet játszott és játszik az olcsó munkaerő. Ez az elmúlt évtizedben jócskán hozzájárult a magyar autóipar felfutásához, amit a kormány sem tagadott, sőt, 2022-ben még a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László is elmondta: „A versenyképességünk egyik alapja ma még mindig az olcsó munkaerő. Van, aki ki meri mondani, van, aki nem, de ez még mindig egy lényeges eleme.”
Az egy munkaórára jutó munkaerőköltség – ez a mutató a foglalkoztatással kapcsolatos összes munkáltatói terhet figyelembe veszi, nem csak a béreket – még tavaly is meglehetősen alacsony volt az Európai Unió többi országához képest, mindössze 15,2 euró, aminél csak Romániában és Bulgáriában regisztrált kisebb értéket az Eurostat. Ez az összeg 6035 forintnak felelt meg tavaly az uniós statisztikai hivatal szerint, ami a 350 alatti árfolyammal már 17,3 euró, ez a Litvániában és Lettországban tavaly tapasztalt költségekkel vetekszik.
Az árfolyamhatásból következő drágulást a termelékenység növekedése ellensúlyozhatná, azonban e tekintetben Magyarország regionális összevetésben jelentősen lemaradt az elmúlt években a GKI elemzése szerint. A mérsékelt növekedési ütem ugyanakkor arra is utal, hogy kiaknázatlan fejlődési tartalékai lehetnek e tekintetben Magyarországnak, ami a GDP növeléséhez is szükséges, nem csak az új árfolyamszint mellett fizetett bérek fenntarthatóságához, derül ki a tanulmányból.
Forintban számolva is rendkívüli bérnövekedés zajlott le
A bérek az elmúlt években a forint gyengülését meghaladó mértékben nőttek, aminek szintén feltétele a termelékenység növekedése – a magyar munkaerőt foglalkoztató vállalatoknak nagyobb értéket kell előállítaniuk ahhoz, hogy kigazdálkodhassák a magasabb béreket. (Egy multinacionális vagy exportáló cégnek, amelynek a bevétele például euróban vagy dollárban keletkezik, ráadásul még a külföldi valutában számolva is nagyobb értéket kell előállítania, amit a forint gyengülése segít, az erősödése viszont hátráltat.)
A termelékenység mindenesetre gyorsabb ütemben bővült 2018 óta – persze alacsonyabb bázisról indulva –, mint az eurózónában (érdemes felidézni, hogy ekkoriban a fejlett világban kifulladt a termelékenység növekedése), ami az elmúlt években a forint gyengülésével párhuzamban hozzájárult a magyarországi bérek intenzív emelésének lehetőségéhez. Összességében azonban a bérek konvergenciája gyorsabbnak bizonyult, mint a termelékenységé, így a további béremelésekkel, illetve az eddig elért bérszint fenntarthatóságával kapcsolatban eleve komoly kérdések merülnek fel, amelyeket az instabil árfolyam (ami most némileg szokatlan módon a forint erősödésének irányába billent) felnagyít.
Ugyanakkor a közelmúltban tapasztalt meredek béremelést az infláció, illetve politikai és demográfiai tényezők hajtották leginkább, és már évekkel ezelőtt is kérdéses volt, hogy elbírják-e ezt a cégek az aktuális termelékenységük mellett. Magyarországon egymást gerjesztette az inflációs válság, a jórészt a 2022-es választási kampányhoz kapcsolódó bérnövelő intézkedések és a munkaerőpiac feszessége, ami a népességfogyás miatt még a gazdasági pangás ellenére is fennáll.
Másképp éli meg a magyar kkv és a külföldi leányvállalat
A hirtelen forinterősödés bár a munkaerőköltség tekintetében kedvezőtlenül hat az euróban elszámoló, exportáló vállalatokra, a magas importhányaddal dolgozó, forintban gazdálkodó cégeknek előnyökkel jár. Az árfolyamváltozás hatásait nem lehet tehát általánosítani a teljes magyar vállalati szférára, mindenesetre a nyitott, duális gazdaságszerkezet lényeges szegmensét adják a külföldi kézben lévő, exportáló és viszonylag termelékeny nagyvállalatok, amelyek beruházási döntéseit erősen befolyásolja a munkaerő költsége.
A másik fontos csoportot a jellemzően kevésbé hatékony, magyar kézben lévő kkv-k alkotják, amelyek körében már hosszú ideje felmerülő probléma a bérnövekedés kigazdálkodása. Számukra most még akár előnyt is jelenthet a forint erősödése, ha magas importhányaddal dolgoznak, és elsősorban belföldön értékesítenek, az exportáló, multinacionális vállalatokhoz képest legalábbis többet profitálhatnak a magyar fizetőeszköz felértékelődéséből.
Ideje valóban túllépni az összeszerelő üzemek világán
Ha hosszabb távon is erősebb marad a forint az elmúlt években megszokott szintekhez képest, akkor még fontosabbá válik, hogy az egyszerű munkahelyeket létesítő külföldi vállalatok befektetései helyett – amelyeknek a változó ütemben, de tendenciózusan leértékelődő forint is kedvezett – a magas hozzáadott értékű tevékenységeket támogassa a gazdaságpolitika. Az összeszerelőüzem-modell leváltása az új kormány gazdaságpolitikájának része, Észtország, Csehország, Lengyelország és Románia példái pedig jól mutatják, hogy a posztszocialista országoknak minden esélyük megvan erre.
Eltart egy ideig, mire valós következményei lesznek egy ilyen strukturális változtatásnak, és ekkorra már az ismét napirendre került euróövezeti csatlakozással kapcsolatban is határozottabb elképzelések alakulhatnak ki, akár pontosabb (reálisabb) céldátummal, aminek révén az árfolyam-ingadozás okozta bizonytalanságok is megszűnhetnek. Fontos kérdés továbbá, hogy a már említett demográfiai változások miatt fokozódó tobrozási nehezségeket mennyiben szükséges, illetve lehet külföldi dolgozókkal kezelni. Vendégmunkások foglalkoztatása esetén ugyanis szintén kedvező lehet a forint erősödése a munkáltatóknak, ha az alkalmazottaknak végső soron elsősorban az számít, hogy valamelyik külföldi valutában mennyit ér a fizetésük.
