Miért ilyen drága minden, ha a KSH szerint már 4 százalék alá csökkent az infláció?
Novemberben 3,8 százalék volt az infláció. Ennél alacsonyabb havi szintű inflációra legutoljára egy éve, 2024 novemberében volt példa, amikor ennél hajszálnyival alacsonyabb, 3,7 százalék volt az árindex éves emelkedése. Mindez persze egyáltalán nem alacsony, főleg ha a sokak számára inflációs aranykorrá szépült 2020 előtti hét évet vesszük alapul. Ebben az időszakban ugyanis –0,2 és 3,4 százalék között alakult az árak átlagos változása éves bázison (és három évig gyakorlatilag nem volt infláció). Mégis messze vagyunk már attól a rekordszinttől, amit az infláció 2023 januárjában ért el, amikor 2022 januárjához képest csaknem 26 százalékkal emelkedtek az árak átlagosan (az év egészében pedig közel 18 százalékkal).
Az elemzői előrejelzések alapján a következő hónapokban a novemberinél is alacsonyabb éves alapú inflációra számíthatunk, nagyrészt bázishatások miatt (tavaly év elején magasabb volt az infláció), kisebb részben pedig amiatt, hogy decembertől a kormány újabb termékeket vont az árrésstop hatálya alá. Utóbbi intézkedés már csak a választások közeledte miatt is fontos lehet a kormánynak, hiszen a magas infláció rontja a lakosság gazdaságihelyzet-értékelését (ezt írja le például a GKI fogyasztói bizalmi indexe vagy a Századvég lakossági konjunktúraindexe), ami viszont hosszabb távon együtt mozog a kormánypárt támogatottságával. És persze az év eleji bértárgyalások idején sem lesz mindegy az inflációs helyzet, hiszen azt is tudjuk, hogy sokan azért elégedetlenek az idei béremelésükkel, mert úgy érzik, hogy magas az infláció.
Árak és árérzetek
De valóban a magas infláció rontja a hangulatot? Több hazai felmérés és az árak érzékelésével kapcsolatos tudományos kutatások alapján is úgy tűnik, hogy nem teljesen. És ez alapján például
a pártok választási esélyei szempontjából is kisebb lehet a jelentősége annak, hogy a következő hónapokban alacsonyabb lesz az infláció, és a bérekkel való elégedetlenség is kitarthat.
Ennek ahhoz van köze, hogy az emberek számára az árak konkrét nagysága fontosabb, mint az árak változása; annak a hatása pedig, hogy 2022-ben és 2023-ban nagy volt a drágulás, csak nagyon lassan múlik el. 2022 novembere és 2025 novembere között például ötödére csökkent az infláció nagysága (20-ról nagyjából 4 százalékra), miközben az infláció szubjektív megítélése csak jóval mérsékeltebben javult.
A Századvég lakossági konjunktúraindexének inflációs folyamatok észlelését jelző alindexe például ebben az időszakban –90 pont körülről csak –52 pontra javult (a mínusz 100 az adott téma legrosszabb, a plusz 100 a legjobb megítélése), és a többi alindexhez képest (foglalkoztatási, anyagi helyzet, gazdasági környezet) még mindig ezt látják az emberek a leginkább negatívan.
Nagyot csökkent tehát az infláció, de még mindig szörnyülködünk a boltban az árak láttán. A látszólagos ellentmondást azzal lehet feloldani, hogy igaz ugyan, hogy már 4 százalék alatt van az infláció, de az emberek még mindig úgy érzékelik, mintha 20 százalék felett lenne. Az alábbi ábrán az árindex konkrét változása mellett a GKI érzékelt inflációra vonatkozó felmérésének adatait is ábrázoltuk. Eszerint novemberben csaknem hatszoros volt a valódi és az érzékelt infláció közti különbség, az év egészében pedig átlagosan ötszörös (5,3-szoros) volt ez a szorzó.
Az eltérés 2018 és 2020 között átlagosan körülbelül négyszeres volt, és az infláció elszállása alatt csökkent (2022-ben és 2023-ban átlagosan 2,5-re). A magas infláció alatt az emberek jól érezték, hogy valóban nagyon magas lett az infláció, viszont ez az érzet annyira beégett, hogy 2024 óta sokkal rosszabbul ítélik meg az árváltozást, mint 2020 előtt. A valódi és az érzékelt infláció közti szorzó átlagosan hat fölé nőtt 2024 eleje óta. (Az eltérést más felmérések is kimutatták: a Magyar Nemzeti Bank júniusi Inflációs jelentésében szereplő felmérés alapján például tavasszal 4-5 százalékos valódi infláció mellett csaknem 25 százalékos inflációt érzékelt a lakosság, a K&H pedig a 30–59 éves korosztálynál májusban 22 százalékos érzékelt inflációt mért.)
Élelmiszer, reálbérek, jó kis 2021-es alacsony árak
De mi okozza ezt a nagy eltérést a valódi és az érzékelt drágulás között, és mi az oka annak, hogy ez az érzet ilyen makacs módon tartja magát?
Az eltérés kialakulásának egyik leggyakrabban emlegetett oka az élelmiszer-infláció, amit a fenti ábrán is bemutattunk. Alapszabály szerint minél alacsonyabb valakinek a jövedelme, arányaiban annál többet költ élelmiszerre. 2024-ben például a legrosszabbul kereső jövedelmi ötödben az emberek a jövedelmük mintegy 40 százalékát költötték erre, miközben a legjobban keresők csak a 25 százalékát. De például a nyugdíjasok is a jövedelmük jelentősebb részét költik élelmiszerre (az átlagos inflációba nagyjából 30, a nyugdíjas-inflációba 32,5 százalékkal számolja bele a KSH az élelmiszerek árának alakulását).
Ha pedig az élelmiszer jobban drágul más termékekhez képest, akkor az érzékelt infláció is magasabb lesz.
Arról nem is beszélve, hogy – miként arra a GKI elemzései is felhívják a figyelmet – az élelmiszerek árával jóval többet is találkozunk, mint más, ritkábban vásárolt termékekével (például autó, háztartási gépek), amitől még inkább az lesz az érzésünk, hogy nagy a drágulás. Ez annyira meghatározó lehet, hogy a fenti ábrán látszik is, hogy az inflációs rekordok idején az élelmiszer-infláció nagysága konkrétan egybe is esett az érzékelt infláció nagyságával.
Részben magyarázatot jelenthet még az eltérésre az árakkal korrigált fizetések, tehát a reálbérek alakulása is az elmúlt időszakban. Országosan átlagban a nettó reálkeresetek az elmúlt öt évből csak egyben – 2023-ban – csökkentek, és tavaly például 9 százalékkal nőttek, ami a rendszerváltás óta eltelt időszakban is kiemelkedően nagynak számít (1992 óta összesen három évben volt ennél nagyobb reálbér-növekedés). Miért érzik akkor mégis azt az emberek, hogy kevesebbet ér a pénzük?
A magyarázat részben itt is az átlag mögötti részletekben rejlik: ugyan 2021-hez képest 2025 szeptemberéig minden jövedelmi tizedben nőttek a reálbérek – ahogy az a kormány által napokban bemutatott ábra alapján is látszik –, a legrosszabbul kereső 40 százalék béreinek értéke 2022-ben és 2023-ban is csökkent egy ideig, ez az élmény pedig hosszabb távon is ráerősíthetett arra az érzésre, hogy az árak túl magasak. Ráadásul más adatforrások szerint még idén is lehettek olyanok, akiknek csökkent a reálbérük: a Központi Statisztikai Hivatal októberben közzétett kísérleti – tehát hivatalos adatokkal nem összevethető – statisztikái szerint a teljes munkaidős állásban dolgozók 16 százalékának csökkent a reálbére az idei első fél évben*
Az élelmiszerárak vagy a reálbérek magyarázhatják, hogy miért alakult ki az eltérés, de hogy miért tart ki ilyen sok ideje, annak már több köze lehet ahhoz, ahogyan az árakat érzékeljük. Valószínűleg ugyanis leginkább azért gondolják azt az emberek, hogy 20 százalék felett ragadt az infláció, mert 2023-ban valóban 20 százalék felett járt: másképpen megfogalmazva,
mert még mindig a drágulás előtti árakhoz viszonyítunk.
Ahogy az Economist amerikai inflációval és annak érzékelésével foglalkozó novemberi cikke is emlékeztet, a közgazdászok viszonylag régóta ismerik azt a jelenséget, hogy az emberek árérzetét sokkal jobban meghatározza az árak konkrét (nominális) nagysága, mint az, hogy azoknak hogyan változik az értékük.
Ezt a 20. század második felében több viselkedés-gazdaságtani kutatás is alátámasztotta. 1986-ban Daniel Kahneman és Richard Thaler például azt mutatták meg kísérletekkel, hogy sok ember igazságtalannak érez egy egyszerű 7 százalékos reálbércsökkenést 0 százalékos infláció mellett, miközben elfogadhatónak tart egy 5 százalékos emelést 12 százalékos infláció mellett (miközben mindkettő 7 százalékos reálbércsökkenést jelent). Kahneman kutatótársa, Amos Tversky pedig más kutatókkal együtt azt mutatta ki, hogy az emberek inkább adnák el a házukat 25 százalékos infláció mellett 23 százalékos (nominális) nyereséggel (2 százalékos reálveszteséggel), mint 25 százalékos defláció mellett 23 százalékos nominális veszteséggel (2 százalékos reálnyereséggel), pedig az első esetben rosszabbul járnának. Ezekből a kutatásokból az derül ki, hogy az emberek a régi nominális árak alapján gondolkodnak a pénzről, és ez torzítja azt is, ahogy az inflációt érzékelik.
Mi következik ebből? Az Economist nehezen komolyan vehető, de tudományosan egyébként védhető javaslata, hogy az Egyesült Államok vezessen be új dollárt, hogy megszűnjenek a fejekben a korábbi árakkal kapcsolatos referenciapontok. Hasonló intézkedésekre több példát is hoz a cikk, a magyar olvasók leginkább arra emlékezhetnek ilyesmik közül, amikor a román lej végéről 2005-ben, a lengyel złoty végéről pedig 1995-ben levágtak négy nullát. Erre persze itthon – és az USA-ban is – kevés esély van ugyan, de fura módon, ha csak a hangulatjavítás a cél, valószínűleg mégis hatékonyabb lehetne, mint például az árrésstop december eleji kiterjesztése.
