
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Nyilvános részvényértékesítés keretében áruba bocsátja részvényei hét százalékát az MBH Bank. Keddtől számítva két és fél hétig, december 12-ig lehet majd vásárolni a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bank részvényeiből.
- A bank intézményi befektetők esetén 2800 forint, lakossági befektetők esetén 10 százalékkal alacsonyabb árszinten, mintegy 2500 forint alatt nem fogad majd el ajánlatokat, a maximális ár pedig 3848 forint lesz.
- „Pontos ár még nem áll rendelkezésre, az az intézményi befektetők ajánlatai alapján dől majd el, a lakosság pedig árelfogadó szerepet tölt be” – mondta Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója a bank hétfői sajtótájékoztatóján, amelyről a Portfolio.hu számolt be.
Előzmények: a 2008-as válságot nagyon megszenvedő MKB-t 2014-ben vette meg az állam, a bank ezután kerülőutakon keresztül végül kormányközeli milliárdosok, köztük Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, majd összeolvadt a Budapest Bankkal (2022-ben) és a Takarék-csoporttal (2023-ban), létrehozva a Magyar Bankholdingot, illetve (2023-tól) új nevén MBH Bankot.
- A magyar államnak egészen a közelmúltig 20 százalékos részesedése volt a bankban a Corvinus BHG Zrt. állami cégen keresztül. Ez a bank múlt hét hétfői bejelentése alapján 15 százalékra csökkent, miután az MBH Bank Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) szervezete megállapodást kötött az állammal az adásvételről.
Számokban: az 5 százaléknyi MBH-részvénycsomagot a részvényenként 5700 forintos tőzsdei záróár nagyjából feléért, 2611 forintért vette meg a bank MRP-szervezete az államtól, ahogy arról a 444 a bejelentés után beszámolt.
Mit mondanak ők? Az MBH a tőzsdei árfolyam és az adásvételben szereplő ár közti különbséget azzal magyarázta, hogy részvénye illikvid (relatíve ritkán kereskedett), és annak ára nem a vállalat valós értékét tükrözi. A bank szerint piaci áron cseréltek gazdát a részvények, és a négy nagy nemzetközi tanácsadó cég egyike állapította meg ezt a részvényenkénti vételárat.
- Az eredeti bejelentésben viszont arról is szó volt, hogy az állam „egy egyszeri kiegészítő vételár” kifizetésére is jogosult lehet a későbbiekben.
Reakció: „A részvények hét százalékát érintő értékesítés a magyar tőzsdén kifejezetten nagynak számít, és ha megfelelő nagyságú lesz a kereslet, az ár nagyban vissza fogja tükrözni, hogy a majdani lakossági és intézményi befektetők hogyan értékelik a bankot” – mondta megkeresésünkre Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágvezetője.
- Mindez tehát azt jelenti, hogy a tőzsdei árfolyam sokkal jobban fogja tükrözni a piaci viszonyokat, tehát azt is könnyebb lesz megítélni, hogy reális áron adta-e el az állam az öt százalékos részesedését a bankban.
Mi következik? Mindezt az MBH Bank elnök-vezérigazgatója is megerősítette a Portfolio.hu-nak adott interjúban. Barna Zsolt azt mondta, a részvényértékesítés célja, hogy a bank részvényei likvid piaci részvénnyé váljanak.
- A lakosságnak adott 10 százalékos kedvezményt is ez a szándék indokolja szerinte.
- Azzal kapcsolatban, hogy túl olcsón vette-e meg a bank MRP-szervezete az 5 százalékos részvénycsomagot, Barna megjegyezte, hogy ha a mostani részvényértékesítés magasabb részvényárat eredményez, akkor ennek megfelelő kompenzációt kap majd az állam a bejelentett vételáron felül.