A dráguló gyümölcs és hús állíthatja meg a forint zuhanását

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Ha egy euró forintban kifejezett értéke nem is, de a gyümölcsök és a húsok ára lépésre kényszerítheti az MNB-t.

Folytatódik a forint értékének gyorsuló romlása, a KSH 2020 januárjában már 4,7 százalékos fogyasztói áremelkedést mért az egy évvel korábbi szinthez képest (a tavaly decemberi adat 4 százalék volt). Ehhez hasonló mértékű inflációt utoljára 2012 decemberében regisztrált a statisztikai hivatal, amikor a magyar gazdaság még a válság második hullámától szenvedett.

A drágulás hátterében leginkább a szeszes italok, dohányáruk, az élelmiszerek és az egyéb cikkek, üzemanyagok árának emelkedése áll, de nőtt a szolgáltatások ára is (ezen belül a lakbér ára 10 százalékkal). A ruházkodás, a háztartási energia és a fűtés költségei nem változtak érdemben, a tartós fogyasztási cikkek Európa-szerte nyomott ára pedig nálunk is érzékelhető, ezek közel egy százalékkal olcsóbbak lettek, még az árfolyam gyengülésének ellenére is.

Részletesebb bontásban nézve a termékkategóriákat tavaly januárhoz képest jóval drágábbak lettek a gyümölcsök (19 százalék), a postai szolgáltatások és a húsok (14-14 százalék), míg az adathordozók (-6 százalék), a hang- és képfeldolgozó és felvevő berendezések (-7-9 százalék), illetve a telefonok (-12 százalék) olcsóbbá váltak.

Az elmúlt hét évet nézve rekord magas infláció mellett a forint euróhoz viszonyított árfolyama is történelmi mélypontra jutott, tegnap már 340 volt a váltás a két valuta között. A jegybank a forint folyamatosan gyengülő árfolyamát tétlenül nézte az elmúlt két évben, a laza kamatpolitikáján legalábbis nem változtatott, arra hivatkozva, hogy a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) árfolyamcélja nincs, csak az infláció kedvezőtlen alakulása esetén avatkozik be. Az utóbbi két hónap áremelkedési adatai azonban már jelentősen meghaladják a központi bank egyébként viszonylag magas*

Európában ez viszonylag magasnak számít, az Európai Központi Bank például két százalék körüli inflációs célt fogalmaz meg.

, három százalékos inflációs célját, sőt a januári adat a plusz/mínusz egy százalékpontos toleranciasávon is kívül esik.

Az inflációs adat megjelenése után háttérbeszélgetést tartott Nagy Márton MNB-alelnök. A Portfolio tudósítása szerint azt mondta, hogy a jegybank mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az infláció a célon stabilizálódjon; „a jegybank nem fél használni a rendelkezésére álló eszközöket”.

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy az infláció márciusra visszatérhet a jegybanki toleranciasávba, az MNB mindenesetre márciusban értékeli alaposan az inflációs képet, és akkor határozza meg további lépések szükségességét.

Kövess minket Facebookon is!