Szlovákiát gazdagítja a kormány az ukrán gáztilalommal, de más is pénzhez jut

Két egymástól független szabályozás írja át a közép-európai földgázpiac működését. Éjszaka megjelent kormányrendeletek vágják el az ukrán tranzitot, miközben az EU a vámhatárokon húz fel adminisztratív falat az orosz molekulák elé. Bár a hazai ellátás stabil, a kereskedőknél kiskapukeresés indul, a végén pedig valakinek állnia kell a cechet.

Két új magyar szabály

A Magyar Közlönyben megjelent 71. és 72/2026. Korm. rendelet, valamint az 1107/2026. Korm. határozat kettős satuba fogja a gázkereskedelmet. Egyrészt megtiltja, hogy a hazai szállítási rendszerüzemeltető (FGSZ) kapacitásaukciót hirdessen az Ukrajna felé irányuló szállításra a harmadik negyedévre. Ezzel adminisztratív úton leáll a közvetlen magyar–ukrán tranzit lehetősége arra az időszakra.

Másrészt a felszabaduló gáz hazai tárolókba kényszerül: 800 millió köbméter extra betárolást ír elő a határozat. A teher négyfelé oszlik: az egyetemes szolgáltatónak (MVM) október 1-jéig 400 millió, az FGSZ-nek július 1-jéig 200 millió köbmétert kell a föld alá pumpálnia, a maradék 200 millión pedig a versenypiaci kereskedők és a biztonsági készletező (MSZKSZ) osztoznak. Aki trükközni próbálna, azzal a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) néz farkasszemet: az adatbiztosítás elmaradása eljárási bírságot, a betárolási kötelezettség megszegése pedig a földgázellátási törvény szerinti szigorú szankciókat vonja maga után.

Az EU-előírás és a magyar plusz

Az Európai Unió gáztárolási elvárása már korábbról ismert, és a kormányzati narratíva előszeretettel takarózik az európai elvárásokkal, de a matek itt nagyon nem jön ki. Tény, hogy az EU (a 2022/1032-es rendeletben) főszabályként a kapacitások 90 százalékos őszi feltöltését várja el a tagállamoktól. Csakhogy a jogszabályba bekerült egy plafon a fogyasztásukhoz képest hatalmas tárolókkal rendelkező országok (mint amilyen hazánk) helyzetének könnyítésére: a kötelező betárolási szint nem kell, hogy meghaladja az elmúlt öt év átlagfogyasztásának 35 százalékát.

Magyarország esetében az elmúlt öt év átlagfogyasztása nagyságrendileg 9,5 milliárd köbméter, aminek a 35 százaléka mindössze körülbelül 3,3 milliárd köbméter. A hazai piac a normál téli felkészülés során magától is betárol 4–4,5 milliárd köbmétert. A brüsszeli elvárást tehát automatikusan, mindenféle központi beavatkozás nélkül is vastagon túlteljesítjük.

Az uniós célkitűzés biztosításához az állam által előírt 800 millió köbméteres extra kényszerre semmi szükség nincsen.

Ha valakinek a 800 millió köbméter ismerősen cseng, nem emlékszik rosszul: 2022 nyarán a kormány mintegy 739 millió köbméter „különleges földgázkészlet” felhalmozását rendelte el. Ezt az MSZKSZ állami garanciával fedezett, nagyjából kétmilliárd eurós bankhitelből vásárolta meg az MVM közvetítésével, vélhetőleg orosz forrásból, nagyjából 1100 forint/köbméteres csúcsáron.

Az akkori piacit messze meghaladó áron felhalmozott készlethez végül nem kellett hozzányúlni, de a befagyasztott tőke tárolási és kamatköltsége azóta is folyamatos állami dotációt igényel (2023–24-ben összesen mintegy 45 milliárd forintot kapott erre az MSZKSZ a rezsialapból).

Nagyjából olyan jól sikerült beszerzés volt ez a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, mint a lélegeztetőgépek – teljesen feleslegesnek bizonyult – dömpingszerű, több mint 300 milliárd forintba került vásárlása.

A „nagy háromszögelés” és a szlovák levámolás

A magyar–ukrán határ Beregdarócnál lezárul a földgáztranzit előtt, de az európai hálózat rugalmas. A molekulák északi irányba, a magyar–szlovák (Balassagyarmat), majd a szlovák–ukrán (Budaháza/Budince) vezetéken továbbra is eljuthatnak Ukrajnába. A fizikai kapacitás adott, a Magyarországról Szlovákiába irányló gázforgalom az elmúlt években stabilan növekedett.

Itt lép be a képbe az idei RePowerEU (EU) 2026/261 rendelet. Leegyszerűsítve, ez hatósági engedélyt ír elő 2026. március 18-tól az orosz eredetű gáz re-exportjához, így például az Ukrajna felé történő kiléptetéséhez. Ez a szűrő azonban kizárólag az orosz gázra vonatkozik. Így az azeri, a norvég vagy afrikai vezetékes és az LNG-alapú vagy hazai kitermelésű (nagyjából évi 1,5 milliárd köbméter) gáz szabadon mehet. A papíron hazai gáz exportálható, miközben a hálózatban fizikailag az importgáz helyettesíti. Ez jogtechnikailag tiszta, a gázpiacon elfogadott csere (swap) logika. A Mol és az azeri szerződéssel rendelkező MVM alkupozíciója 2026-ban erősödik.

A cső „másik végén” Ukrajna 2025-ben mintegy 6,5 milliárd köbméteres importra szorult (a hazai kitermelésének 40–60 százalékos kiesése miatt). Az ország számára

a közvetlen magyar–ukrán tranzit lezárása fájdalmas (nagyjából 7 euró/megawattóra plusz szlovák rendszerhasználati díj), de az ellátási lánc nem szakad meg.

Kinek éri meg?

A hazai fogyasztó szempontjából a két új hazai intézkedés látszólag pozitív: a téli tartalékok nőnek, a hosszú távú, évi mintegy 4,5 milliárd köbméterről szóló Gazprom-szerződés érintetlen. A Török Áramlat évi 4-5 milliárd köbméteres szabad kapacitása bőséges.

A rendelet gazdasági racionalitása azonban kérdéses: az EU-s feltöltési kötelezettség teljesítéséhez a plusz 800 millió köbméter nem szükséges. A többlettárolás tőke- és üzemeltetési költségét a rendelet az energiapolitikáért felelős miniszter végrehajtási rendeletére bízza – vagyis nyitva hagyja, hogy az MVM, az FGSZ állja-e, de végső soron biztos, hogy a fogyasztók fizetik a számlát. Mint ahogy azt is hazánk fizeti majd meg, hogy a hosszú évek alatt kiépített iparági együttműködés, a remélt régiós gázpiaci kereskedelmi központ státusz milyen rombolást szenved el a szükségtelen ad hoc intézkedések miatt.

A legfontosabb, megválaszolatlan kérdések azonban: ki, milyen áron és milyen átláthatósággal szállítja, finanszírozza a kötelező extra 800 millió köbmétert, mi lesz, ha az majd piaci pótlást igényel?

Mai, folyó árakon számolva a cech közel 465 millió euró, azaz 182 milliárd forint. De ez csak a molekula ára, nincs benne a szállítás, a tárolás, a hónapokra lefagyasztott pénz költsége, ára. Azt látszólag „a cégek” fizetik – persze majd szépen átterhelve az extrákat a fogyasztókra. Vagy a fogyasztók fogyasztóira. A képlet ismerős – és az is, hogy a képzeletbeli üzleti telefonvonal másik végén ismét egy átláthatatlan, nem tőzsdei, nem nyilvános partner áll.