Gyorsuló trend: több millióval kevesebben repültek Svédországban idén, mint a járvány előtt

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Idén 30 százalékkal kevesebben repültek svéd járatokon, mint 2019-ben. Több EU-tagállamban is hasonlóak az arányok, globálisan azonban nincs érdemi csökkenés.

Közel 30 százalékkal kevesebben utaztak svéd belföldi repülőjáratokkal az idei nyár első két hónapjában, mint 2019-ben. Az első hét hónap alapján ennél is nagyobb a csökkenés, több mint 2 millióval lett kevesebb az utasszám.

Miért fontos ez? Egyénileg azzal ártunk leginkább a Föld éghajlatának, ha elutazunk messzire. Elrepülni Budapestről Londonba és vissza egy főre nagyjából 600 kilogramm szén-dioxid-kibocsátással jár.

Alulnézet

: Svédországban már a Covid előtt is sok százezren nem ültek repülőre a klímaváltozás miatt. Elsősorban a belföldi utasszám csökken, de a külföldi is 15 százalékkal csökkent az év első hét hónapjában 2019-hez képest.

Felülnézet

: több európai országban is kevesebben ültek repülőre 2023 első négy hónapjában 2019-hez képest, bár ennek más okai is lehetnek (például drágább üzemanyag, növekvő megélhetési költségek, repülőipar nehézségei).

  • Globálisan ugyanakkor lassan visszatérünk a Covid előtti forgalomhoz, júniusban 6 százalékkal maradt el az utasszám 2019-hez képest. Az USA-ban pedig két hónapja dőlt meg az egy napra jutó utazások száma.
Igen, de

: az Európai Beruházási Bank 2020-as felmérése szerint az európaiak 36 százaléka mondta azt, hogy kevesebbet repül a környezetszennyezés miatt, a megkérdezettek 75 százaléka pedig tervezi, hogy kevesebbet repüljön. Ez az arány ugyanakkor még egyáltalán nem köszön vissza a valós repülési adatokban.

Tágabb kontextus: Nyugat-Európa egyre inkább a kevésbé szennyező vasútra alapozná a közlekedés jövőjét. Egyre nagyobb léptékű fejlesztéseket jelentenek be, és egyre több magánszereplő lép be a piacra.

  • A vasútban rejlő potenciálra példa, hogy a Budapest-Berlin út mintegy 15 óra vonattal, a légvonalban nagyjából ugyanilyen hosszú Párizs-Marseille utat 3:20 perc alatt teszi meg a TGV. Párizsból Londonba eljutni repülővel 14-szer annyi kibocsátással jár, mint vonatozni.
  • Idén és jövőre számos új járat indul vagy indult, jelentős részben nemzetközi és éjszakai járatok, itt található egy gyűjtés róluk.
Kövess minket Facebookon is!