Bezárják legfontosabb repülőterüket a lengyelek, ha elkészül a teljesen új

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az új repülőtérről jóval többet kell majd utazni, ha Varsó belvárosába szeretne eljutni valaki.

A Chopin jelenleg Lengyelország legnagyobb nemzetközi repülőtere, és mivel meglehetősen közel van Varsó belvárosához, kényelmesen elérhető az utazók számára. Ennek ugyanakkor hátrányai is vannak a fővárosban élők számára – továbbá korlátozza a bővítést –, részben ezért született döntés egy teljesen új repülőtér építéséről Varsótól nyugatra.

Eddig nyitott kérdés volt, hogy mi lesz a Chopin sorsa a Szolidaritás szakszervezetről elnevezett új légi kikötő megnyitása után. Ez most elvileg eldőlt, ahogy a lengyel sajtó írja, a kormány döntése szerint a polgári légi forgalom eltűnik a Chopinről. Egy kormánypári képviselő – korábban közlekedési miniszter – szerint ugyanakkor ez egy folyamat lesz, nem egyik napról a másikra történik majd meg.

Egy ellenzéki képviselő, a parlament közlekedési albizottságának elnöke ugyanakkor bírálta a döntést, mondván, meg kell őrizni a főváros saját repülőterét, Londont is több légi kikötő szolgája ki.

Ennek egyébként az ellenkezőjére is van példa, Berlin új központi repülőterének tervezése és megnyitása nyomán ugyanis a korábbiakat részben bezárták (Tegel, Tempelhof), részben integrálták az újba (Schönefeld). Igaz, ez még mindig közelebb van a fővároshoz, mint az új lengyel repülőtér, amely Varsótól 37 kilométerre épül majd, és a tervek szerint 2028-ra lesz kész az évi 40 millió utas fogadására alkalmas első üteme.

Addig persze a tavaly 14,4 millió utast fogadó Chopin jövőjével kapcsolatos tervek is megváltozhatnak, már csak azért is, mert ősszel választások lesznek Lengyelországban. Igaz, a nyilatkozat eleve csak a polgári légi forgalom megszüntetéséről szólt a Chopinen, de furcsa lenne, ha kizárólag áruszállítási vagy katonai célra szolgálna a későbbiekben.

Kövess minket Facebookon is!