Van fontosabb földgáz is az orosznál Kína számára

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Miközben az új orosz vezetékkel kapcsolatos döntést halogatják, Közép-Ázsia felé ők szeretnék felgyorsítani a megvalósítást.

A héten anélkül utazott haza Kínából az orosz miniszterelnök, hogy sikerült volna előrelépni a Szibéria Ereje 2 nevű gázvezeték megvalósításával kapcsolatban. Erről a kínai elnök márciusi moszkvai látogatásán Vlagyimir Putyin orosz államfő úgy beszélt, mintha már sínen lenne, ám valójában ez közel sincs így, ezzel kapcsolatban nem került be semmi a látogatás hivatalos záró dokumentumába. Márpedig biztos kínai elköteleződés nélkül az oroszok természetesen nem állnak neki megépíteni a vezetéket, amelynek megvalósítása várhatóan legalább öt évet vesz majd igénybe.

A 2019 óta működő Szibéria Ereje vezeték jövőre érheti el maximális kapacitását 38 milliárd köbméterrel (ez pont a négyszerese a tavalyi magyar gázfelhasználásnak), ám orosz szempontból két probléma is van vele. Az egyik, hogy olyan kelet-szibériai mezőket kötött össze a kínai felvevőpiaccal, ahonnan sosem szállítottak Európába, így nincs is kapcsolata az utóbbit ellátó vezetékekkel. Azaz rajta keresztül nem lehet Kínában elhelyezni azt a gázt, amely Európában már nem talál piacra (az Ukrajna elleni háború mellett egyébként főleg a tavalyi orosz gázpiaci döntések miatt).

A másik, ezzel összefüggő probléma, hogy mivel Kína az egyetlen vásárló, alaposan lenyomta az árat, Türkmenisztánból például 30 százalékkal drágábban vásárolnak a kínaiak, mint a Szibéria Erején keresztül. (Amelyen tavaly 15-16 milliárd köbméter áramlott Kínába, az idén ez 22 milliárd köbméter lehet.)

A Financial Times tegnap szakértői véleményeket idézve arról írt, hogy mivel a kínaiak tökéletesen tisztában vannak az oroszok energiapiaci kiszolgáltatottságával a nyugati szankciókat követően, ezért szándékosan elhúzzák a tárgyalásokat, amíg itt is megfelelően alacsony árat alkudnak ki. Az évi 50 milliárd köbméter kapacitásúra tervezett Szibéria Ereje 2 ugyanis már a Jamal-félszigetről vinne gázt Kínába, ez a térség pedig korábban Európa egyik fő ellátó területe volt. Ám míg a sokszereplős európai piacon remekül lehetett manőverezni, akár egymás ellen játszva ki a szereplőket, erre Kínával szemben aligha lesz mód.

Egyébként az 50 milliárd köbméter is csak a harmada-negyede annak, amennyit az Ukrajna lerohanása előtti években a Gazprom Európába szállított. (A grafikonon a kínai szállítások is szerepelnek, de mint a fentiekből kiderül, ez csak az utóbbi pár évben kezdett felfutni.)

Tovább rontja az orosz alkupozíciókat, hogy Kína éppen a közép-ázsiai gázvásárlásának bővítésén dolgozik. Ahogy a Reuters írta, ebben az esetben a dolog pont fordított, a kínai vezetés igyekszik lendületet adni a D-vonal névre keresztelt vezetéknek, amelyet technikai problémák mellett a gáz árával kapcsolatos vita hátráltat. A minapi közép-ázsiai csúcs házigazdájaként Hszi Csin-ping kínai elnök sürgette a vezeték megvalósítását, ami növekvő kínai kompromisszumkészséget jelez.

2014-es számítások szerint a D-vonal 6,7 milliárd dollárba kerülne, és évi 30 milliárd köbméter türkmén gázt juttatna Kínába. Ez közel duplázást jelentene, tavaly ugyanis a meglévő három vezetéken át az ország 30 milliárd köbmétert vásárolt Türkmenisztántól.

A két cikkben megszólaltatott szakértők szerint végül mindkét vezeték megépül majd, mert a kínai iparnak egyre több gázra van szüksége, és a vezetékes szállítás kiszámíthatóbb, mint a tengeri. Ám míg az új türkmén vezetéken már 2028-ban elindulhat a gáz áramlása a várakozások szerint, addig a Szibéria Ereje 2-n csak valamikor a következő évtized első felében. Vagyis ebből az orosz költségvetésnek még nagyon sokáig nem lesz bevétele.

Kövess minket Facebookon is!