Kiszabadították a fontos hajózási utat elzáró borsószállítmányt

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Sikerült kiszabadítani azt az ukrán teherhajót, amely 13 ezer tonna borsóval a fedélzetén feneklett meg a Boszporuszban, megakasztva Európa egyik legfontosabb hajózási útvonalának forgalmát.

Sikerült kiszabadítani azt az ukrán teherhajót, amely 13 ezer tonna borsóval a fedélzetén feneklett meg a Boszporuszban, veszélyeztetve Európa egyik legfontosabb hajózási útvonalának forgalmát – számolt be a CNN Türk.

Az MKK-1 nevű hajó helyi idő szerint ma reggel fél 8 körül akadt el a kormánymű technikai hibája miatt, utána mindkét irányba leállították a forgalmat. Ezt követően civil vontató- és mentőhajók, valamint a part őrség vízi járművei is a segítségére siettek, búvárokkal közösen. A mentőakció körülbelül négy órán át tartott, ügyelve arra, hogy közben ne sérüljön meg a megfeneklett hajó.

Végül helyi idő szerint nem sokkal fél egy után sikerült kimozdítani a helyéről, ezt követően a forgalom a megszokott módon folytatódott a szorosban.

Az eset nem számít szokatlannak, és a hasonló problémákat általában néhány óra alatt sikerül elhárítani – emlékeztet a Bloomberg. Most valószínűleg azért kapott nagyobb figyelmet (számos magyar hírportál is beszámolt róla), mert az egész világ élelmezési helyzetét befolyásolja, hogy a háborús körülményekhez képest zavartalanul lehet-e lebonyolítani az ukrán agrárexportot a fekete-tengeri egyezmény keretében. Márpedig ennek döntő részének át kell haladnia a Boszporuszon.

Emellett az eset arra is rámutat, hogy a török hatóságok miért ragaszkodnak szigorúan ahhoz, hogy csak biztosítással rendelkező hajók haladhassanak át a tengerszorosaikon. Mint ismert, a nyugati hatalmak által bevezetett olajárplafonnak azzal lehet szélesebb körű érvényt szerezni, hogy csak az engedélyezett (hordónként 60 dollár alatti) szinten vásárolt orosz kőolajszállítmányokat biztosíthatják az ezen a téren a világpiacot uraló nyugati társaságok. Az MKK-1 esetében egyébként nem történt olajszivárgás.

Kövess minket Facebookon is!