Tajvan Ukrajna példáját követi, bevásárol az oroszok ellen már bevált fegyverekből

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Javelinekre és HIMARS tüzérségi rendszerekre is érkezett megrendelés, Peking ennek egyáltalán nem örül.

Tajvan elkezdte a nagybevásárlást azokból az amerikai fegyverekből, melyekkel az ukránok eredményesen vették fel a harcot az orosz megszálló erőkkel, mely azt jelzi, hogy a szigetország az orosz-ukrán konfliktus tanulságai alapján készül arra, hogy visszaverjen egy esetleges kínai inváziót – írja a Bloomberg.

A tajvani fegyveres erők parancsnoka szerint az amerikai Javelin páncéltörőkre már leadták a rendelést, illetve igény van több HIMARS (High Mobility Artillery Rocket System, „nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer” )-fegyverrendszer beszerzésére is, melyeket a következő öt évben fognak leszállítani.

A feburár óta tartó háborúban kiemelt szerepet játszanak a Raytheon és a Lockheed Martin által kifejlesztett Javelinek, melyek egyszerű kezelhetősége, ám ennek ellenére pontos találatai miatt hatékonyan tudták felvenni a harcot az invázióval. A vállról indítható Javelinek nem csak a páncélosokkal, de az alacsonyan repülő légi célpontokkal szemben is hatékonyak.

https://twitter.com/lockheedmartin/status/1309183315367333888

A HIMARS tüzérségi rendszerek beüzemelése után a megszálló csapatok helyzete még nehezebbé vált, az ukránok nagy hatótávolságú, precíz tüzérséggel hatákonyan tudtak csapást mérni az orosz utánpótlási vonalakra illetve a fontosabb hadianyagraktárakra.

Tajvannak Javelinjei eddig is voltak, a mostani megrendelés csak a már meglévő állomány kibővítését célozza, ugyanakkor a HIMARS fegyverrendszerből még nincs egy darab sem a szigetországban. Peking már a héten figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne szállítson fegyverrendszereket Tajvannak, a Biden adminisztráció ugyanis arra készül, hogy 1,1 milliárd dollár értékben értékesít rakétákat és különböző radareszközöket a tajvani hadseregnek.

Korábban a CIA igazgatója mondta azt, hogy Kína is tanul az orosz-ukrán háborúból, és az oroszok sorozatos kudarcai arra ösztönözhetik őket, hogy egyből elsöprő erejű támadást alkalmazzanak majd, ezzel biztosítva a gyors győzelmet.Arról, hogy mekkora valószínűséggel lépi meg az ország az inváziót, Burns azt mondta, hogy egy ilyen döntésnek 2020 végén nagyobb esélyt adott volna, mint most. Szóba jöhető dátumként egyébként a Pentagon a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg felállításának százéves évfordulóját is számításba vette, ez viszont csak 2027-ben lesz.

Kövess minket Facebookon is!